A halálhírről a Blikk értesült, először az özvegy egyik ismerősétől. /A lap szerint Kárászy Szilviát már egy ideje hospice\-házban kezelték, és az utóbbi időben súlyos betegséggel küzdött\./
KÉT HÉTTEL EZELŐTT MEG IS MŰTÖTTÉK.
A halálhírt utóbb Tahi Tóth László testvére, Gábor is megerősítette. „Szerda hajnalban, éppen a testvérem halálának évfordulóján Szilvia csendben elaludt Ez rendkívül megdöbbentő, hogy ugyanaznap halt meg, mint a fivérem” – mondta, hozzátéve azt is, hogy a súlyos betegség pont azután alakult ki, hogy az asszonynak végre sikerült volna feldolgoznia a gyászt.

A bulvárlapnak egy színész is arról is beszélt, hogy már jó ideje lehetett tudni, hogy baj van Kárászy Szilvia egészségével. „Másfél hónapja találkoztunk egy bevásárlóközpontban. Nagyon rossz állapotban volt, és el is mondta, hogy valóban nincs jól. Arról panaszkodott, hogy Laci halála után már semmi értelme az életének, az elmúlt öt évben minden rosszra fordult. Próbáltam segíteni neki, de csak zokogott, az utóbbi időben pedig már nem is értem el őt telefonon” – nyilatkozta.
Nyertes Zsuzsa színművész szintén arról beszélt a Blikknek, hogy nagyon megrendítette a hír:
Egy csodálatos kapcsolat volt az övék, amikor összeházasodtak, sokat játszottam együtt Lacival, láttam, mennyire imádták egymást. Nem is hiszem el, megrázott a tragédia. Megint temetésre kell menni, borzasztó, hogy erről szól az életünk.
Tahi Tóth László haláláról kereken öt évvel ezelőtt adott hírt a Vígszínház.
2023. február 22. (szerda), 19:55
– Tragikus körülmények között örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a kommentbe:
Tragikus hír rázta meg Dombóvárt: 37 évesen meghalt Szente Norbert, az egykori kosárlabdázó...
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.