Figyelem! 640 ezer forintot ad az állam ajándékba, annak aki jelentkezik erre a képzésre! Október 25-ig lehet jelentkezni! Érdemes tájékozódni! Itt vannak a részletek!

Hirdetés
Figyelem! 640 ezer forintot ad az állam ajándékba, annak aki jelentkezik erre a képzésre! Október 25-ig lehet jelentkezni! Érdemes tájékozódni! Itt vannak a részletek!
Hirdetés

Ösztöndíjpályázatot hirdettek ápolás mesterképzési szakos hallgatóknak

Budapest, 2017. október 14./, szombat \(MTI\) – Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ ösztöndíjpályázatot hirdetett ápolás mesterképzési szakos hallgatóknak, az első félévben akár 640 ezer forintot is jelentő ösztöndíjra október 25\-éig lehet pályázni – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma \(Emmi\) egészségügyért felelős államtitkársága az MTI\-vel szombaton\./

Hirdetés

Az ápolás mesterképzési szakos hallgatók Michalicza-ösztöndíjával a felsőfokú végzettségű ápolókat és mentőtiszteket támogatja a mesterfokozat és az okleveles ápoló szakképzettség megszerzésében – írták. Az a cél, hogy elősegítsék ezzel a magasan képzett, hivatástudattal és megfelelő gyakorlati tapasztalattal rendelkező, egyetemi végzettségű ápolók utánpótlásának biztosítását, valamint motiválják őket a hivatásuk szerinti tartós elhelyezkedésre.

Hirdetés

Az ösztöndíj mértéke a képzés első félévében 640 ezer forint, a második félévétől kezdve pedig 320 ezer és 640 ezer forint közötti összeg lehet félévente. Az ösztöndíj legfeljebb három féléven keresztül folyósítható. Annak, aki vállalja, hogy ágazati hiányterületen, közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál létesít jogviszonyt, a megállapított ösztöndíj összegének kétszerese folyósítandó.

Hirdetés
A pályázatot az erre a célra készült pályázati adatlap elektronikus kitöltésével október 25-éig kell benyújtani.

A pályázattal kapcsolatosan további részleteket a www.enkk.hu honlapon találhatnak az érdeklődők.MTI

2017. október 14. (szombat), 12:15

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 28. (vasárnap), 19:58
Hirdetés

Csütörtökre búcsút int az extrém hőség, érezhetően felfrissül az idő, éjjel 11-20 fok várható!

Csütörtökre búcsút int az extrém hőség, érezhetően felfrissül az idő, éjjel 11-20 fok várható!

Hétfő-A hét első napján még nem kegyelmez az időjárás: tetőzik a hőhullám, sok napsütésre és rendkívüli forróságra kell...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 28. (vasárnap), 19:01

Borult a bili Sulyok Tamás körül: nagyon durva dolgok derültek ki! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Borult a bili Sulyok Tamás körül: nagyon durva dolgok derültek ki! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Kiszivárgott: Sulyok Tamás 120 millió forintos közpénzből utazott Amerikába, de érdemi tárgyalásra nem is volt...

Mindenegyben blog
2026. június 28. (vasárnap), 18:11

Sulyok Tamás aláírta

Sulyok Tamás aláírta

Sulyok Tamás aláírta az uniós forrásokról szóló törvénytSulyok Tamás köztársasági elnök aláírta az uniós források...

Mindenegyben blog
2026. június 28. (vasárnap), 15:25

Szükségalapú sorkatonaság 2027-től !Döntött a Parlament: megszavazták a sorkatonasággal kapcsolatos törvénymódosítást – itt a hatálybalépés időpontja

Szükségalapú sorkatonaság 2027-től !Döntött a Parlament: megszavazták a sorkatonasággal kapcsolatos törvénymódosítást – itt a hatálybalépés időpontja

Szükségalapú sorkatonaság 2027-től !Döntött a Parlament: megszavazták a sorkatonasággal kapcsolatos törvénymódosítást –...

Mindenegyben blog
2026. június 28. (vasárnap), 12:27

5 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

5 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Ebben az 5 vármegyében csaphatnak le zivatarokVasárnap az ország nagy részén perzselő napsütésre kell készülni, a...

Mindenegyben blog
2026. június 28. (vasárnap), 12:06

Az euró bevezetéséről tett nagy bejelentést Magyar Péter – céldátum is van

Az euró bevezetéséről tett nagy bejelentést Magyar Péter – céldátum is van

Magyar Péter szerint Magyarországon történelmi támogatottsága van az euró bevezetésénekMagyar Péter nagy jelentőségű...

Mindenegyben blog
2026. június 28. (vasárnap), 12:04

Levetkőzött !Brutális testet villantott Cooky 27 évvel fiatalabb szerelme – Szécsi Debóra fotójára egyszerűen nincsenek szavak!...ITT a felvétel – addig nézd meg, amíg le nem törlik!???́??? ? ?????́???́??́?????́?!

A nyár alaposan felpörgette a hazai sztárvilágot, de Szécsi Debóra legújabb fotója még így is külön figyelmet kapott....

Mindenegyben blog
2026. június 28. (vasárnap), 11:50

Túl korán örültek Magyar Péter szerint a Fidesz milliárdosai: politikai tisztogatás jöhet a kormány részéről

Túl korán örültek Magyar Péter szerint a Fidesz milliárdosai: politikai tisztogatás jöhet a kormány részéről

Magyar Péter újabb kemény bejelentéssel indította el a közjogi átalakítás következő szakaszátMagyar Péter, az...

Hirdetés
Hirdetés