Gyerekek ezt már ne !Pokolian nagy a baj!1 perce bejelentette Dr Rusvai Miklós virológus az ÉV EGYIK LEGROSSZABB HÍRÉT! Ez bizony Téged is érint! >>

Hirdetés
Gyerekek ezt már ne !Pokolian nagy a baj!1 perce bejelentette Dr Rusvai Miklós virológus az ÉV EGYIK LEGROSSZABB HÍRÉT! Ez bizony Téged is érint! >>
Hirdetés

Újabb mutánst fedeztek fel: Megszólalt Rusvai Miklós a vietnami variánsról

/Vietnami tudósok azonosították a koronavírus egy új változatát, amely a brit és indiai mutáns keveréke – számolt be róla május 29\-én a járvány terjedésének megelőzéséről és ellenőrzéséről szóló össznemzeti tanácskozáson a vietnami egészségügyi miniszter, Nguyen Thanh Long\./

Hirdetés
Az MTI szerint a szakértők megállapították, hogy ez a vírus fertőzőbb és könnyen terjed a levegőben.

Rusvai Miklós virológus a Ripostnak nyilatkozott az új mutációról:

„Az indiai mutánsról most, három hónappal a felfedezése után derült ki, hogy az általa okozott tünetek mennyiben mások, mint a korábbi variánsoknál.

Hirdetés
A vietnamit körülbelül 10 napja mutatták ki először, még nagyon keveset tudunk róla azon kívül, hogy van egy újabb variáns. Arról, hogy ennek milyen klinikai következményei vannak, tehát eltérőek-e a tünetek, más szervrendszert betegít-e meg, a vakcinázottakban van-e védelem, nem betegszenek-e meg, ezt még nem tudjuk. Egyelőre annyit tudni, hogy ez a mutáns a vírus egy továbbfejlődött változata, még egy újabb ponton tér el, mint az indiai, a tüskefehérje vonatkozásában” – magyarázta Rusvai Miklós.

„Az indiai mutáns körülbelül 40 százalékkal fertőzőbb, mint a brit, és a britre is azt mondták, hogy 70 százalékkal fertőzőbb, mint az eredeti vuhani.

Hirdetés
Tehát már kétszer olyan fertőző az indiai is, mint az eredeti vuhani változat. Azt, hogy ehhez kell-e hozzáadni néhány százalékot, vagy a vuhanihoz képest mérték-e a fokozott terjedőképességet, azt kérdéses, mert nem tudni, hogy mi a viszonyítási alap. Vietnamban ugyanis eddig csak a vuhani változat volt jelen, lehet, hogy ehhez mérték, mindenesetre az eredetihez képest biztosan fertőzőképesebb.”- árulta el a mutációról.

(ripost.hu)

2021. június 11. (péntek), 17:12

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 06:47
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Gellér Sándor, aki játékosként és edzőként is a csúcsra jutott79 éves korában, 2026. november 6-án elhunyt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 22:07

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

Havi 300 ezer forintos nyugdíjnál csaknem 60 ezer forint lenne a különbség 2027-ben, ha az éves emelésbe az infláció...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 21:16

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Barátságról beszélgettek, jelentés készült belőle: így került Lévai Anikó neve egy ügynökaktábaLévai Anikó egy fiatal...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 20:33

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Az elmúlt évek aszályaiért nem tehető felelőssé az Országos Jégkármérséklő Rendszer, és a rendelkezésre álló adatok azt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 19:31

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rétvári Bence november 6-án újabb közös imára hívott Budapestre. A november 10-re meghirdetett keresztút után Böjte...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:48

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:23

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Azurák Csaba veszi át Rónai Egon helyét az Egyenes Beszédben2026. november 5-én az ATV bejelentette, hogy Azurák Csaba...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 17:54

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Az orosz nagykövet a gázszerződésre figyelmeztet, az EU már kijelölte a határidőtPénzügyi következményekre...

Hirdetés
Hirdetés