Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG – Tragikus hírt kaptunk reggelre– hatalmas név távozott közülünk!

Hirdetés

Meghalt Nagy László a Szegedi Nemzeti Színház egykori igazgatója, a társulat Örökös Tagja - tudatta a Szegedi Nemzeti Színház.

/A Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, majd a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett tanulmányait követően egész pályafutását a magyar kultúrának szentelte\./

Hirdetés

1982 ÉS 1992 KÖZÖTT TÍZ ÉVEN ÁT IGAZGATTA A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZAT.Irányítása alatt 1986-ban készült el az akkor százesztendős teátrum eddigi utolsó, teljes felújítása.

MIND AZ OPERA MŰFAJÁBAN, MIND PEDIG A PRÓZA TERÉN JELENTŐS SIKEREKET ÉRT ELPál Tamással, Oberfrank Gézával, később Gregor Józseffel, illetve Sándor Jánossal és Ruszt Józseffel együttműködve.

Ő invitálta a társulathoz Imre Zoltánt, aki önálló tagozataként létrehozta a Szegedi Balettet, a ma önálló társulatként működő Szegedi Kortárs Balett elődjét.

Hirdetés

Rövid újságírói kitérőt követően1995 ÉS 2007 KÖZÖTT AZ ÓPUSZTASZERI NEMZETI TÖRTÉNETI EMLÉKPARKOT VEZETTE.

2007-ben útja ismét a Szegedi Nemzeti Színházba vezetett, ahonnan 2012-ben ügyvezető igazgatóként vonult nyugdíjba.

Munkája elismeréseként – egyebek mellett – kiérdemelte a Pro Theatro Díjat, az Alföld Turizmusáért Díjat, Csongrád Megye Alkotói Díját, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, valamint a Dömötör-életműdíjat.

Hirdetés

NAGY LÁSZLÓT ÉLETÉNEK 75. ÉVÉBEN ÉRTE A HALÁL.

2023. április 26. (szerda), 08:24

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
GYÁSZBAN AZ ORSZÁG! ?️ 1 perce jött a tragikus hír! Fenyő Miklós után Ő is elment.. - Felfoghatatlan veszteség mindenki számára ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult a rockvilág: meghalt a Motörhead legendás gitárosa, Phil Campbell

Újabb...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 18:28
Hirdetés

Magyar Péter 20 zsák ledarált iratot talált Lázár János volt minisztériumának épületében

Magyar Péter 20 zsák ledarált iratot talált Lázár János volt minisztériumának épületében

Ledarált iratokat találtak az épület pincéjébenMagyar Péter vasárnap délután a korábbi Építési és Közlekedési...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 17:22

Már meg is van Sulyok Tamás utódja: Ő veheti át a köztársasági-elnök helyét

Már meg is van Sulyok Tamás utódja: Ő veheti át a köztársasági-elnök helyét

Sulyok Tamás alatt megingott az elnöki intézmény tekintélyeMagyar Péter már többször világossá tette, hogy szerinte...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 15:27

Sulyok Tamás válaszolt Magyar Péter fenyegetőzésére

Sulyok Tamás válaszolt Magyar Péter fenyegetőzésére

Sulyok Tamás válaszolt Magyar Péter fenyegetőzéséreMagyar Péter lemondásra szólította fel Sulyok TamástAz országgyűlés...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 12:31

Rendkívüli hír! Sulyok Tamás alkotmányt sérthetett, megkezdődik az eltávolítása

Rendkívüli hír! Sulyok Tamás alkotmányt sérthetett, megkezdődik az eltávolítása

Sulyok Tamás pozíciója minden eddiginél nagyobb veszélybe kerülhetSulyok Tamás köztársasági elnök helyzete komoly...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 12:12

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Károly király : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Károly király : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Károly király : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 11:37

11 évesen hőssé vált: így mentette meg nagyapját egy szombathelyi fiú

11 évesen hőssé vált: így mentette meg nagyapját egy szombathelyi fiú

Nincs itthon senki, csak én – egy 11 éves kisfiú mentette meg a nagyapja életét SzombathelyenEgy kisfiú lélekjelenlétén...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 07:21

Orbán régi bizalmasa most elégtételt követel, miután Magyar Péter kirúgta.De ami ezután jött, arra senki sem számított!

Orbán régi bizalmasa most elégtételt követel, miután Magyar Péter kirúgta.De ami ezután jött, arra senki sem számított!

Orbán hűséges embere most igazságot követel, miután Magyar Péter kirúgta. Aztán jött a nagy fordulat!Havasi Bertalan...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 05:29

Ekkora összeg érkezhet a nyugdíjas SZÉP-kártyára: itt megnézheted, neked mennyi járhat – de lesznek, akik kimaradnak belőle ?

Ekkora összeg érkezhet a nyugdíjas SZÉP-kártyára: itt megnézheted, neked mennyi járhat – de lesznek, akik kimaradnak belőle ?

Ekkora összeg jöhet majd a nyugdíjas SZÉP-kártyáraA Tisza-kormány új nyugdíjprogramja elsősorban az alacsonyabb és...

Hirdetés
Hirdetés