Zalatnay Sarolta teljesen összeomlott: "Van egy rosszakaróm, aki ezt tette velem..."

Hirdetés
Zalatnay Sarolta teljesen összeomlott:
Hirdetés

Zalatnay Sarolta az elmúlt időszakban azért került a figyelem középpontjába, mert kiderült, hogy tavaly február kilencediként elvették a jogosítványát. /Az éjszaka folyamán igazoltatták az énekesnőt, így a szondát is megfújatták vele\./

Hirdetés
Mivel pedig Magyarországon a zéró tolerancia elve érvényesül, ezért amint alkoholt jelzett ki a műszer, bevonták Cini jogsiját. A Bors szerint még eljárás is indult ellene ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségének megalapozott gyanúja miatt.
Hirdetés

 

Bevonták Zalatnay Sarolta jogosítványát

Az énekesnő nem szépített, elárulta, hogy hibázott - ezzel tisztában van. Ugyanakkor nem akarta a történteket nagydobra verni, mégis valahogy kiderült. Zalatnay Saroltának pedig megvan erről is a véleménye:

Van egy rosszakaróm, aki, nem tudom, honnan, de megszerezte ezt az információt. 

- kezdte a Star magazinnak az énekesnő.

Majd így folytatta:

"Tavaly februárban igazoltatás közben nagyon minimális mennyiségű alkoholt mutatott ki a szervezetemben a szonda.

Hirdetés
Akkor jött be a zéró tolerancia. Szülinapi összejövetelről mentem fellépésre, nagyon éhes voltam, ezért gyorsan bekaptam pár bonbonmeggyet és dianás cukrot, hogy ne kezdjen el fájni a fejem. Nem hajtottam gyorsan, semmi nem történt, egyszer csak kivettek a forgalomból minket a lányommal. Megfújtam szondát, és valami egészen minimális értéket elértem, de vállaltam a következményeket: megbírságoltak, és elvették a jogosítványomat.
Hirdetés
A cselekménykori véralkohol becsült értéke 0,7 ezrelék, ami a legenyhébb alkoholos befolyásoltságot jelenti, és ami csak nulla toleranciánál számít igazán. A vicc az egészben, hogy mire újságcikk lett belőle, már rég visszakaptam a vezetői engedélyemet."

Az is kiderült, hogy végül 7 hónap után visszakapta a jogosítványát:

"Egy csomó rocker gyerekkel tettem le újra a vizsgát, nekik is egytől-egyig bevonták a jogsijukat.

Hirdetés

Most már nevetek rajta, de énekesnőként hét hónapon át úgy dolgozni, hogy nem tudsz szabadon közlekedni, és másra vagy utalva, ha koncertre kell menned, az szörnyű. Tavaly októberben kaptam vissza véglegesen az okmányt, de nem akartam én beszélni erről, mert szégyellem magam miatta – erre valaki ilyen kellemetlen helyzetbe hoz..."

2023. április 25. (kedd), 14:48

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 18:28
Hirdetés

Magyar Péter 20 zsák ledarált iratot talált Lázár János volt minisztériumának épületében

Magyar Péter 20 zsák ledarált iratot talált Lázár János volt minisztériumának épületében

Ledarált iratokat találtak az épület pincéjébenMagyar Péter vasárnap délután a korábbi Építési és Közlekedési...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 17:22

Már meg is van Sulyok Tamás utódja: Ő veheti át a köztársasági-elnök helyét

Már meg is van Sulyok Tamás utódja: Ő veheti át a köztársasági-elnök helyét

Sulyok Tamás alatt megingott az elnöki intézmény tekintélyeMagyar Péter már többször világossá tette, hogy szerinte...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 15:27

Sulyok Tamás válaszolt Magyar Péter fenyegetőzésére

Sulyok Tamás válaszolt Magyar Péter fenyegetőzésére

Sulyok Tamás válaszolt Magyar Péter fenyegetőzéséreMagyar Péter lemondásra szólította fel Sulyok TamástAz országgyűlés...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 12:31

Rendkívüli hír! Sulyok Tamás alkotmányt sérthetett, megkezdődik az eltávolítása

Rendkívüli hír! Sulyok Tamás alkotmányt sérthetett, megkezdődik az eltávolítása

Sulyok Tamás pozíciója minden eddiginél nagyobb veszélybe kerülhetSulyok Tamás köztársasági elnök helyzete komoly...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 12:12

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Károly király : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Károly király : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Károly király : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 11:37

11 évesen hőssé vált: így mentette meg nagyapját egy szombathelyi fiú

11 évesen hőssé vált: így mentette meg nagyapját egy szombathelyi fiú

Nincs itthon senki, csak én – egy 11 éves kisfiú mentette meg a nagyapja életét SzombathelyenEgy kisfiú lélekjelenlétén...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 07:21

Orbán régi bizalmasa most elégtételt követel, miután Magyar Péter kirúgta.De ami ezután jött, arra senki sem számított!

Orbán régi bizalmasa most elégtételt követel, miután Magyar Péter kirúgta.De ami ezután jött, arra senki sem számított!

Orbán hűséges embere most igazságot követel, miután Magyar Péter kirúgta. Aztán jött a nagy fordulat!Havasi Bertalan...

Mindenegyben blog
2026. május 17. (vasárnap), 05:29

Ekkora összeg érkezhet a nyugdíjas SZÉP-kártyára: itt megnézheted, neked mennyi járhat – de lesznek, akik kimaradnak belőle ?

Ekkora összeg érkezhet a nyugdíjas SZÉP-kártyára: itt megnézheted, neked mennyi járhat – de lesznek, akik kimaradnak belőle ?

Ekkora összeg jöhet majd a nyugdíjas SZÉP-kártyáraA Tisza-kormány új nyugdíjprogramja elsősorban az alacsonyabb és...

Hirdetés
Hirdetés