Gyűlöletpolitika: Bár Orbán a példaképük a szlovák náciknak, de most betiltották a magyar himnuszt
Hirdetés
Hirdetés
Még 2017-ben számoltunk be arról, hogy totális téboly született a szlovák náciknál: Orbán Viktort és az Ő politikáját istenítő tartalmak árasztották el a szlovák szélsőjobboldali csoportokat. /Meg is lett a gyűlölet politikának az eredménye, Orbán szlovák hívei sikeresen átvertek a pozsonyi parlamenten egy olyan törvényt, amely betiltja az országban a magyar himnusz éneklését\./
Hirdetés
Orbán Viktor szlovák híveinek sikerült átverni egy botrányos törvényt, aminek értelmében Szlovákiában tilos lesz elénekelni más nemzetek himnuszát, ha csak az adott ország hivatalos delegációja nincs jelen.
Hirdetés
A törvény elsősorban az országban élő magyar kisebbség ellen irányul, és a parameter.sk összefoglalója szerint még tavaly ősszel, egy hokicsapat-logó körüli botrányból indult a kezdeményezés.
Tavaly új mezeket mutatott be a Szlovák Jégkorong Szövetség, amin az ország címere volt látható, az alján hokiütőkkel. Ezt a szlovák kormánykoalícióban résztvevő szélsőjobboldali párt, az SNS, akinek a hívei körében nagy sztár Orbán, nagyon a szívére vette, és elhatározták, hogy szigorítják a nemzeti jelképekre vonatkozó törvényeket.
Hirdetés
Ez a kezdeményezés vezetett el végül a magyar himnusz éneklését is betiltó törvényhez. A törvénymódosítás május 15-tél lép életbe, és 7000 euróig (2,2 millió forintig) terjedő pénzbírsággal fenyegeti a külföldi himnuszok szabálytalan éneklőit.
A jogszabály bevezetésénél talán csak az a bizarrabb fordulat, hogy a szlovák parlamentben a szlovák-magyar párt, a HID-Most képviselői is megszavazták a módosítást. A Magyar Hang szerint a párt frakcióvezetője, Bastrnák Tibor csütörtök reggel egy rádióműsorban azt mondta:
„Egyértelmű hiba történt részünkről, részemről, amelynek következményei lesznek.
Hirdetés
Ez még azt is jelentheti, hogy elhagyom a frakciót. Ha a helyzet rendezve lesz, fel fogom ajánlani lemondásom. Amikor ezt a törvényt láttuk a koalíciós tanácsban, fél évvel ezelőtt, ez a fél mondat nem volt benne.” A frakcióvezető azt ígérte, hogy nem fog életbe lépni a jogszabály, vagy ha mégis, akkor legfeljebb néhány napig marad érvényben.
A Mérce cikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy a szlovák parlamentben a Zuzana Caputova köztársasági elnökségét támogató liberális pártok szavaztak a törvénnyel szemben, pont azok, akiket a Fidesz újságjaiban csak sorosügynökként vagy Soros kottájából játszó politikusként emlegetnek, és azt már mi tesszük hozzá, hogy azok a pártok akik Orbán gyülőlet politikáját tartják követendőnek, meg betiltották az országban a magyar himnuszt.
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Gyászol a művészvilág: 95 évesen meghalt A Pál utcai fiúk sztárja Mario AdorfÚjabb fájdalmas veszteség érte a...
Mindenegyben blog 2026. április 09. (csütörtök), 20:23
Ráismertek, ki látható a képen? ?✨ Ez a ritka, minden sallangtól mentes paparazzi felvétel egy imádott televíziós legendát mutat meg élete utolsó éveiben, nem sokkal a 2011-ben bekövetkezett halála előtt ??. A legtöbben egy különösen éles eszű, utánozhatatlan nyomozó szerepéből ismerték, akivel örökre beírta magát a televíziózás történetébe ?️?️. Az idő nyomot hagyott rajta, de a kisugárzása, a tehetsége és az emlékezetes alakításai máig ott élnek a nézők emlékezetében ?? Te már tudod, kiről van szó? ?? A megfejtésért nézd meg a felső kommentet! ⤵️?