Hatalmas összegre bírságolták Gődény Györgyöt a tüntetésért.

Hirdetés
Hatalmas összegre bírságolták Gődény Györgyöt a tüntetésért.
Hirdetés

Egymillió forintos pénzbüntetést kapott Gődény György a február 28-i Hősök terén lévő tüntetés miatt. A vírust nem tagadó  gyógyszerész által tervezett megmozduláson körülbelül ezer ember vett részt, többségük még maszkot sem viselt.

/Többször is megkerestük a BRFK\-t a február végi tüntetést követően, hogy megtudjuk milyen felelősségre vonásban részesült a főszervező azok után, hogy a hatályban lévő szabályok ellenére is gyülekezést szervezett\./

Hirdetés
De arra is szerettünk volna válaszokat kapni, hogy összesen hány emberrel szemben szabtak ki büntetést, ezek mekkora összegűek voltak, s hogy mit tesznek azért, hogy ne forduljon elő több ilyen eset az ismét súlyosabbra forduló járványhelyzet alatt.
Hirdetés
Megkeresésünkre az alábbi választ kaptuk:

A Hősök terén tartott gyűléssel összefüggésben szervezés és tartás miatt egy fővel szemben 500-500 ezer forint közigazgatási bírságot, a Vajdahunyad váránál tartott gyűléssel összefüggésben gyűlés tartása miatt egy másik személyre 500 ezer forint közigazgatási bírságot szabott ki

– közölték. Arra nem tértek ki, hogy mit tesznek azért, hogy a jelenlegi járványhelyzetben ne forduljon elő több ilyen eset, viszont csatolták a válaszukhoz az üggyel kapcsolatos legfrissebb közleményüket, amelyben részletesen leírták, hogy összesen hány fővel szemben tettek feljelentést a gyűlés után.

Hirdetés

Ebben azt írták, hogy két helyszínen összesen 142 esetben tettek szabálysértési feljelentést, valamint négy fővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki. A rendőrök összesen két főt állítottak elő. Egy főt személyazonosság igazolásának megtagadása szabálysértése, egy főt pedig az ellene elrendelt szabálysértési körözés miatt.

Közben megtudtuk, hogy Gődényt az sem különösebben zavarta a budapesti tüntetés összehozásában, hogy közben többször is gyanúsítottként hallgatták ki a szabolcsi nyomozók rémhírterjesztés miatt.

Hirdetés
Ez az az ügy, amikor lakásáról vitték el a gyógyszerészt, mert a gyanú szerint vírustagadó tartalmakat tett közzé a különböző platformjain.

Gődény a korábbi kihallgatása során azt állította, hogy nem követett el bűncselekményt, és ragaszkodott ahhoz az álláspontjához, hogy ő csupán interneten lévő orvosi tényeket közölt tudományos kutatásokra alapozva.

Megkerestük Szilágyi Lászlót, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivőjét is, hogy megtudjuk hogy áll a gyógyszerész rémhírterjesztéses ügye, az alábbi választ kaptuk:

Hirdetés

A kérdezett személy elleni nyomozás még folyamatban van, az elmúlt héten folytatólagosan hallgatta ki a gyanúsítottat a Nemzeti Nyomozó Iroda. A gyanúsított védekezést terjesztett elő, melyet a nyomozó hatóság részletesen ellenőriz, amihez még időre van szükség

– közölte a csoportvezető ügyész.

2021. március 08. (hétfő), 20:17

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 15:38
Hirdetés

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Közpénzből készült a Németh Balázst népszerűsítő lap – nyomoz a NAVKöltségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 14:22

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira  indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetbenEgy...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 13:48

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Bőrgyógyász szólalt meg Agárdi Szilvi betegségéről – az énekesnőnek másfél órás próbatétel egy étkezésGyorsan...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 12:46

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

Nathalia 17 évesen már pilóta volt – húszévesen halt meg a floridai gépbalesetbenNathalia Gadelha Filgueiras volt a...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 08:31

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 07:46

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Sérült bokával állt az anyakönyvvezető elé: Ján elárulta, miért ment kórházba a meghiúsult esküvő utánKorábbi...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 07:29

Magyar Péter a parlamentben olyat szolt be a Fideszeseknek,hogy azonnal kiborultak!

Magyar Péter a parlamentben olyat szolt be a Fideszeseknek,hogy azonnal kiborultak!

Amíg még szabadlábon vagytok – súlyos mondatot tulajdonít Magyar Péternek Máthé ZsuzsaMáthé Zsuzsa KDNP-s országgyűlési...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:33

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokonIngatlanok, céges...

Hirdetés
Hirdetés