Felállították Csurgón a kétméteres hatalmas hímes tojást!

Hirdetés
Felállították Csurgón a kétméteres hatalmas hímes tojást!
Hirdetés

Szívből jövő óriás hímes tojást kapott Csurgó.

Barátságot, szeretet, és örömöket szimbolizáló húsvéti tojás díszíti Csurgó főterét a húsvéti ünnepek alatt. /A város szívében elhelyezett, jellegzetes Dráva menti tájakat ábrázoló motívumokkal festett alkotás, egyúttal a közös horvát\-magyar barátságot is jelképezi\./

Hirdetés

Ünnepélyes keretek között adták át a Kapronca-Körös megyéből Csurgóra érkezett szívből jövő hímes tojást. Az óriás hímes tojás már szinte a világ összes táján megjelent a húsvétot és a barátságot szimbolizálva.

Hirdetés

Azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy itt a határ mellett ápoljuk a hagyományainkat, Magyarországon a magyar hagyományokat és Horvátországban a horvát tradíciókat. Ezért is örülök annak, hogy nyitottak voltak arra a kérdésre, amit korábban megfogalmazott Csurgó Város Önkormányzata, miszerint a szívből jövő hímes tojást szerettük volna Csurgó főterén látni. Azon túl, hogy a horvát naiv festőknek a munkájáról van szó, azt gondolom, hogy a kiállított emléktábla is mutatja, ez a kezdeményezés a békét és a barátságot is jelenti számunkra - mondta Füstös János polgármester.

Hirdetés

A hímes tojás sok mindennek a szimbóluma. Magának az életnek és az újjáéledésnek a szimbóluma is. Ezeket a hímes tojásokat a ránk jellemző, mai festészeti motívumokkal próbáltuk meg díszíteni, hogy aztán azoknak adományozzuk, akiket szeretünk, akiket kedvelünk - mondta Ivan Pal Kapronca-Körös megye alispánja.

A szívből jövő óriás hímes tojások adományozásának idén már 10 éves tradíciója van.

2007-ben fogant meg egy turisztikai egyesületnél dolgozó fejében, hogy legyen egy olyan jellegzetes, specifikus hímes tojás, amely szimbolizálja egész Kapronca-Körös megyét.

Hirdetés
Nagyon örülök, hogy Párizs, Pécs, vagy esetleg New York után, itt az Önök városában, pont a 10. évfordulón ünnepelhetünk, illetve adhatjuk át ezt a hímes tojást - hangsúlyozta Vesna Haluga Horvátország pécsi főkonzulátusának vezetője.

Forrás: www.csurgo.hu

2018. március 30. (péntek), 11:15

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 20:09
Hirdetés

Leköpés és lelocsolás után, ismét atrocitás érte a Miniszterelnököt ?

Leköpés és lelocsolás után, ismét atrocitás érte a Miniszterelnököt ?

Leköpés és lelocsolás után Szolnokon is atrocitás érte Magyar PétertTojást dobott egy férfi Magyar Péter felé, amikor a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 18:56

A MA ESTI TELIHOLD egy nagy zsák pénzt hoz ennek a 5 csillagjegynek!

A MA ESTI TELIHOLD egy nagy zsák pénzt hoz ennek a 5 csillagjegynek!

? Pénzhoroszkóp minden csillagjegynek – Mit tartogathat számodra a következő időszak?Játékos, szórakoztató horoszkóp.♈...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 18:10

Kiderült ki volt az elkövető!Megdobálták Magyar Pétert Szolnokon!Cikk a hozzászólásoknál

Kiderült ki volt az elkövető!Megdobálták Magyar Pétert Szolnokon!Cikk a hozzászólásoknál

Tojást dobtak Magyar Péter felé a szolnoki beszéde közbenMagyar Péter szolnoki országjárásának elején előbb egy...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 17:05

Telihold? – ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem! A cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Telihold? – ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem! A cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Szombati Telihold Horoszkóp – 2026. szeptember 26. ?A mai telihold sokakban felerősítheti azokat az érzéseket,...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 15:46

Megnősült Németh Szilárd, nem hiszed el ki az új felesége - ilyen gyönyörű menyasszonyt még nem láttál

Megnősült Németh Szilárd, nem hiszed el ki az új felesége - ilyen gyönyörű menyasszonyt még nem láttál

Harminc év után ismét az oltár elé állt Németh Szilárd és feleségeKülönleges módon ünnepelte 30. házassági évfordulóját...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 12:35

Óriási baleset ! Közel5km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 5kilométeres.

Óriási baleset ! Közel5km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 5kilométeres.

Baleset miatt mindkét irányban torlódik az M1-es Bicske és Herceghalom közöttKét személyautó ütközött össze az M1-es...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 11:51

Magyar Péter táncra perdült Róma utcáin a pápai találkozó után – videón a különleges pillanat

Magyar Péter táncra perdült Róma utcáin a pápai találkozó után – videón a különleges pillanat

Magyar Péter táncra perdült Róma utcáin a pápai találkozó után – videón a különleges pillanatEgészen más hangulatú...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 08:17

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt dr. Martinkó István, Soltszentimre és Kiskőrös ismert háziorvosaSúlyos betegséget követően elhunyt dr. Martinkó...

Hirdetés
Hirdetés