Ferenc pápa: tilos pénzt kérni a misékért, a keresztelőkért, a temetésekért és az áldásért!

Hirdetés
Ferenc pápa: tilos pénzt kérni a misékért, a keresztelőkért, a temetésekért és az áldásért!
Hirdetés

A megváltás nem kerül pénzbe, ezért véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy az egyház pénzt kér a keresztelőkért, az áldásért és a misékért’ – mondta Ferenc pápa egy reggeli misén.

Az egyházfő a római Santa Maria templomban az egyházon belül eluralkodó kereskedelmi szemlélet veszélyeiről beszélt. A Szentatya szerint az egyház időnként botrányos viselkedést tanúsít az emberekkel szemben, amikor a templomba belépve árlistákat függeszt ki. /A nép ezt felháborítónak tartja – mondta a pápa\./

Hirdetés

Prédikációjában arra az újszövetségi részre hivatkozik, amelyben Jézus korbáccsal űzi ki a kereskedőket a templomból.

Hirdetés

„Jaj azoknak az egyházaknak, amelyek üzletelnek. A megváltás ingyenes” – hangsúlyozta a pápa, aki egy személyes történetet is felelevenített.

Még pap korában egy pár kereste meg, akik meg szerettek volna esküdni. A plébánián azt mondták nekik, hogy nem lehet mise keretében, mert már nincs rá idő, hisz sokan várnak, de ha valóban szeretnének egy húsz perces misét, akkor a dupla idő kifizetése fejében megkaphatják.

Hirdetés

Ferenc pápa megjegyezte: az emberek minden hibát megbocsátanak papjuknak, kettőt kivéve: az anyagiasságot és az emberekkel való rossz bánásmódot.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!

2019. augusztus 04. (vasárnap), 10:45

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 11:31
Hirdetés

itt a vége !Gáspár Győzőtől búcsúzunk

itt a vége !Gáspár Győzőtől búcsúzunk

 Gáspár Győzőtől búcsúzunk – legalábbis karácsonyraGáspár Győzőnél idén betelt a pohár, pontosabban a hógömb: a showman...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 09:44

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

10 centis hótakaró fedte be a Soproni-hegységet – végre igazi fehér karácsony érkezett! ?❄️ A mediterrán ciklon igazi...

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 08:23

Nem semmi látvány: extrém dekoltázst villantva mutatta meg bomba alakját Gáspár Evelin

Nem semmi látvány: extrém dekoltázst villantva mutatta meg bomba alakját Gáspár Evelin

Nem semmi látvány: extrém dekoltázst villantva mutatta meg bomba alakját Gáspár Evelin Igazi önbizalom-fröccsel...

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 07:37

Halálos baleset! Egy rendőrt és egy tűzoltót gázoltak halálra az M1-esen, miután egymással ütköztek és kiszálltak az autóból

Halálos baleset! Egy rendőrt és egy tűzoltót gázoltak halálra az M1-esen, miután egymással ütköztek és kiszálltak az autóból

Kettős tragédia az M1-esen: a családja szeme láttára gázoltak halálra egy háromgyerekes rendőrt és egy román...

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 07:06

Borzalom a rácalmási temetőben: szenteste napján végezni akar magával egy 54 éves férfi, a TEK is a helyszínre ment

Borzalom a rácalmási temetőben: szenteste napján végezni akar magával egy 54 éves férfi, a TEK is a helyszínre ment

Rácalmás: szenteste drámai pillanatai a temetőbenSzenteste napján megrázó jelenetek játszódtak le Rácalmás temetőjében,...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 16:32

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásból

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásból

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásbólMély gyász borult...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 15:33

Szenteste elhunyt Horváth Nikoletta, író, újságíró

Szenteste elhunyt Horváth Nikoletta, író, újságíró

Egyfecske nélkül maradt az ég – búcsú Horváth NikolettátólGyász borul ma a szavakra, mert elment valaki, aki hitt...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 09:43

Gáspár Evelint az ismert milliárdos úgy rakta helyre, hogy még a saját követői is döbbenten hallgattak el.

Gáspár Evelint az ismert milliárdos úgy rakta helyre, hogy még a saját követői is döbbenten hallgattak el.

Felföldi Zoltán üzenete Evelinnek: rossz időben, rossz hangnemben – ezért lett ekkora a felháborodásEgyre nagyobb...

Hirdetés
Hirdetés