Gyerekek ezt már ne !Pokolian nagy a baj!1 perce bejelentették be erről a vakcináról az ÉV EGYIK LEGROSSZABB HÍRÉT! Ez bizony Téged is érint! >>

Hirdetés
Gyerekek ezt már ne !Pokolian nagy a baj!1 perce bejelentették be erről a vakcináról az ÉV EGYIK LEGROSSZABB HÍRÉT! Ez bizony Téged is érint! >>
Hirdetés

Nagy a baj! Dermesztő hírek érkeztek a Sinopharm vakcináról

/A Semmelweis Egyetem tesztje is azt mutatta ki egy Sinopharm\-vakcinával beoltott házaspárnál, hogy a védettségük nem megfelelő vagy éppen hogy csak eléri az elvárható szintet\./

Hirdetés

Négyezer tagnál és ötszáznál több leleteredménynél tart az a Facebook-csoport, amely azokat tömöríti, akiknek a szervezetében két dózis kínai oltás után egyáltalán nem vagy csak elenyésző mértékben mutattak ki a koronavírus elleni védettséghez szükséges antitestet a szerológiai vizsgálatok - írja a 24.

Hirdetés
hu.

Egyre több olyan ember is jelentkezik a csoportba, akinek nemcsak az antitestvizsgálata negatív, hanem a sejtes immunitása sem alakult ki.

Az Englohner Beáta által kezdeményezett csoportot számos virológus és immonológus támogatja, egyetértve azzal, hogy hogy az állam biztosítson ingyenes antitestvizsgálatot, valamint harmadik oltást azoknak, akiket a kínai Sinopharm vakcinával oltottak be. Ebben érdemi előrelépés nem történt, ugyanakkor Beáta a 24.hu-nak elmondta: tovább gyarapodott a velük egyetértő szakemberek száma, már csak a további lépésekre várnak.

Bahreinben és az Egyesült Arab Emírségekben egyébként már döntöttek az idősebb Sinopharmmal oltottak ismétlő oltásáról, és javasolják, hogy a Pfizer vakcinát vegyék fel a következő alkalommal.

Hirdetés

(24.hu)

Müller Cecília a napokban felröppent aggodalmakkal kapcsolatban (hogy az oltások után nem mindig termelődik elegendő antitest) elmondta, hogy a védőoltás beadását követő ellenanyag-vizsgálat a védettség detektálására csak korlátozottan alkalmas. Nagyban befolyásolja az eredményt, hogy időben mikor történik a vizsgálat, az oltás után mennyivel és egy adott szituációt mérünk, így ez csak egy tájékozódásra ad lehetőséget, és nem nyújt elégséges információt.

Hirdetés

A neutralizációs, vagyis semlegesítő ellenanyagok vizsgálata lenne még informatívabb, ráadásul a sejtes immunitást (ami az immunválasz egy típusa) még ebben az esetben sem mérjük. Nagyon sok olyan betegség, vagy vakcinációt követő állapot van, amikor ellenanyag már nem mérhető, mégis, amikor támad a kórokozó, akkor a sejtes immunitás emlékszik a kórokozóra, emlékszik a beadott oltásra és megindul az ellenanyag-termelés, így csak enyhe fertőződése alakul ki, vagy egyáltalán nem alakul ki fertőződés.

Hirdetés

A vakcinák hatásosságát a gyártó határozta meg, a klinikai vizsgálatok során rögzítette azt, hogy milyen védelmet ad.  Ezek azok a vizsgálatok, amelyek széles körű, teljes körű felmérésen alapulnak. Egy-egy paraméter vizsgálata nem teheti az információkat teljessé.

HA EGY ADOTT IDŐPONTBAN NEM MÉRNEK ELLENANYAGOT, AZ PÁNIKRA KÉSZTETHET VALAKIT, DE KÖZBEN LEHETSÉGES, HOGY A SEJTES IMMUNITÁSA A HÁTTÉRBEN MŰKÖDIK ÉS VÉDETTNEK MINŐSÜL.

Ez nem mérhető könnyen, vannak kutatások rá, de ez bonyolultabb kérdés, az egész immunológia egy bonyolult kérdés. Ha pedig valakinél magas az ellenanyag, az védettnek gondolhatja magát és arra sarkallhatja, hogy a védelmi intézkedéseket könnyelműbben vegye, de ez sem helyes – véli Müller Cecília.

Hirdetés

Minden vakcina hatásos, kellő védelmet ad, látszik, hogy azokban az országokban, ahol 1-1 vakcinát nagy mennyiségben beadtak és így tapasztalat is van, arról számolnak be, hogy jók az oltóanyagok, hatásosak és biztonságosak - tette hozzá Müller Cecília az operatív törzs mai tájékoztatóján.

2021. június 14. (hétfő), 14:39

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 08:29
Hirdetés

Döntött az önkormányzat: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték

Döntött az önkormányzat: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték

Rendkívüli döntés Tatabányán: elmarad az augusztus 20-ai tűzijátékNem lesz tűzijáték TatabányánIdén nem rendeznek...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 07:59

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?ettjeitVélemény – 2026....

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 06:48

Hónapokig kaphatod a fizetésed munka nélkül a nyugdíj előtt: mutatjuk a kiskaput, amiről kevesen tudnak

Hónapokig kaphatod a fizetésed munka nélkül a nyugdíj előtt: mutatjuk a kiskaput, amiről kevesen tudnak

Nyugdíj előtt hónapokig otthon maradhatsz fizetéssel – kevesen ismerik ezt a lehetőségetÍgy működik a sétálóidőA...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 06:37

1 perce érkezett !Megszavazta a parlament: Eltávolítják a legfőbb ügyészt

1 perce érkezett !Megszavazta a parlament: Eltávolítják a legfőbb ügyészt

Politikai fordulat: megszavazta a parlament, távozik a legfőbb ügyész!A parlament döntött a távozásrólA parlament...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 06:30

Baka András a fideszeseknek és a tiszásoknak is kemény üzenetet küldött első államfői beszédében!Mutatjuk

Baka András a fideszeseknek és a tiszásoknak is kemény üzenetet küldött első államfői beszédében!Mutatjuk

Baka András első elnöki beszéde: kemény figyelmeztetést kapott a régi és az új hatalom isÉles üzenettel kezdte...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 06:15

Vitályos nekirontott Baka Andrásnak – aztán sorra előkerültek a kínos tények

Vitályos nekirontott Baka Andrásnak – aztán sorra előkerültek a kínos tények

Vitályos nekirontott Baka Andrásnak – aztán sorra előkerültek a kínos tényekVitályos szerint Baka nem lehet minden...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 05:38

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult a magyar sport: elhunyt Melis Zoltán, az olimpiai ezüstérmes legendaEgy kivételes sportembert veszített...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 20:43

Hat képviselő nem szavazta meg Baka Andrást köztársasági elnöknek! Megvan, kik voltak!

Hat képviselő nem szavazta meg Baka Andrást köztársasági elnöknek! Megvan, kik voltak!

Politikai fordulat: Baka András lett az államfő – hat képviselő mondott nemetMegválasztották Magyarország új...

Hirdetés
Hirdetés