Friss – differenciáltan emelnék a családi pótlékot – benyújtották a törvényjavaslatot

Hirdetés
Friss – differenciáltan emelnék a családi pótlékot – benyújtották a törvényjavaslatot
Hirdetés

A kormány nemrég jelentett be, hogy duplájára akarja emelni a teljes családban élő, megbetegedett gyermekek után járó szülői táppénz idejét./Szinte magától értetődő, hogy az ellenzéknek nem tetszik, úgy nyilatkoztak róla, hogy csupán szimbolikus pótcselekvés\./

Hirdetés

A kormány egy egy salátatörvénymódosító csomag keretében kívánja megváltoztatni a beteg gyermekek után igénybe vehető táppénz szabályait, hogy az eddig kétszer annyi napra jogosult, gyermeküket egyedül nevelő szülőkkel azonos táppénzes időre legyenek jogosultak azok a családok is, ahol az apa és az anya meg tudja osztani a terheket egymás között.

Hirdetés

Újabb párt kardoskodik a  családi pótlék megemelése mellett, az erről szóló törvényjavaslatukat már be is nyújtották a Parlamentnek.Nem mindenkinek egyformán emelnék meg a családi pótlékot, az államháztartás jelenlegi állapotát tekintve egy differenciált emelést tartanának a legjobb megoldásnak.AZ LMP az egyszülős, vagyis egyedülálló szülők családi pótlékát kívánja megemelni.

A családi pótlék összege egyébként 8 éve változatlan, 8 éve kapnak ugyanannyit a családok a  családban nevelt gyermekeik után!

A törvényjavaslat az emelésről már a Parlament előtt van, a  jövő héten fogja tárgyalnia  Parlament Népjóléti Bizottsága!

A tervezet a  következő emeléseket tartalmazza >>

Hirdetés
  1. a családi pótlék havi összege egygyermekes családoknál 15 300 forintra,
  2. egy gyermeket nevelő egyedülálló esetén 19 200 forintra,
  3. kétgyermekes családnál 16 600,
  4. míg a két gyermekét egyedül nevelő szülőknél 20 700 forintra emelkedjen.

Tehát a  változások >>>

1 gyermeket nevelő családok most 12.200 forintot kapnak, ezt emelnék 15.300 forintra.

1 gyermeket egyedül nevelő szülő most 13.700 forintot kap, ezt emelnék 19.

Hirdetés
200 forintra.

2 gyermeket nevelő családok most 13.300 forintot kapnak gyermekenként, ezt emelnék 16.600 forintra

2 gyermeket  egyedül nevelő szülő 14.800 forintot kap jelenleg gyermekenként,  20.700 forintot kapna az emeléssel,

3 vagy több gyermeket nevelő családok 16 ezer forintot kapnak most gyermekenként, ez 20 ezer forintra emelkedne.

3 vagy több gyermeket egyedül nevelő szülő most 17.

Hirdetés
000 forintot kap jelenleg, az emeléssel 23.800 forintot kapna gyermekenként.

A teljes cikket itt olvashatja :http://nepszava.hu

Forrás: palyazatfigyelo.info

2016. április 04. (hétfő), 18:43

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 25. (szombat), 09:41
Hirdetés

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 54 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 54 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Íme a tavaly április 6-i Kossuth téri rendezvényünk. Ekkor még se pártunk nem volt, se valódi önkéntes hálózatunk.Most...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 25. (szombat), 05:56

Tragédia : meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt

Tragédia : meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt

Tragédia Ausztriában: meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt?...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 09:30

Gigantikus vihar közelít 100 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon

Gigantikus vihar közelít 100 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon

Viharos szél, záporok és köd is érkezik – figyelmeztetést adott ki a HungaroMet! ?️⚡?️Péntek délelőttre szöveges...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 07:02

Fontos változás az igazoltatásoknál – Új dokumentumot kell maguknál tartaniuk az autósoknak

Fontos változás az igazoltatásoknál – Új dokumentumot kell maguknál tartaniuk az autósoknak

Idén januártól lényeges változás lépett életbe a magyar közúti közlekedésben: módosították a járművek forgalomba...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 05:37

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Felfoghatatlan veszteség: elhunyt dr. Frank József, a Dunaújváros FC szeretett orvosa ? A dunaújvárosi sportéletet mély...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 20:27

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 19:27

Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

 ⚠️ Szöveges figyelmeztető előrejelzés – Heves időjárás várható péntekig Magyarországon ??⚡A Meteorológiai Szolgálat...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 15:26

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre, ha átrepül a légterükön – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️??

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre, ha átrepül a légterükön – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️??

Lengyelország: nem tudjuk garantálni, hogy Putyin gépe eljut Budapestre – diplomáciai vihar a levegőben ??✈️?? Tovább...

Hirdetés
Hirdetés