FEL AKARTAM PRÓBÁLNI EGY RUHÁT A NEW YORKERBEN A LEÁRAZÁSOK MIATT, EKKOR EZ A PÁRBESZÉD HALLATSZOTT KI A RAKTÁRBÓL

Hirdetés

 .

/Simonfi Mártonné \(61\) küldte be nekünk az esetet és kérte, hogy osszuk meg a lakossággal, mert borzalmasan felháborítja őt és nyugdíjas társait az, ami ma délelőtt a WestEndben lévő New Yorkerben történt a karácsonyi bevásárlás közben\./

Hirdetés

Miután kiválasztottam egy számomra tetszetős nadrágot, bementem és felpróbáltam, de nem volt jó a méret, ezért kérték barátnőim az eladót, hogy legyen kedves hozni egyel nagyobb méretet belőle. Körülbelül 1 perc múlva nagyon kedvesen és mosolygósan azt mondta a hölgy, hogy nem talál belőle, de megnézi a raktárban.

Hirdetés

Nem telt el 20 másodperc és arra lettünk figyelmesek az öltöző másik oldaláról a kedves, mosolygós körülbelül 20 éves hölgy hangosan kiabálja, hogy “Segítsetek már egyel nagyobbat találni ennek a vén dagadt nyuggernek!” Erre egy másik, mélyebb női hang: “Küld el a pics*ba a vén Qrv@t!”

Nagyon jó kedvünk volt egész délelőtt… eddig a pillanatig. Gondolhatják, hogy milyen kellemetlenül éreztem magam.

Hirdetés
Pedig mindig igyekszem kedves és türelmes lenni az eladókkal, különösen így az ünnepek környékén, tudom, hogy hatalmas hajtás van. De ez azért több volt a soknál…

Nem szóltunk semmit, csak felöltöztem és kimentünk az üzletből….Szerintetek mit kellett volna tennem?

Forrás:

Szerintetek igaz ez a történet?

2019. szeptember 06. (péntek), 11:17

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 08:44
Hirdetés

Átvették a minisztériumi gépeket – rajtuk maradt annak a nyoma, amit Lázár eddig tagadott

Átvették a minisztériumi gépeket – rajtuk maradt annak a nyoma, amit Lázár eddig tagadott

Lelepleződött Lázár János hazugsága? Váratlan dolgot találtak a minisztérium számítógépeinLázár János februárban még...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 08:34

? Megmérgezték Gáspár Evelint – Győzike megrendülten nyilatkozott

? Megmérgezték Gáspár Evelint – Győzike megrendülten nyilatkozott

? Megmérgezték Gáspár Evelint – Győzike megrendülten nyilatkozott: „Az italába tettek valamit…”Nehéz napokat él át a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 06:38

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult Igar: elhunyt a község szeretett „picike doktornénije”Vámos Julianna halálhíréről a doktornő lánya...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 05:26

Szorul a hurok Tiborcz körül: nyomozást indított a rendőrség!

Szorul a hurok Tiborcz körül: nyomozást indított a rendőrség!

Megnyílt a rendőrségi akta: súlyos milliárdok miatt indult nyomozás a Tiborcz üzleti köréhez kötött ügybenHadházy...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 04:51

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragédia: 18 éves korában meghalt Kaylee Hottle, a Godzilla-filmek fiatal sztárjaMindössze 18 éves korában életét...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 18:53

Pszichológus elemezte Magyar Pétert: súlyos következtetésre jutott a viselkedéséről

Pszichológus elemezte Magyar Pétert: súlyos következtetésre jutott a viselkedéséről

Pszichológus elemezte Magyar Pétert: súlyos következtetésre jutott a viselkedésérőlA Fidesz nehezen alkalmazkodik az új...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 18:45

6 csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2025 JÚLIUS VÉGÉN! ?✨ ???? ? ?????́???́??́?????́?!

6 csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2025 JÚLIUS VÉGÉN! ?✨ ???? ? ?????́???́??́?????́?!

KOSJúlius végén a pénzügyeid fordulóponthoz érnek, és most végre megérezheted a kemény munkád gyümölcsét. Egy váratlan...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 15:55

Bárkinél lapulhat otthon egymilliót érő papír 200 forintost: mutatjuk mit kell figyelni

Bárkinél lapulhat otthon egymilliót érő papír 200 forintost: mutatjuk mit kell figyelni

Milliós kincs lapulhat a fiókban? Így néz ki a különösen értékes papír 200 forintosElső pillantásra ugyanolyan, mint a...

Hirdetés
Hirdetés