Hatalmasat szigorítottak a szülőtartáson! Akár a fizetésed felét is elperelhetik kórházak, idősotthonok, elfekvők stb! A szülő beleegyezése sem kell hozzá! Itt vannak a legfrissebb szabályok!

Hirdetés
Hatalmasat szigorítottak a szülőtartáson! Akár a fizetésed felét is elperelhetik kórházak, idősotthonok, elfekvők stb! A szülő beleegyezése sem kell hozzá! Itt vannak a legfrissebb szabályok!
Hirdetés

JÖN A SZÜLŐTARTÁS: A FIZETÉSED FELÉT IS ELPERELHETIK

Már lépett érvénybe az az törvénymódosítás, amely alapján már egy harmadik fél is kötelezheti arra a felnőtt gyermeket, hogy eltartsa a szüleit.

/Egész Európában és Magyarországon is folyamatosan emelkedik a népesség átlagéletkora\./

Hirdetés
1990-ben a 65 év felettiek a népesség 13 százalékát tették ki hazánkban, viszont ez a szám 2014 elejére 17,5 százalékra emelkedett. A magyar nyugdíjrendszerben a mindenkori nyugdíjasokat a gazdaságilag aktív dolgozók tartják el, ezért láthatóan ez a növekedés ez komoly kihívás elé állít minket.

Már igen régóta központi téma a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntarthatóságának kérdése.

Hirdetés
A szülőtartási törvénnyel pedig az állam a gyermekek vállára helyezte át a megélhetési gondokkal küzdő nyugdíjasok iránti felellőséget, amit ezután már intézményi szinten is érvényesíteni lehet.A törvénymódosítás azért is kardinális, mert egy a generációk között régóta élő megállapodást változtat meg egy csapásra. A társadalombiztosítás azért jött létre annakidején, hogy levegye a családok válláról az idősek eltartásának terhét.

A törvény változtatásával viszont megint komoly terheket rónak ki a fiataloknak és középkorúaknak. Az eddig megszokott járulékok megfizetésén felül, eleget kell majd tenniük, az eltartási kötelezettségüknek, és, ha gyermeket is nevelnek a családban, akkor még róluk is gondoskodniuk kell.

Hirdetés

Mit jelent a törvénymódosítás a gyakorlatban?Köteles a rászoruló szüleiről gondoskodni minden nagykorú (18 év feletti) gyermek, bármi is legyen a rászorultság oka: időskor, fogyatékosság, betegség, rokkantság vagy egyéb tényező.A szülők kérhetik a támogatást a gyermekeiktől, viszont a szülő beperelheti szülőtartásért a gyermekét abban az esetben, ha a gyermek önszántából nem hajlandó segíteni. Olyan esetben, ha erre egyedül nem képes, vagy nem hajlandó a szülő, akkor felkérhetik a járási hivatalt is arra, hogy helyette perelje a gyermeket.2016. július 1-jétől életbe ép az a törvény, hogy a szülő helyett bármely harmadik személy:– idősotthon,– ellátó szolgálat,– ápolási szolgálat,– kórház,– szociális intézmény– vagy akár egy barát, szomszéd, rokonakár a szülő a szülő hozzájárulása nélkül is beperelheti a gyermeket az egy évre visszamenő költségei megtérítésének érdekében.

Hirdetés

Mekkora lehet a tartásdíj összege?Nincsen törvényileg meghatározott összege a szülőtartásnak. Előfordul, hogy a gyermek és a szülő nem tud megegyezni (vagy a harmadik fél perel), ilyenkor a bíróság esősorban három tényezőt vizsgál meg:– a szülő rászorultságát, jövedelmi és vagyoni helyzetét,– a gyermek tartási képességét, az összes tartás nem haladhatja meg a jövedelme felét, és a tartás során egy bizonyos sorrend érvényesül, ahol a kiskorú gyermek mindenkit megelőz.– valamint vizsgálja a szülő érdemtelenségét (azaz, ellátta-e szülői feladatait, amikor felnevelte a ma már nagykorú gyermekét).

Ennek a három tényezőnek vizsgálata és mérlegelése, meg természetesen a szülő, illetve a helyette perlő felperes igénye határozza meg a tartás összegét.

Hirdetés
Ha a bíróság megítéli a tartást, akkor annak összege csak a gyermek jövedelmének a feléig terjedhet, természetesen a gyermek összes tartási kötelezettségét figyelembe véve.Kivétel nincs!

