FIGYELEM! Ezek a jelei annak, hogy téged is megfertőzött az indiai mutáns

Hirdetés
FIGYELEM! Ezek a jelei annak, hogy téged is megfertőzött az indiai mutáns
Hirdetés

Az elmúlt hetekben egyre aggasztóbb hírek érkeztek Indiából. /Az egymilliárd lakosú ázsiai országban nemcsak rendkívül magas a naponta diagnosztizált fertőzöttek és a halálos áldozatok száma, de az egészségügyi ellátórendszer is a teljes összeomlás szélén áll\./

Hirdetés
Természetesen, nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az új vírusvariáns a felelős a rekordszámú fertőzöttért és halálesetért, valószínű, hogy a variáns megjelenése és elterjedése mellett más tényezők is szerepet játszanak az indiai helyzet folyamatos romlásáért, de abban minden szakértő egyetért, hogy ez a vírusvariáns fertőzőképesebb és veszélyesebb elődjénél, a WHO a helyzetet egyenesen aggasztónak találja.
Hirdetés

Mit tudunk az indiai szupermutánsról?

A vírus indiai variánsát 2020 októberében azonosították, majd 2021 márciusában jelölték meg kiemelt kockázatúnak. Azóta folyamatosan növekedett az elemzett mintákban a variáns aránya. India mellett a világ több országában is megjelent ez a variáns, többek között Ausztráliában, Svájcban, Belgiumban, Csehországban és Németországban is.

Az indiai variáns a B.1.617 kódot kapta. Jelen tudásunk szerint két olyan mutációja is van, mely nagy mértékben gyengítheti a vírus elleni küzdelmet. Mindkét mutáció annál a fehérjénél található, melynek segítségével a vírus bekerül az emberi sejtekbe, nagyon leegyszerűsítve, amellyel a sejtekben található receptorokhoz hozzákapcsolódik. A változásoknak köszönhetően a vírus könnyebben megtámadhatja a sejteket és gyorsabban el is szaporodhat.

Hirdetés

Az E484Q segítségével a vírus könnyebben képes „kikerülni” a szervezet immunrendszerét, vagyis nagyobb az esélye arra, hogy elszaporodjon és súlyosabb tüneteket okozzon.

Az L452R pedig a vírus fertőzőképességére van hatással. Korábbi, hasonló mutációval rendelkező vírusvariánsok fertőzőképessége akár 20 százalékkal is nagyobb lehet, mint ezekkel a mutációkkal nem rendelkező variánsoké.

Az indai mutáns 4 új tünete

Kutatók szerint az új variáns új tünetekkel jelentkezett. A korábban jól ismert tünetek (pl.

Hirdetés
a láz, a száraz köhögés, a szag- és ízérzékelés elvesztése, a légzési nehézségek stb.) mellé az alábbi négy tünetcsoportot jelölték meg a vizsgálatok szerint:

 

- kötőhártya-gyulladás (pink eyes): ez a szem kipirosodását, duzzanatát, váladékozását jelenti

- emésztőrendszeri panaszok: hányinger, hányás, hasmenés

- hallással kapcsolatos panaszok: fülzúgás, fülcsengés, szédülés

- feketegomba-fertőzés

 

Véd-e a maszk vagy az oltás az új indiai variáns ellen?

A szakemberek szerint nemcsak az egyéni védekezésnek (rendszeres, alapos kézmosás, távolságtartás, védőoltások beadatása, maszkviselés) van kiemelt szerepe, hanem annak is, mennyire hatékonyan tudjuk nemzetközi szinten felvenni a harcot a kórokozóval szemben.

Hirdetés
Rendkívül fontos például a fertőzések számának minimalizálása, a vírus továbbterjedésének lassítása vagy megállítása (pl. az utazási korlátozásokkal). Sajnos, már most a világ legalább 21 országában jelen van az új variáns, hazánkba azonban még nem érkezett meg.

Az E484Q arra is hatással lehet, mekkora mértékben nyújt védelmet a korábban megszerzett immunitás (legyen szó akár természetes, korábbi megfertőződésből eredő immunitásról, vagy a vakcina segítségével megszerzettről).

Hirdetés
Jelenleg is folynak vizsgálatok a már kifejlesztett vakcinák hatékonyságáról az új variánssal szemben. Valószínűleg a vakcinák adnak némi védelmet, és megvédenek a legsúlyosabb tünetektől – legalábbis a napokban sorra kezdik ezt nyilatkozni a vakcinagyártók – de ez a védelem jóval alacsonyabb lehet, mint más variánsokkal szemben.

Fontos megismerni és elemezni az új variáns fertőzőképességét, virulenciáját, illetve azokat a mechanizmusokat, melyek ezeket befolyásolják. Kiemelten fontos a kontaktuskutatás, a minták genetikai elemzése, és annak minimalizálása, hogy a vírus továbbterjedhesssen. Könnyen előfordulhat, hogy felül kell vizsgálni a már érvényben lévő COVID-19-megelőzési és -kezelési protokollokat, és a már elfogadott vakcinákat, oltási terveket is át kell alakítani annak megfelelően, hogy az új variáns(ok) ellen is megfelelő védelmet nyújthassanak.

Hirdetés

2021. május 31. (hétfő), 09:47

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 20:41
Hirdetés

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Autóbalesetben hunyt el Szentesi Balázs, egykori iskolája búcsúzik tőleSzentesi Balázsról emlékezett meg a nyíregyházi...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:56

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Tizedikes diákjától búcsúzik az iskola – elhunyt Hosszu KrisztiánA búcsúközlemény szerint Hosszu Krisztián, a 10/C...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:22

Forsthoffer Ágnes BEKEMÉNYÍTETT – egy hétre kitiltotta őket a Parlamentből!

Forsthoffer Ágnes BEKEMÉNYÍTETT – egy hétre kitiltotta őket a Parlamentből!

Két HírTV-s munkatársat kitiltottak a Parlamentből, szigorítást tervez a házelnökEgy hétre kitiltották a HírTV két...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 17:49

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Kislányával táncolt Krausz Gábor: Mikes Anna különleges alkalmat szervezett nekikKrausz Gábor és kislánya, Hannaróza...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 16:45

MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

Orbán dokumentumokkal válaszolt az ügynökvádra – a három állítólagos jelentés továbbra is kérdésesOrbán Viktor 2026....

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 16:26

Most lett elegük a nyugdíjasoknak: Radikális lépést követelnek a Tiszától!

Most lett elegük a nyugdíjasoknak: Radikális lépést követelnek a Tiszától!

Bérkövetést ígért a TISZA, most konkrét lépéseket sürget a nyugdíjasok érdekképviseleteHiába emelkedik egy nyugdíj az...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 15:04

Pócs János pofátlansága miatt összehívják a Házbizottságot. Kirakják a parlamentből?

Pócs János pofátlansága miatt összehívják a Házbizottságot. Kirakják a parlamentből?

Pócs János szavazása miatt összehívták a Házbizottságot, Magyar Péter büntetést sürgetettRendkívüli ülésre hívták össze...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 13:38

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!Szívfacsaró  hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre...

Hirdetés
Hirdetés