Gulyás Gergely bejelentette :Ők kapnak 150 ezer forintos juttatást

Hirdetés
Gulyás Gergely bejelentette :Ők kapnak 150 ezer forintos juttatást
Hirdetés

Gulyás Gergely elmondta, miért kapnak 150 ezer forintos juttatást a pedagógusok

 

/Március 20\-ig megkapják az állami iskolák pedagógusai azt az egyszeri, bruttó 150 ezer forintos juttatást, amelyről korábban Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt\./

Hirdetés
A bejelentés részleteiről Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter adott tájékoztatást, hangsúlyozva: a kifizetés technikai ütemezése eltérhet az egyes intézménytípusoknál.

A miniszter elmondta, hogy az állami fenntartású iskolák tanárai legkésőbb március 20-ig hozzájuthatnak az összeghez, míg az alapítványi fenntartású intézmények pedagógusai várhatóan csak április elején kapják meg a támogatást.

Hirdetés
Ennek oka adminisztratív és technikai jellegű – tette hozzá.

Uniós vállalás áll a háttérben

A kormány döntése szorosan összefügg azzal a megállapodással, amelyet Magyarország az Európai Unióval kötött a helyreállítási alap forrásainak lehívása érdekében. A vállalás lényege, hogy 2031-ig fokozatosan a diplomás átlagbér 80 százalékára kell emelni a pedagógusok átlagkeresetét.

„Magyarország azt a kötelezettséget vállalta az Európai Unióval való megállapodás keretében, hogy a pedagógus átlagbér, a diplomás átlagbér 80 százalékát el fogja érni” – fogalmazott a miniszter.

Hirdetés

Gulyás szerint a tavalyi évben a bérek a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek, ezért idén szükségessé vált ez az egyszeri 150 ezer forintos kiegészítés is, hogy a béremelkedési pálya megfeleljen a vállalt ütemnek, és a számok is rendben legyenek Brüsszel felé.

Közel az egymilliós átlagbér?

A miniszter közlése szerint jelenleg a pedagógusi átlagbér 940 ezer forint Magyarországon. A béremelési program finanszírozásának 12 százalékát az Európai Unió biztosítja, míg a fennmaradó 88 százalékot a magyar állam állja.

Hirdetés

A tervek alapján jövőre az átlagos tanári fizetés már meghaladhatja az 1 millió forintot – jelentette ki Gulyás Gergely.

Az egyszeri juttatás tehát nem különálló intézkedés, hanem egy hosszabb távú bérfelzárkóztatási folyamat része, amelynek célja, hogy a pedagóguspálya versenyképesebb és kiszámíthatóbb legyen a következő években.

 

2026. február 26. (csütörtök), 20:52

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Orbán Viktor így reagált Gulyás Gergely lemondására: a politikus kitálalt

Gulyás Gergely kitálalt: Így reagált Orbán Viktor a lemondására

Gulyás Gergely személyesen közölte Orbán...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 20:09
Hirdetés

Leköpés és lelocsolás után, ismét atrocitás érte a Miniszterelnököt ?

Leköpés és lelocsolás után, ismét atrocitás érte a Miniszterelnököt ?

Leköpés és lelocsolás után Szolnokon is atrocitás érte Magyar PétertTojást dobott egy férfi Magyar Péter felé, amikor a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 18:56

A MA ESTI TELIHOLD egy nagy zsák pénzt hoz ennek a 5 csillagjegynek!

A MA ESTI TELIHOLD egy nagy zsák pénzt hoz ennek a 5 csillagjegynek!

? Pénzhoroszkóp minden csillagjegynek – Mit tartogathat számodra a következő időszak?Játékos, szórakoztató horoszkóp.♈...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 18:10

Kiderült ki volt az elkövető!Megdobálták Magyar Pétert Szolnokon!Cikk a hozzászólásoknál

Kiderült ki volt az elkövető!Megdobálták Magyar Pétert Szolnokon!Cikk a hozzászólásoknál

Tojást dobtak Magyar Péter felé a szolnoki beszéde közbenMagyar Péter szolnoki országjárásának elején előbb egy...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 17:05

Telihold? – ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem! A cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Telihold? – ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem! A cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Szombati Telihold Horoszkóp – 2026. szeptember 26. ?A mai telihold sokakban felerősítheti azokat az érzéseket,...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 15:46

Megnősült Németh Szilárd, nem hiszed el ki az új felesége - ilyen gyönyörű menyasszonyt még nem láttál

Megnősült Németh Szilárd, nem hiszed el ki az új felesége - ilyen gyönyörű menyasszonyt még nem láttál

Harminc év után ismét az oltár elé állt Németh Szilárd és feleségeKülönleges módon ünnepelte 30. házassági évfordulóját...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 12:35

Óriási baleset ! Közel5km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 5kilométeres.

Óriási baleset ! Közel5km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 5kilométeres.

Baleset miatt mindkét irányban torlódik az M1-es Bicske és Herceghalom közöttKét személyautó ütközött össze az M1-es...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 11:51

Magyar Péter táncra perdült Róma utcáin a pápai találkozó után – videón a különleges pillanat

Magyar Péter táncra perdült Róma utcáin a pápai találkozó után – videón a különleges pillanat

Magyar Péter táncra perdült Róma utcáin a pápai találkozó után – videón a különleges pillanatEgészen más hangulatú...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 08:17

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt dr. Martinkó István, Soltszentimre és Kiskőrös ismert háziorvosaSúlyos betegséget követően elhunyt dr. Martinkó...

Hirdetés
Hirdetés