Gyász : Meghalt az a terhes nő, akit hordágyon menekítettek a mariupoli szülőotthonból
Hirdetés
Hirdetés
Gyász : Meghalt az a terhes nő, akit hordágyon menekítettek a mariupoli szülőotthonból!.
A kép, amelyen egy terhes nőt visznek hordágyon a lebombázott mariupoli szülőotthonból, bejárta a világot.A gyerekkórház és a szülészet bombázásaaz eddigi egyik legkegyetlenebb mozzanata volt az Oroszország által Ukrajna ellen vívott háborúnak. A képen látható nő és gyereke azAssociated Presscikke szerint meghalt,írja a 444.hu
/Úgy tudni, hogy a nőt megpróbálták átszállítani egy másik kórházba, ahol az orvosok megpróbálták megmenteni az életét\./
Hirdetés
A mentősök elmondása szerint amikor a nő rájött, hogy elveszíti gyerekét, azt kiáltotta nekik: „Öljetek meg!”Az AP-nek nyilatkozó sebész szerint a nő medencéje összezúzódott, csípője pedig levált, az orvosok emiatt császármetszéssel segítették világra a gyereket, aki nem mutatott életjeleket.
Hirdetés
„Az anya több mint 30 perces újraélesztése nem vezetett eredményre. Mindketten meghaltak” – mondta az AP-nek Timur Marin sebész.Fotó:EyePress via AFP
A szerdai légicsapást követő káoszban a mentősöknek nem volt idejük arra, hogy megtudják a nő nevét, mielőtt a férje és az apja eljöttek volna a holttestért. „De legalább valaki eljött érte” – mondták a mentősök a nőről, aki így nem került amariupoli tömegsírokegyikébe.
Az oroszok azt állították, hogy a szülészeti kórházat az ukrán szélsőségesek foglalták el, hogy bázisként használják, és hogy ott sem betegek, sem orvosok nem maradtak.
Hirdetés
Oroszország ENSZ-nagykövete és a londoni orosz nagykövetség is „álhíreknek” nevezte a bombázás után megjelent fotókat.
‼️One of the pregnant women injured in #Mariupol by an air strike on a maternity hospital died along with her unborn child. Asya Dolina, a journalist for Voice of America, stated this on her social network page. pic.twitter.com/mwlR3EUMNg
Az AP cikkében azt írják, ők a háború kezdete óta tudósítanak a blokád alá vett Mariupolból, a gyerekkórház és a szülészeti otthon elleni támadást is dokumentálták, videót és fotókat készítettek a felrobbantott szülészetről menekülő terhes nőkről, kiabáló orvosokról és síró gyerekekről.
2022. március 14. (hétfő), 09:19
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Gyászol az Újpest: Elhunyt a klub legendás szertárosa, Ambrus Imre, azaz "Pipi bácsi"Mély fájdalommal tudatta az Újpest...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2025. június 16. (hétfő), 05:14
Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére !ÓRÁKON BELÜL nyakunkon szélvihar jégesővel, akár 80km/h-s károkozó széllel és 1-2 cm-es jégdarabokkal - Ezekre a megyékre adták ki a riasztást. Zárj be minden ablakot! Ekkor érkezik a vihar