Gyászba borult az egész világ – Tragikus hírt kaptunk délutánra– hatalmas név távozott közülünk!

Hirdetés
Gyászba borult az egész világ – Tragikus hírt kaptunk délutánra– hatalmas név távozott közülünk!
Hirdetés
Negyvenhét éves korában elhunyt Lendvai Miklós egykori válogatott futballista – derül ki Balaicz Zoltán zalaegerszegi polgármester Facebook-bejegyzéséből.

/A zalaegerszegi születésű futballista a ZTE\-ben lett profi játékos, majd megfordult a francia Bordeaux\-nál, a svájci Luganóban, a Ferencvárosnál, játszott három belga klubban, majd a ciprusi Aris Limassolban is, mielőtt hazatért a Győrhöz, majd nevelőklubjánál fejezte be első osztályú karrierjét\./

Hirdetés

A MAGYAR VÁLOGATOTTBAN 1996 ÉS 2004 KÖZÖTT 23 ALKALOMMAL LÉPETT PÁLYÁRA, ÉS TAGJA VOLT AZ ATLANTAI OLIMPIÁN RÉSZT VEVŐ KOROSZTÁLYOS EGYÜTTESNEK IS, AMELY MÁIG UTOLSÓKÉNT LÉPETT PÁLYÁRA ÖTKARIKÁS RENDEZVÉNYEN.

Hirdetés

Pályafutását lezárva edzőnek állt, volt a Zalaegerszeg és a Hévíz trénere is.

Halálhíréről Zalaegerszeg megyei jogú városának polgármestere, Balaicz Zoltán számolt be a Facebook-oldalán.

Lendvai edzője az olimpiai válogatottnál az újpestiek legendás támadója, Dunai Antal volt. A játékosként 1968-ban olimpiai aranyérmes, míg 1972-ben ötkarikás második Dunai lapunknak elmondta:

ABBAN A KERETBEN TÖBB VAGÁNY TÍPUSÚ FIATAL FUTBALLISTA IS SZEREPET KAPOTT, DE MIND KÖZÜLÜK LENDVAI VOLT TALÁN A LEGVAGÁNYABB.

„Megalkuvást nem tűrő játékosom volt, a legkeményebb a középpályásunk, aki a védekezésben jeleskedett elsősorban.

Hirdetés
Nem ismert elveszett labdát és mérkőzést sem.  Nagyon sajnálatos, hogy ilyen fiatalon hagyott itt minket. Több mint harminc évvel volt fiatalabb nálam, erre nem is találni szavakat"  – mondta.

(Borítókép: Lendvai Miklós. Fotó:  Steve White / EMPICS / Getty Images )

2023. február 20. (hétfő), 14:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
– Tragikus körülmények között örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a kommentbe:

Tragikus hír rázta meg Dombóvárt: 37 évesen meghalt Szente Norbert, az egykori kosárlabdázó...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 12:47
Hirdetés

15 éves kislány lépett vonat elé Isaszegnél... a helyszínen életét vesztette.. Kiderült, hogy miért tette ezt a szörnyűséget

15 éves kislány lépett vonat elé Isaszegnél... a helyszínen életét vesztette.. Kiderült, hogy miért tette ezt a szörnyűséget

Szívszorító tragédia Isaszegnél: mindössze 15 éves lány vetett véget az életének ?Feketébe borult Isaszeg – a csendes...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 12:16

Tragédia a Hargita megyei Hidegségen: édesanyja gázolta halálra másfél éves kisfiát az udvaron ?

Tragédia a Hargita megyei Hidegségen: édesanyja gázolta halálra másfél éves kisfiát az udvaron ?

Tragédia a Hargita megyei Hidegségen: édesanyja gázolta halálra másfél éves kisfiát az udvaron ?Felfoghatatlan tragédia...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 10:14

1 PERCE ÉRKEZETT! Kiadós havazás érkezik, az ország ezen része hamarosan fehérbe borul! EZEKBEN AZ ORSZÁGRÉSZEKBEN LESZ HÓESÉS :

1 PERCE ÉRKEZETT! Kiadós havazás érkezik, az ország ezen része hamarosan fehérbe borul! EZEKBEN AZ ORSZÁGRÉSZEKBEN LESZ HÓESÉS :

Közeleg az első hó: megvan, mikor fehéredhet be az ország! ❄️ Az Alpok hegycsúcsain már több centiméter friss hó...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 09:16

Felfoghatatlan veszteség”: meghalt a 22 éves Hőke Dávid, a Széchenyi István Egyetem fiatal tehetsége – megszólalt az édesapja

Felfoghatatlan veszteség”: meghalt a 22 éves Hőke Dávid, a Széchenyi István Egyetem fiatal tehetsége – megszólalt az édesapja

 Mély fájdalommal és döbbenettel értesült a közvélemény Hőke Dávid haláláról, aki mindössze 22 éves volt. A Széchenyi...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 07:47

NOVEMBER közepén véget ér a szenvedés: 4 csillagjegy számára jön a boldogság és a siker!

NOVEMBER közepén véget ér a szenvedés: 4 csillagjegy számára jön a boldogság és a siker!

♈️ Kos (03.21.–04.19.)November közepe számodra a megkönnyebbülés ideje lesz, amikor a hónap eleji feszültségek végre...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 06:29

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Krizbai Teca : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Krizbai Teca : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Krizbai Teca : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál...

Mindenegyben blog
2025. november 11. (kedd), 12:22

Megtalálták a VASÁRNAP eltűnt 20 éves László holttestét..Sajnálattal közöljük, hogy a legszörnyűbb dolog bekövetkezett, gyász..

Megtalálták a VASÁRNAP eltűnt 20 éves László holttestét..Sajnálattal közöljük, hogy a legszörnyűbb dolog bekövetkezett, gyász..

Megtalálták a VASÁRNAP eltűnt 20 éves László holttestét..Sajnálattal közöljük, hogy a legszörnyűbb dolog bekövetkezett,...

Mindenegyben blog
2025. november 11. (kedd), 08:35

Halálos baleset ! Autó gázolt halálra egy motorost

Halálos baleset ! Autó gázolt halálra egy motorost

Halálos baleset Békésben: autó gázolt halálra egy motorost a hunyai elágazásnál ?Tragikus közlekedési baleset rázta meg...

Hirdetés
Hirdetés