1 perce érkezett ! Nyugodjon békében!Álmában érte a halál a magyar színészt

Hirdetés
1 perce érkezett ! Nyugodjon békében!Álmában érte a halál a magyar színészt
Hirdetés

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Szélyes Imre, Jászai Mari-díjas színművész, rendező, szinkronszínész – írja a Színház Online

Szélyes Imre 1944-ben született Marosvásárhelyen. /A helyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben 1966\-ban végzett\./

Hirdetés

A temesvári Állami Magyar Színház tagja volt 1966–1982 között. Ez utóbbi évben, 1982-ben áttelepült Magyarországra és a kecskeméti Katona József Színház tagja lett. A veszprémi Petőfi Színházban 1983–1986 között, a Népszínházban és a Budapesti Kamaraszínházban 1986–1992 között játszott.

Hirdetés
1992-től a Nemzeti Színház, majd 2000–2012 között a Pesti Magyar Színház színésze. A Nemzeti Színiakadémián 1993-tól, 2000-től pedig a Pesti Magyar Színiakadémián tanított. Rendszeresen szinkronizált is.

Legutóbb a Magyar Passió és a Kincsem című filmekben láthattuk.

2023. április 25. (kedd), 18:02

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 18:28
Hirdetés

Magyar Péter 20 zsák ledarált iratot talált Lázár János volt minisztériumának épületében

Magyar Péter 20 zsák ledarált iratot talált Lázár János volt minisztériumának épületében

Ledarált iratokat találtak az épület pincéjébenMagyar Péter vasárnap délután a korábbi Építési és Közlekedési...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 17:22

Már meg is van Sulyok Tamás utódja: Ő veheti át a köztársasági-elnök helyét

Már meg is van Sulyok Tamás utódja: Ő veheti át a köztársasági-elnök helyét

Sulyok Tamás alatt megingott az elnöki intézmény tekintélyeMagyar Péter már többször világossá tette, hogy szerinte...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 15:27

Sulyok Tamás válaszolt Magyar Péter fenyegetőzésére

Sulyok Tamás válaszolt Magyar Péter fenyegetőzésére

Sulyok Tamás válaszolt Magyar Péter fenyegetőzéséreMagyar Péter lemondásra szólította fel Sulyok TamástAz országgyűlés...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 12:31

Rendkívüli hír! Sulyok Tamás alkotmányt sérthetett, megkezdődik az eltávolítása

Rendkívüli hír! Sulyok Tamás alkotmányt sérthetett, megkezdődik az eltávolítása

Sulyok Tamás pozíciója minden eddiginél nagyobb veszélybe kerülhetSulyok Tamás köztársasági elnök helyzete komoly...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 12:12

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Károly király : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Károly király : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Károly király : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 11:37

11 évesen hőssé vált: így mentette meg nagyapját egy szombathelyi fiú

11 évesen hőssé vált: így mentette meg nagyapját egy szombathelyi fiú

Nincs itthon senki, csak én – egy 11 éves kisfiú mentette meg a nagyapja életét SzombathelyenEgy kisfiú lélekjelenlétén...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 07:21

Orbán régi bizalmasa most elégtételt követel, miután Magyar Péter kirúgta.De ami ezután jött, arra senki sem számított!

Orbán régi bizalmasa most elégtételt követel, miután Magyar Péter kirúgta.De ami ezután jött, arra senki sem számított!

Orbán hűséges embere most igazságot követel, miután Magyar Péter kirúgta. Aztán jött a nagy fordulat!Havasi Bertalan...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 05:29

Ekkora összeg érkezhet a nyugdíjas SZÉP-kártyára: itt megnézheted, neked mennyi járhat – de lesznek, akik kimaradnak belőle ?

Ekkora összeg érkezhet a nyugdíjas SZÉP-kártyára: itt megnézheted, neked mennyi járhat – de lesznek, akik kimaradnak belőle ?

Ekkora összeg jöhet majd a nyugdíjas SZÉP-kártyáraA Tisza-kormány új nyugdíjprogramja elsősorban az alacsonyabb és...

Hirdetés
Hirdetés