Gyász: meghalt a Forma-1 legendás pilótája, Niki Lauda

Hirdetés
Gyász: meghalt a Forma-1 legendás pilótája, Niki Lauda
Hirdetés

70 éves korában elhunyt Niki Lauda.

A HVG. hu számolt be arról, hogy elhunyt a Forma-1 háromszoros világbajnok legendája, Niki Lauda. Az információk szerint,az egykori versenyző a szerettei körében, békésen távozott.

/Lauda 1949\./

Hirdetés
február 22-én látta meg a napvilágot Bécsben. Először 12 éves korában pattant autóba, s az autózásért még a tanulmányait is félbehagyta.
Hirdetés
A fiatal Nikolaust gazdag apja sem támogatta, így nagyobb hitelteleket vett fel, hogy megvalósíthassa álmát, s versenyző lehessen.

1968.április 15-én egy Mini Cooperrel második helyezést ért el első hegyi futamán, rá két héttel pedig a dobogó legfelső helyére állhatott.

A hegyi versenyeket a Forma 3, később pedig a Forma-2, végül a Forma-1 követte. Utóbbiban 1973-ben robbant be. 1974-től a Ferrarinál versenyzett, egy évvel később pedig világbajnok lett.

Hirdetés

A pilóta 1976-ban szenvedett balesetet a Nürburgringen, ahol egyébként a verseny megkezdése előtt a biztonsági intézkedések hiányát kifogásolta és bojkottot emlegetett, ám végül mégis volán mögé ült, miután a csapatból senki sem állt mellé.

Lauda a második körben csúszott ki, majd miután nekicsapódtak ketten is, a lángoló autóban rekedt. A versenyző autójába égő benzin folyt, ráadásul a bukósisakba vezető cső sem biztosított számára levegőt, ami a tüdeje és a légcsöve károsodását eredményezte.

Hirdetés

Az életét annak a három F1 pilótának köszönhette, akik még időben kimentették a lángokból.

Lauda egy évvel később ismét világbajnok lett, de miután megromlott a viszonya a Ferrari vezetőségével, átigazolt a Brabham Alfához, ahol csak a negyedik helyezést tudta megszerezni, nem sokkal később pedig bejelentette, hogy visszavonul. Végül 1982-ben a McLarennel visszatért, majd két év múlva harmadszorra is világbajnok lett.

Hirdetés

1992 és 1997 között a Ferrarinál volt tanácsadó, 2012-nem pedig a Mercedes csapatának felügyelő bizottságának elnökeként tevékenykedett, többek között neki köszönhető, hogy végül Lewis Hamilton is hozzájuk igazolt.

Tavaly augusztusban épp a nyaralását töltötte, amikor kórházba került, állapota pedig folyamatosan romlott, végül tüdőátültetésen esett át.

Niki Lauda 70 éves volt.

2019. május 21. (kedd), 08:04

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 20:53
Hirdetés

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!Nagy nyári előrejelzés:...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 19:09

Fordulat jöhet Európában? Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán Viktor

Fordulat jöhet Európában? Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán Viktor

Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán ViktorOrbán Viktor a választások óta először utazik Brüsszelbe, ahol a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 18:31

Radnai Márk megmutatta a barátnőjét –Atyaég ilyen gyönyörű nőt még nem láttál !

Radnai Márk megmutatta a barátnőjét –Atyaég ilyen gyönyörű nőt még nem láttál !

Radnai Márk szerelmes fotóval mutatta meg, ki áll melletteRadnai Márk ezúttal egy ritkább, személyesebb pillanatot...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 17:41

Lemondott Radnai Márk

Lemondott Radnai Márk

Radnai Márk átadja a TISZA Szigetek szervezésétRadnai Márk, a működő és emberséges Magyarországért felelős...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 16:59

Drámai hír érkezett Fodor Zsókáról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Fodor Zsókáról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Fodor Zsóka feje fölül eladják a házat: 84 évesen költöznie kell a színésznőnek84 évesen újra költöznie kell, pedig már...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 16:05

Nem mondatják le Sulyok Tamást, sokkal megalázóbb dolog várhat rá: Megvan a jogalap a megfosztáshoz

Nem mondatják le Sulyok Tamást, sokkal megalázóbb dolog várhat rá: Megvan a jogalap a megfosztáshoz

Nem mondatják le Sulyok Tamást, sokkal rosszabb várhat rá: Megvan a jogalap a megfosztáshozSulyok Tamás helyzete egyre...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 15:38

Friderikusz Sándor ritkán beszél a magánéletéről – most mégis összeáll a kép, miért nem lett családapa

Friderikusz Sándor ritkán beszél a magánéletéről – most mégis összeáll a kép, miért nem lett családapa

Friderikusz Sándor mindig is azok közé a közéleti szereplők közé tartozott, akiknek a munkájáról rengeteget tudunk, a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 15:33

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Gyászol a magyar foci: elhunyt a ZTE legendás játékosa és edzőjeÉletének 79. évében elhunyt Mihalecz István, a...

Hirdetés
Hirdetés