Friss! Kiderült a gyomorforgató igazság: Vajna Timi 5 évre szerződött férjével, de ez még nem minden! Döbbenet, hogy mik derültek még ki:

Hirdetés

Kis ország ez, ahol összeérnek a történetek. Valahol mindig van egy „barát” vagy ismerős ismerőse, aki tud egy kis titkot. Andy Vajna és Vajna Tímea esetében sincs ez másképpen. De hogy is van ez? Ti hogy látjátok?

/Az idei Story Gálán Andy Vajna és kísérője, Ági története az, amiről a buszon, a munkahelyi folyosón és kávéházakban is lehet hallani\./

Hirdetés
Sokaknak van véleménye a történtekről, és mostanra már odáig jutottunk a Vajna-sagában, hogy Vajna Tímea már előre tudta, mi történik majd.
Hirdetés

VAJNA TÍMEA ELŐRE TUDTA, ANDY VAJNA MIRE KÉSZÜL

De, hogy ne tegyük ide az összes erre vonatkozó posztot, összefoglaljuk, hol tartunk a pletykák vagy a kommenetelők szerint, akik bennfentesnek mondják magukat, vagy úgy érzik, hogy ők tudják a tutit: Vajna Tímea öt évre szerződött Elő volt készítve ez a válási hercehurca, amire bizonyíték, hogy Vajna Tímea kiszállt a Miss Universe szervezéséből, külföldre költözött állampolgárságért, és ezzel együtt szépen leépítették a házasságukat Az utolsó közös kép nyáron készült, amit Timi megosztott, azóta semmi.

Hirdetés

Hirdetés

Andy Vajna és Vajna Tímea utoljára nyáron posztolt közös képet Már az esküvőn lehetett tudni, hogy valamiért köttetett ez a frigy és nem szerelemből:

Andy Vajna valamiért vette el Vajna Tímeát, de az a valami nem a szerelem??? Vajna Tímea ezért írta korábban, hogy csak a szüleire számíthat

Most látszik, hogy Vajna Tímea a fánkozót kapja majd a válás után, mert csak azt reklámozza Kíváncsiak vagyunk arra, ti mit gondoltok Vajna Tímea és Andy Vajna házassági válságáról:

Az összeesküvés-elméleteknek van alapjuk, vagy az egész sokkal egyszerűbb annál, mintsem azt sokan hiszik?

Forrás: www.anepszava.com

2018. február 14. (szerda), 20:06

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat)
Hirdetés

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

ATV: Házkutatást tartottak Ludas volt fideszes polgármesterénél – évek óta vitatják a milliós beruházásokatHázkutatást...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 20:17

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Három nap áram és bevásárlás nélkül: új útmutatót adott ki az EU a családok felkészítéséreIvóvíz, élelmiszer, gyógyszer...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:39

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Már győztesként emlegetik Eleniéket az Ázsia Expresszben – de mit nyertek meg valójában?Balogh Eleni és Soós Dávid...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:11

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy az ügynökaktákról: a nevek már kereshetők, a beszervezési dossziék még hiányoznakNovember 4-én elindult az...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:34

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

Végre megtört a fájdalmas küzdelem: Agárdi Szilvi megható hírt jelentett be a súlyos betegségéről!Hosszú, gyötrelmes...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:22

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Alba Fehérvár korábbi edzője – gyászol a kosárlabdatársadalomMegrendítő gyászhír...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 16:36

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:50

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: csak a biztonsági öv miatt állították volna meg, de 15 körözés volt...

Hirdetés
Hirdetés