FONTOS!!! Leáll az élet, ha letarolja az országot az omikron? Vészforgatókönyvek készülnek, ha túl sok lesz a beteg!! ERRE készülj, VÁSÁRLÁSI idősáv, iskolabezárás, óvodabezárás, szolgáltatások korlátozása, kijárási korlátozás stb! >>>.
Az omikronnal fertőzöttek esetében is ugyanaz a szabály érvényes: aki beteg lett, maradjon otthon! Mi a helyzet azonban akkor, ha egyszerre, egy időben, sok emberre terjed ki a fertőzöttség? Hiszen az élet nem állhat(na) meg.
A bolti alkalmazottak nap mint nap több száz emberrel találkoznak, frontvonalban végzik munkájukat. Vámos György Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint nincs ok az aggodalomra az élelmiszerellátás esetében, az üzletláncok ugyanis felkészültek minden eshetőségre.
– Az élelmiszer-biztonságot semmiféle katasztrófa nem fenyegeti.
Az élelmiszereknek és egyéb más termékeknek azonban előbb el kell jutni a boltokba. A fuvarozás területén így is sofőrhiánnyal küzdenek a cégek, így egy ember kiesése is komoly fejfájást okozhat.
– A sofőrök ugyanolyan állampolgárok, mint mindenki más, nem zárható ki, hogy egy világjárvány ne érje utol őket is. A kockázatot azonban jelentősen képesek csökkenteni a területen.
Belegondolni is félelmetes, milyen sok ágazat érintett: villany- és vízszolgáltatók vagy épp a postások. Nem beszélve a buszvezetőkről, vasutasokról, metrókban és villamosokon dolgozókról.
Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke szerint szolgáltatás leállás nem várható, de egy-egy járat kimaradhat.
– Az influenzaszezon miatt fel vannak készülve a cégek. Fontos kiemelni azonban, hogy nem a járművezetők betegsége tud megbénítani egy szolgáltatást, hanem a diszpécserek hiánya. Emlékezzünk csak vissza a járvány kezdetére, amikor még nem volt oltás, és gyakorlatilag egy hajszálon függött, hogy a metró leáll. A metró diszpécserek ugyanis speciális tudással rendelkeznek, esetükben nincs kit kivel helyettesíteni és előírás, hányan legyenek egy helyiségben.
Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász szerint leterheltség szempontjából az omikron variáns kihívás elé állíthatja a kórházakat.
– Az omikronról tudjuk, hogy enyhébb tüneteket mutat, de sokkal jobban is fertőz. A nagy számok törvénye alapján és az amerikai adatokból már sejthető, hogy nő majd a kórházba kerülők száma – az előző hullámokhoz hasonlóan –, de reményeink szerint nem akkora mértékben, mint a harmadikban. Az egészségügyi dolgozók mind be vannak oltva, esetükben is nagyon fontos a harmadik oltás felvétele.
Az éppen felfutó szakaszban lévő járvány a kisebb településekre nagy nyomást helyez, hiszen sok helyen a háziorvos egy héten egyszer rendel és a legközelebbi gyógyszertárig is kilométereket kell utazni. A 425 lelket számláló Hernádszentandráson a járvány elleni küzdelemből mindenki kiveszi a részét. Üveges Gábor polgármester szerint a családias légkör az, ami a legtöbbet segít az ott élőknek.
– A településvezetésnek korlátozott a mozgástere, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy fékezzük a koronavírus terjedését. A falugondnoki szolgálat óriási terhet visz a vállán, akár gyógyszerkiváltásról van szó vagy éppen arról, hogy egy karanténban lévő lakoshoz élelmiszert kell eljuttatni. Emellett nagy a nyomás a háziorvosokon is, hiszen a térségben amúgy is kevesen vannak. Hálásak lehetünk, hogy így is minőségi szolgáltatást kapunk tőlük – mondta a falu első embere.
A borsodi településen rendezvények sincsenek most annak érdekében, hogy a vírus ne terjedhessen el tömegesen.
2022. január 11. (kedd), 08:46
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.