Feró, anyukámat hazazavarták a kórházból, hogy szimulál, 1 nap múlva életét vesztette

Hirdetés
Feró, anyukámat hazazavarták a kórházból, hogy szimulál, 1 nap múlva életét vesztette
Hirdetés

Megdöbbenve olvastam Feró nyílt levelét az internetezőknek, amiben azt fejtegeti, hogy a Magyar egészségügy rendven van, és aki hülyeségeket beszél erről, azt nyakon vágja.

/Feró az édesanyám idős volt már 82 éves, beteges az elmúlt 10\-15 évben\./

Hirdetés
Soha nem volt komoly baja, de apróságok mindig voltak, megfázás, elvágta véletlenül az ujját, vagy egy kisebb törése is, megbotlott.Anyu ezen a napon arra ébredt reggel, hogy nagyon furcsa érzése van a mellkasánál, mintha ahogy ő fogalmazott: " a rosseb egye meg, mintha egy elefányt ülne rajt " .
Hirdetés
A mai napig cseng a fülembe, amit mondott.. Bevittük a Honvéd kórházba, ahol a híres Dr. Z. Gábor volt az ügyeletes. Nemes egyszerűséggel leültettek minket, hogy várjunk, és mi vártunk is 7 órát. Ennyi idő kellett, hogy foglalkozzanak velünk is..Megvizsgálták, és ők nem találtak semmit, ezért elzavartak minket, azzal, hogy időskorban ez a szimulálás már gyakori, a figyelemért teszik az idősek.
Hirdetés
Nem ezért tette, mivel másnap elhunyt álmában.

Feró, ezen kívül még tudok neked mutatni legalább 10.000 ilyen esetet, ahol betegeket hazaküldenek és meghalnak. Te pedig őket dícséred? Azt a látszatot keltve, hogy rendben van az egészségügy? Hát mennyit fizettek neked ezért ember? Hogy képzeled, hogy ezt a lerohadt, régimódi, rossz egészségügyet dícséred?!

Szégyeld magad!

Aki egyetért a levéllel valahogy jutassuk el Ferónak, aki észbe kap, és bocsánatot kér minden hozzátartozótól, akit ezzel mélységesen megsértett! Követeljük együtt

2019. február 08. (péntek), 18:20

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 13:27
Hirdetés

Döntés született:Hozzányúl a kormány a nyugdíjhoz: a legkevesebből élők örülhetnek nagyon!

Döntés született:Hozzányúl a kormány a nyugdíjhoz: a legkevesebből élők örülhetnek nagyon!

Döntöttek! Hozzányúl a kormány a nyugdíjhoz: a legkevesebből élők örülhetnek nagyon2008 óta változatlan a 28 500...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 11:47

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Szilágyi Tibor, a magyar színjátszás egyik nagy alakjaÉletének 83. évében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas...

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 11:24

Házbizottság elé kerül a parlamenti botrány: Magyar Péter hazug trógernek nevezte Panyi Miklóst

Házbizottság elé kerül a parlamenti botrány: Magyar Péter hazug trógernek nevezte Panyi Miklóst

Magyar Péter hazug trógernek nevezte Panyi Miklóst: a parlamenti vita után a házbizottságot is összehívjákA...

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 10:50

Fontos figyelmeztetést adott ki a kormány: baj van a sertéshússal

Fontos figyelmeztetést adott ki a kormány: baj van a sertéshússal

Baj van a sertéshússal: fontos figyelmeztetést adott ki a kormányNehéz helyzetbe kerültek a magyar gazdákNagyon nehéz...

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 10:37

Megszületett a döntés Orbánék titkosszolgálati kulcsemberéről

Megszületett a döntés Orbánék titkosszolgálati kulcsemberéről

FRISS: Döntöttek Orbánék titkosszolgálati kulcsemberérőlMagyar Péter jegyzi a határozatotÚjabb fontos személyi döntés...

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 10:32

Sulyok Tamás lépése miatt dagad a botrány: a kormány ezt aligha fogja szó nélkül hagyni

Sulyok Tamás lépése miatt dagad a botrány: a kormány ezt aligha fogja szó nélkül hagyni

Dagad a botrány! Sulyok Tamás olyat lépett, aminek a kormány nem fog örülniAlkotmányos vita miatt jött a nemzetközi...

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 07:38

Lemondott az Orbán-kormány egyik kulcsembere, de előtte mindent elárult!

Lemondott az Orbán-kormány egyik kulcsembere, de előtte mindent elárult!

Navracsics Tibor lezárta politikusi korszakátNavracsics Tibor politikai pályájának egyik legfontosabb fejezete zárult...

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 07:17

Tragédia: Szolgálatteljesítés közben meghalt Tóth József, a Mentőszolgálat bajtársa ? LINK ?

Tragédia: Szolgálatteljesítés közben meghalt Tóth József, a Mentőszolgálat bajtársa ? LINK ?

Tragikus hirtelenséggel hunyt el szolgálat utánMegrendítő hírt közölt kedden délután a Magyarországi Mentődolgozók...

Hirdetés
Hirdetés