Fontos változások jöhetnek a jogosítványoknál is

Hirdetés
Fontos változások jöhetnek a jogosítványoknál is
Hirdetés

/Számos újdonságot előirányoz egy törvénymódosítás\-csomag, érintve a jogosítványok érvényességét és kiadását, az újszülöttek okmányait, a házassági nevek miatti okmánycseréket, a halálesetekkel kapcsolatos eljárásokat, valamint a rendőrségi igazoltatásokat\./

Hirdetés
Az első jogosítványt szerző a sikeres vizsgát követően anélkül vezethet, hogy jogosítványát kézhez kapná – a többi között ezt tartalmazzák az egyes eljárások egyszerűsítése és elektronizálása érdekében szükséges törvénymódosítások, amelyet kedden tárgyalt meg az Országgyűlés.

Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára elmondta,

Hirdetés

az első jogosítványt szerző, az új vizsga kategóriát teljesítő, vagy az orvosi alkalmasságot meghosszabbító polgár – valamennyi feltétel teljesítését követően – azonnal rendelkezhet vezetési jogosultsággal.Hozzátette: a vezetői engedély igénylése és gyártása automatikusan és illetékmentesen fog történni.

Olyan videotechnikát alkalmaznak majd, amely lehetővé teszi, hogy az eljárás során az ügyfél teljesen elektronikusan azonosítsa magát anélkül, hogy személyesen megjelenne a hatóság előtt, továbbá biztosítja az okmánykiadáshoz szükséges arcképfelvétel elkészítését is.

Hirdetés

Az államtitkár kifejtette: lehetővé válik, hogy az első jogosítványt szerző a sikeres vizsgát követően anélkül vezessen, hogy jogosítványát kézhez kapná, illetve úgy kaphatja meg az okmányt, hogy nem lesz szüksége arra, hogy a hatóságnál megjelenjen.

Az újszülöttek okmányaival kapcsolatos változtatásokról közölte, a Magyarországon intézeti környezetben született, egyértelmű jogi státuszú újszülötteknek – akiknek az anyakönyvezését az egészségügyi szolgáltató kezdeményezi – hivatalból állítják ki a születési anyakönyvi kivonatot, a személyazonosító igazolványt, a lakcím- és a TAJ-kártyát.

Hirdetés
Ezeket az okmányokat egy csomagban kézbesítik majd – részletezte.

Kitért arra, hivatalból indulhat meg a jövőben az alanyi jogon járó családtámogatási ellátások, a nevelési ellátás és az anyasági támogatás igénylése az adatok elektronikus továbbításával.

Pogácsás Tibor elmondta azt is, a születési névtől, egyéb viselt névtől eltérő, a házasságkötés során választott házassági név miatti okmánycserék automatikusan valósulhatnak meg. Hozzátette: házasságkötéskor történt névváltozáskor hivatalból állíthatják ki a személyazonosító igazolványt, valamint a lakcímkártyát, a hatóságok ugyancsak hivatalból intézkednek az új adóigazolvány, a TAJ-kártya, a vezetői és forgalmi engedély, a törzskönyv és az útlevél kiállításáról is.

Hirdetés

A halálesetek bejelentésekor az anyakönyvezéshez kapcsolódó eljárások egy részét elektronizálják – számolt be az államtitkár. Elmondta, a javaslat előírja a halottvizsgálati bizonyítvány továbbításával kapcsolatos feladatok elektronizálását, illetve az automatikus adattovábbítást az érintett szakrendszerek között.

Új szolgáltatásként beszélt arról, hogy az állampolgár nyilatkozhat arról, hogy halála esetén mely szolgáltatókat lehet elektronikusan értesíteni halála tényéről, idejéről.

Hirdetés

Kitért arra, az arcképelemző és a rendőrségi törvényt kell módosítani ahhoz, hogy az igazoltatottról fényképet készíthessenek, majd azt online azonnal összehasonlíthassák az arcképtárban tárolt felvételekkel.

2019. november 09. (szombat), 17:08

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 16:45
Hirdetés

MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

Orbán dokumentumokkal válaszolt az ügynökvádra – a három állítólagos jelentés továbbra is kérdésesOrbán Viktor 2026....

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 16:26

Most lett elegük a nyugdíjasoknak: Radikális lépést követelnek a Tiszától!

Most lett elegük a nyugdíjasoknak: Radikális lépést követelnek a Tiszától!

Bérkövetést ígért a TISZA, most konkrét lépéseket sürget a nyugdíjasok érdekképviseleteHiába emelkedik egy nyugdíj az...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 15:04

Pócs János pofátlansága miatt összehívják a Házbizottságot. Kirakják a parlamentből?

Pócs János pofátlansága miatt összehívják a Házbizottságot. Kirakják a parlamentből?

Pócs János szavazása miatt összehívták a Házbizottságot, Magyar Péter büntetést sürgetettRendkívüli ülésre hívták össze...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 13:38

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!Szívfacsaró  hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 13:17

Agárdi Szilvi férje sírva tette meg a bejelentést!

Agárdi Szilvi férje sírva tette meg a bejelentést!

Szívfacsaró  hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 08:44

Szívfacsaró hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Szívfacsaró hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Szívfacsaró  hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 08:15

Hidegzuhany a magyaroknak:– a TISZA épp az egyik legfontosabb ígéretétől lépett vissza?

Hidegzuhany a magyaroknak:– a TISZA épp az egyik legfontosabb ígéretétől lépett vissza?

Kimaradt a megígért zöldség- és gyümölcsáfa-csökkentés a 2027-es költségvetésbőlMagyar Péter azonnali áfacsökkentést...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 07:51

Házkutatást tartott a NAV a korábban Vitályos Eszter testvére által vezetett alapítványnál

Házkutatást tartott a NAV a korábban Vitályos Eszter testvére által vezetett alapítványnál

Kampányra mehetett a civil támogatás? Öt helyszínen tartott házkutatást a NAVA NAV 2026. november 2-án öt helyszínen...

Hirdetés
Hirdetés