Gyász: meghalt Magyar hegedűművész

Hirdetés
Gyász: meghalt Magyar hegedűművész
Hirdetés

Hétfő reggel, 62 éves korában elhunyt Fátyol Rudolf hegedűművész, a szatmárnémeti Dinu Lipatti Állami Filharmónia vezetője - közölte Szatmárnémeti polgármesteri hivatala.

Fátyol Rudolf Nagykárolyban született 1957-ben. /Egyetemi oklevelét Kolozsváron, a Gheorghe Dima Zeneakadémián szerezte 1984\-ben, mestere Ruha István volt\./

Hirdetés
1985-től a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia szólistája, 1990-től az intézmény igazgatója, 2000-től főigazgatója.

Amint a Szatmár.

Hirdetés
ro helyi hírportál felidézte, Fátyol Rudolf Európa számos országában koncertezett, mesterkurzusokat tartott több külföldi egyetemen, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián és a Debreceni Egyetemen is oktatott.

2000-ben megkapta a Szent-Györgyi Albert-díjat. 2003-ban megszerezte a művészetek doktora címet, ugyanebben az évben Szatmárnémeti díszpolgári oklevelét is átvehette.

2006-ban az év művésze elismeréssel jutalmazta a Romániai Zenekritikusok Szövetsége, 2007-ben Bartók Béla-emlékdíjjal tüntették ki.

Hirdetés
Munkásságáért 2011-ben megkapta a román kulturális érdemrend lovagkeresztjét.

A Román Kulturális Intézet és a Román Akadémia 2009-ben Románia 150 legismertebb személyisége közé választotta.

Fátyol Rudolf temetéséről később intézkednek.

MTI

2019. július 22. (hétfő), 21:06

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
? Gyászol a magyar sportvilág: 52 éves korában elhunyt az ismert magyar sportriporter! ?️ ? ???? ? ?????́???́??́?????́?! ?

Gyászba borult a győri sportélet: mindössze 52 évesen elhunyt Meronka Péter, az ismert...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 22:07
Hirdetés

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

Havi 300 ezer forintos nyugdíjnál csaknem 60 ezer forint lenne a különbség 2027-ben, ha az éves emelésbe az infláció...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 21:16

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Barátságról beszélgettek, jelentés készült belőle: így került Lévai Anikó neve egy ügynökaktábaLévai Anikó egy fiatal...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 20:33

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Az elmúlt évek aszályaiért nem tehető felelőssé az Országos Jégkármérséklő Rendszer, és a rendelkezésre álló adatok azt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 19:31

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rétvári Bence november 6-án újabb közös imára hívott Budapestre. A november 10-re meghirdetett keresztút után Böjte...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:48

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:23

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Azurák Csaba veszi át Rónai Egon helyét az Egyenes Beszédben2026. november 5-én az ATV bejelentette, hogy Azurák Csaba...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 17:54

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Az orosz nagykövet a gázszerződésre figyelmeztet, az EU már kijelölte a határidőtPénzügyi következményekre...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 16:18

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Három ülésnapos kitiltást rendelt el Forsthoffer Ágnes, Pócs János jogorvoslatot kérForsthoffer Ágnes házelnök 2026....

Hirdetés
Hirdetés