Ha neked is meg van ennek a védőoltásnak a helye, most nagyon figyelj!

Hirdetés
Ha neked is meg van ennek a védőoltásnak a helye, most nagyon figyelj!
Hirdetés

Mire emlékeztet minket ez a heg, illetve miért viseljük magunkon? Ez egy védőoltás nyoma, amely az emberiség történetének egyik legádázabb megbetegedése ellen véd meg minket.

A fekete himlő az emberiség egyik legpusztítóbb ragályos betegsége volt, amelyet a Poxvirus variolae vírus okozott.

/Másrészt a fertőzöttek körében rendszerint magas \(Európában 15\-20%, Amerikában gyakran 40\-80%\-os\) volt a halálozási arány, és a túlélők közül sokan \(mint például Kölcsey Ferenc\) megvakultak\./

Hirdetés

Ebben a betegségben halt meg többek között 1711-ben I. József Ausztria császára, majd 1730-ban II.

Hirdetés
Péter cár, és 1774-ben a francia XV. Lajos király is.

A betegség ellen kifejlesztett védőoltást idősebb Bene Ferenc – 1775. október 10-1858. július 2. – orvos vezette be Magyarországon, 1801-ben.

1970 előtt, az oltás során élő vírust használtak a szervezet védekező mechanizmusának kiváltására, melynek következtében egy hólyag keletkezett az oltás helyén.

Hirdetés
Az a hólyag aztán rövid időn belül kifakadt és begyógyult, kisebb vagy nagyobb heget hagyva maga után a felkaron.

Ez a betegség az első, amelyet – a védőoltásoknak hála – sikerült teljesen felszámolni. A WHO 1979-ben a természetben kiirtottnak nyilvánította a fekete himlő kórokozóját, de a világon több helyen őriznek mintákat a halálos vírusból.

Ugyanakkor sosem lehetünk teljesen nyugodtak, a betegség visszatérésének esélye soha nem nulla. Nem véletlen, hogy a világ első fekete himlő elleni gyógyszerét engedélyezte nemrégiben az Amerikai Gyógyszer- és Élelmiszerfelügyeleti Hatóság (FDA).

Hirdetés
És amire szintén érdemes odafigyelni: Az amerikai hadügyminisztérium olyan meggyőzőnek találta a klinikai kísérletek eredményeit, hogy mindjárt kétmillió adagot rendelt a szájon át szedhető szerből.

2022. január 16. (vasárnap), 18:52

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 20:21
Hirdetés

Drámai hír érkezett Novák Katalinról!Lannert Judit jelentette be ! ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Novák Katalinról!Lannert Judit jelentette be ! ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

 Megdöbbentő látvány fogadta Novák Katalin egykori irodájában az új minisztertNem éppen hagyományos dolgozószobaLannert...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 19:43

Megdöbbentő, mit találtak Novák Katalin egykori kormányzati irodájában! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Megdöbbentő, mit találtak Novák Katalin egykori kormányzati irodájában! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Döbbenetes örökség Novák Katalin egykori irodájában: sminktükör, luxusfürdő és egy ott felejtett blézerHotelszobára...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 18:44

Németh Balázs nekiment Vitézynek, aztán a miniszter úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

Németh Balázs nekiment Vitézynek, aztán a miniszter úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

Németh Balázs nekiment Vitézynek, de a miniszter válasza után a Fidesz maradt a perononKülönvonatos botrányt próbált...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 17:40

Szentkirályi Alexandra ízekre szedte a Tisza-kormány intézkedéseit! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Szentkirályi Alexandra ízekre szedte a Tisza-kormány intézkedéseit! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Szentkirályi Alexandra keményen nekiment a Tisza-kormánynak: szerinte kudarcot vallott a válságkezelésÉlesen bírálta a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 17:04

Hadházy nem kegyelmezett: súlyos kérdésekkel szembesítette Orbánt és baráti körét!

Hadházy nem kegyelmezett: súlyos kérdésekkel szembesítette Orbánt és baráti körét!

A gučai sörözésből Hatvanpuszta-ügy lett: Hadházy három kemény kérdéssel ment neki OrbánnakKiderült, kikkel...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 15:55

Levideózták Demjén Ferenc káprázatos vidéki birodalmát ! Itt aztán fel lehet töltődni!

Levideózták Demjén Ferenc káprázatos vidéki birodalmát ! Itt aztán fel lehet töltődni!

Levideózták Demjén Ferenc  káprázatos vidéki birodalmát ! Itt aztán fel lehet töltődni!Demjén Ferenc megmutatta titkos...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 14:54

Keményen visszanyalt a fagyi a Fidesz–KDNP-nek Baka András miatt!!

Keményen visszanyalt a fagyi a Fidesz–KDNP-nek Baka András miatt!!

Politikai öngól: a KDNP támadása Baka András legerősebb ügyét hozta visszaA KDNP támadása gyorsan visszafelé sült...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 14:02

Schmidt Mária megtalálta a Fidesz bukásának felelősét

Schmidt Mária megtalálta a Fidesz bukásának felelősét

 Schmidt Mária megtalálta a Fidesz bukásának felelősét – az internetet okolja a vereségértAz internetet és az...

Hirdetés
Hirdetés