Mit művel már megint Mészáros Lőrinc, most az Ukrajnából menekültekkel tette EZT

Hirdetés
Mit művel már megint Mészáros Lőrinc, most az Ukrajnából menekültekkel tette EZT
Hirdetés

/Szálláshellyel, tartós élelmiszerrel, logisztikai eszközzel és fertőtlenítőszerekkel támogatja az ukrajnai menekülteket karitatív szervezeteken keresztül a Mészáros Csoport és az OPUS GLOBAL Nyrt, írja a két vállalatcsoport közös sajtóközleménye\./

Hirdetés

A Mészáros Csoport, valamint az OPUS GLOBAL Nyrt. az ukrajnai háború kitörése óta folyamatosan egyeztet a hazai karitatív szervezetekkel. Az OPUS GLOBAL Nyrt-hez tartozó Hunguest Hotels Zrt. az elkövetkező egy hónapra mintegy 112 millió forintos felajánlása keretében megnyitotta budapesti szállodáit a háborús menekültek előtt. A két hotelben összesen 360 fő befogadására alkalmas kapacitás áll rendelkezésre egyelőre a következő egy hónapban.

Hirdetés

A szállás mellett napi egyszeri meleg étkezést biztosítanak a szállodák szintén térítésmentesen. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül a péntek óta eltelt négy napban 116 menekült számára nyújtott elhelyezést a Hunguest Hotels. A menekültek befogadásáért sem a Hunguest Hotels Zrt., sem a tulajdonos OPUS GLOBAL Nyrt. nem vesz igénybe semmiféle állami kompenzációt, sem más szervezetektől ellentételezést.

Hirdetés

A Mészáros Csoport és az OPUS GLOBAL Nyrt. leányvállalatai a Magyar Vöröskereszten keresztül élelmiszereket és fertőtlenítőszert is juttat a menekülteknek.

Hirdetés

A vállalatcsoport saját termékekből álló adományában megtalálható ásványvíz, üdítő, hús szárazáru, méz és fertőtlenítőszer, amelyeket a Gallicoop Zrt., a Vivienvíz Kft., a KALL Ingredients Kft. bocsát rendelkezésre. Mindemellett az OPUS-TIGÁZ Zrt. a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet kérésére egy 2 tonna teherbírású targoncát bocsát a szervezet részére logisztikai kapacitásuk növelése érdekében.

2022. március 14. (hétfő), 09:27

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. június 17. (kedd), 06:25
Hirdetés

Meghalt Ambrus Imre

Meghalt Ambrus Imre

Gyászol az Újpest: Elhunyt a klub legendás szertárosa, Ambrus Imre, azaz "Pipi bácsi"Mély fájdalommal tudatta az Újpest...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 05:14

Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére !ÓRÁKON BELÜL nyakunkon szélvihar jégesővel, akár 80km/h-s károkozó széllel és 1-2 cm-es jégdarabokkal - Ezekre a megyékre adták ki a riasztást. Zárj be minden ablakot! Ekkor érkezik a vihar

Zivatarokkal, szélviharral és jégesővel jöhet a hétfő – Így alakul az időjárás 2025. június 16-ánA HungaroMet Nonprofit...

Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 04:54

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Hazai Éva, a Hazai Attila Irodalmi Díj alapítója – Egy korszak zárult le csendben, méltósággal2025. június...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 17:25

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

A saját szememmel láttam, ahogy kiviszik a gyermeket a vízből…" – megrázó beszámolók a helyszínrőlEgy neve...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap)

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Figyelem, autósok! Balesetek, torlódások és útlezárások nehezítik a közlekedést – Ezekre a szakaszokra különösen...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:43

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️ Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:26

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️A vasárnap még nyugodtan indul, de a csendes...