Hármas ikreknek adott életet. Amikor az orvosok meglátták az arcukat, egyből lefagytak

Hirdetés
Hármas ikreknek adott életet. Amikor az orvosok meglátták az arcukat, egyből lefagytak
Hirdetés

Becki-Jo Allen békésen éldegélt Angliában kislányával, Indiana-val, amikor egy nap hányingert nem tapasztalt, amiből hirtelen arra gyanakodott, hogy teherbe esett.

 

Kiderült, hogy valóban igaz, gyermeket vár. Nem is egyet, hanem egyenesen három fiút! /Miután a picik megszülettek Becki\-Jo nem is gondolta volna, hogy még mindig érheti meglepetés\./

Hirdetés

“Nagyon erős hányingerem volt és a fejem is fájt, ezért bejelentkeztem egy korai UH-ra. Ekkor derült ki, hogy hármas ikreket várok.

Hirdetés
Életem legnagyobb megdöbbenését éltem át.”

“Soha nem fordult elő ikerszülés a családunkban, teljesen váratlanul ért az egész.”

Becki-Jo szerencsére sok segítségben részesült és próbált mentálisan is felkészülni a gyermekek érkezésére.

A 31. héten azonnal kórházba kellett mennie, hiszen komplikációk léptek fel. A babákat császármetszés útján hozták a világra és mivel még nagyon kicsik voltak, 6 hetet intenzív felügyelet alatt kellett tölteniük.

Hirdetés

Az ikerszülések alapvetően nagyobb kockázattal járnak és már az maga csoda volt, hogy mindhármuk túlélte és egészséges volt születéskor. Napról napra növekedtek és másfél hónap után haza is mehettek.

Becki-Jo abban a hitben tért haza, hogy fiai többpetéjűek, bár még igencsak nehezére esett megkülönböztetni őket. Azt vette észre, hogy az idő előrehaladtával ez a tény semmit nem változott és az utcán is sokan csodálkozva állították meg idegenek.

Hirdetés

Kíváncsiságától vezérelve Becki-Jo felvette a kapcsolatot egy laborral és DNS tesztet végeztetett el. Az eredmény újabb sokk volt számára.

A fiúkról kiderült, hogy egypetéjűek, aminek az esélye 1 a 200 millióhoz!

“Sehová nem tudunk gyorsan eljutni, mert az emberek folyamatosan megállítanak minket és kérdezősködnek.” – jegyezte meg Becki-Jo mosolyogva.

Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!

tudasfaja.com

2021. július 30. (péntek), 18:46

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 06:13
Hirdetés

Hiába a tiltás: Megvan a kiskapu, amellyel Orbán újra hatalomra kerülhet

Hiába a tiltás: Megvan a kiskapu, amellyel Orbán újra hatalomra kerülhet

Orbán kormányfői visszatérését kizárja a korlát, a politikai befolyását nemOrbán Viktor a hatályos szabályok alapján...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 05:49

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt dr. Marton Zoltán: a sebészorvos, aki egy világkarriernek is szentelte az életét - (cikk végén videó)88 éves...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 19:24

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Azonnal menesztették Ókovács Szilvesztert: 4,8 milliós fizetés, különprémiumok és súlyos kifogások az...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:20

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Újabb fordulat Matolcsy Ádám ügyében: már a rendőrség fejvadászai is kereshetik a volt jegybankelnök fiátÚjabb komoly...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 17:32

Óriási Botrány a Parlamentben: Brutálisan Elszabadultak az Indulatok!

Óriási Botrány a Parlamentben: Brutálisan Elszabadultak az Indulatok!

Ne tegezzél! – Elszabadultak az indulatok a Parlamentben, három képviselő is nekiment Magyar PéternekÉles szóváltások,...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 16:19

Óriási politikai öngól: a Fidesz most Magyar Péter dolgát könnyítette meg!

Óriási politikai öngól: a Fidesz most Magyar Péter dolgát könnyítette meg!

Támadásból ingyenreklám: két elemző szerint is Magyar Péternek kedvezett Takács bírálataMagyar Pétert bírálta október...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 12:06

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is  .....Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:29

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Idén már nem tér vissza Bochkor Gábor ATV-s műsora: januárban egyeztetnek a folytatásrólÚj #Bochkor-adásokra 2026-ban...

Hirdetés
Hirdetés