Itt 5 forintért vehetsz közművesített telket – Magyarország

Hirdetés
Itt 5 forintért vehetsz közművesített telket – Magyarország
Hirdetés

Itt 5 forintért vehetsz közművesített telket – Magyarország

Nincs pénzünk építkezni, drágák az ingatlanok, vágyunk a nyugodt falusi környezetre? Akkor irány Bihartorda ahol 5 forintért vásárolhatsz közművesített telket.

/Az 1005 főt számláló településnek van saját orvosa, több közértje, iskolája és még óvodája is\./

Hirdetés
Így tehát hiányunk nem lehet semmiben. Mindössze annyit kell megígérnünk, hogy legalább 5 évig a településen lakunk majd. Bihartordáról azonban tudni kell azt, hogy az utóbbi 10 évben folyamatosan csökken a lakosság száma, mivel a fiatalok elvándorolnak.
Hirdetés
A falu lakosságának nagy része 65 év körüli. Így a kezdeményezés burkolt célja nem más, mint az, hogy a falu ne haljon ki azaz segítse elő a fiatalok megtartását és letelepedését.

A megvásárlásra kínált 5 forintos telkek előtt köves az út és a víz, villany, gáz is a vállalkozó építkező rendelkezésére áll. Ezenkívül nem elhanyagolható tényező az, hogy a település 500 ezer és 3 millió forint között mozgó lakásárai mellett ez a összeg igazán nagylelkű.

Hirdetés

Azonban féltételei is vannak annak, hogy 5 forintos áron tudjunk Bihartordán telekhez jutni. A vásárlást követő 3 éven belül meg kell épülnie a telken az új lakóháznak és ténylegesen a faluban kell lakni. Ezt követően pedig 5 évig a település lélekszámát kell gazdagítani. Az önkormányzat elsősorban fiatal házaspárokat vár akik elősegítik a falu fiatalítását.

Akik pedig a nyugalom mellett némi nyüzsgésre is vágynak azok számára Bihartorda a lehető legjobb választás, ugyanis a környező kisvárosok tele vannak gyógyfürdőkkel, strandokkal.

Hirdetés

Ezenkívül Debrecen autóval 40 km-re, Hajdúszoboszló pedig 30 km-re található. Így viszonylag könnyedén vállalhatsz munkát a környező városokban is.

Forrás : www.hirkozpont.eu

2016. április 03. (vasárnap), 23:08

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 24. (vasárnap), 07:06
Hirdetés

Most érkezett! Törvénytelennek mondta ki a bíróság a devizahiteles szerződést – milliók járhatnak vissza

Most érkezett! Törvénytelennek mondta ki a bíróság a devizahiteles szerződést – milliók járhatnak vissza

Megszólalt Dobrev Klára a devizahitelesek ügyében – „Eljött a pillanat, hogy a bankok hatalmaskodásának vége...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 24. (vasárnap)

Megszólalt a csömendi gyilkosság áldozatának édesanyja, átok ül a családon

Megszólalt a csömendi gyilkosság áldozatának édesanyja, átok ül a családon

A lányomat agyonverték. Ekkora fájdalom nem is létezik a világon” – megszólalt a csömendi gyilkosság áldozatának...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 24. (vasárnap), 05:43

Tilalom lép életbe Magyarországon, itt a teljes lista

Tilalom lép életbe Magyarországon, itt a teljes lista

Tilalom lép életbe Magyarországon, itt a teljes lista  A tiltás lépése – nem várt késedelemA kormány rendelettel...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 19:42

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Mély gyász: meghalt Hetey László Meghalt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja és...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 17:40

Órákra a forró autóban hagyta gyermekét az apa, míg iszogatni ment – Tragédia lett a vége

Órákra a forró autóban hagyta gyermekét az apa, míg iszogatni ment – Tragédia lett a vége

 Órákra a forró autóban hagyta gyermekét az apa, míg iszogatni ment – Tragédia lett a vége Felfoghatatlan tragédia...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 16:42

8 éves kisfiú és egy tinédzser halt meg a frissen vett BMW-ben

8 éves kisfiú és egy tinédzser halt meg a frissen vett BMW-ben

Drámába fulladt autózás a mezőn: egy 8 éves kisfiú és egy tinédzser halt meg a frissen vett BMW-ben  Mezőn drifteltek a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 13:04

1 PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 8km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 8 kilométeres.

1 PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 8km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 8 kilométeres.

 Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események A nyár utolsó hétvégéjén, a megnövekedett forgalom és a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 11:31

Vihar halálos áldozatai!Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban

Vihar halálos áldozatai!Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban

Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban A péntek esti pusztító vihar több megyében és a...

Hirdetés
Hirdetés