Abban az esetben, ha teljesülnek a feltételek:– és korábban a szülők is eleget tetettek a feladataiknak, akkor a gyermekről huzamosabb ideig gondoskodó mostohaszülő, illetve a térítés nélkül a gyermekről gondoskodó nevelőszülő is kérheti a gyermektől a tartást .– Előfordulhat, hogy nincsen gyermeke a rászoruló személynek, ebben az esetben a távolabbi leszármazói kötelesek őt eltartani. A tartásra jogosulthoz a legközelebb álló rokon (a leszármazás rendjében) tartási kötelezettsége megelőzi a távolabbi rokonét.

Milyen következményei lehetnek a törvénymódosításnak?A társadalom értékrendjét igen mélyen érinti a szülőtartás kérdésnek szabályozása.

Hirdetés
Jó esetben a helyes irányban alakítják a közvéleményt a törvények, ebben az esetben ez azt jelentheti, hogy a jövőben erősödik a társadalomban az a norma, hogy a gyermekeknek kötelességeik vannak a szülők felé, és gondoskodniuk kell a szülők testi-lelki és anyagi jólétéről erejükhöz mérten.

Németh Erzsébet szociálpszichológus szerint szüleik anyagi támogatására nem elég törvényileg kötelezni a gyermekeket. Egy egymásra épülő értékrend szükséges ahhoz, hogy a nemzedékek harmonikusan és biztonságban élhessenek együtt. Az értékrendben minden nemzedéknek megvannak a kötelességei, viszont szükség esetén egymás támogatására is számíthat.

Hirdetés

Ezzel sokan nem értenek egyet. Miért ?Az, hogy a szülőről anyagilag is gondoskodni kell, eddig a magyar társadalomban nem volt elfogadott érték. Igyekszenek a polgárok ezt a felelősséget vagy az államra, vagy a nyugdíjrendszerre vagy éppenséggel magukra a szülőkre hárítani. Leginkább azért, mert anyagi érdekük fűződik a kötelesség elhárításához. Azonban igazolni kell egy ilyen cselekedetet, mert az egyik legerősebb hajtóerő az „énvédelem”, az önigazolás pszichológiailag. Nem kell csodálkozni azon, hogy esetenként erős reakciókat vált ki, főleg olyan esetben, amikor valaki joggal fél a számára megterhelő anyagi kötelezettség teljesítésétől, fejtette ki véleményét a pszichológus.

A szülőtartás kérdésének megközelítése olyan szempontból is érdekes lehet, hogy jobb esetben általában két felnőtt közösen dönti el azt, hogy gyereket szeretnének, és együtt vállalják az ezzel járó kötelezettségeket is, viszont egy gyermek nem tudja megválasztani a szüleit.

Természetesen a szülők is egy esetleges pert csak akkor nyerhetnek, ha a fent említett követelményeknek úgymond megfelelnek.tamogatas.net

2020. szeptember 27. (vasárnap), 22:58

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 20:40
Hirdetés

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik a Fidesz!

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik a Fidesz!

Orbán Anita lerántotta a leplet: magángépek, milliárdok és ledarált iratok kerültek előMagángéppel távozott a volt és a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 18:06

Vészjelzés érkezett: „húsevő baktérium” terjedhet a vízben, strandokat zártak le! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Vészjelzés érkezett: „húsevő baktérium” terjedhet a vízben, strandokat zártak le! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Halálos veszély a part menti vizekben: öt áldozatot követelt a „húsevő baktérium”Riasztóan megugrott a fertőzések...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 17:32

Megdöbbentő hír látott napvilágot !Sulyok Tamás visszatérhet!

Megdöbbentő hír látott napvilágot !Sulyok Tamás visszatérhet!

Alkotmányos bomba ketyeg: Sulyok Tamás visszatérhet, Baka András elnöksége veszélybe kerülhetKilencórás ülés után sem...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 15:43

Jogerős ítéletet hoztak a Fidesz kormány ellen !Ez még csak a kezdet lehet! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Jogerős ítéletet hoztak a Fidesz kormány ellen !Ez még csak a kezdet lehet! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Jogerősen elbukott az Orbán-kormány: politikai célokra használták a vakcinaregisztráció adataitA bíróság kimondta:...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 04:42

Meghalt Gömöri V. István

Meghalt Gömöri V. István

  Felfoghatatlan veszteség: elhunyt a Z’Zi Labor egykori sztárjaGyászol a legendás zenekarSzomorú hírt közölt Janicsák...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 03:57

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Megrázó gyászhír: váratlanul elhunyt a Z’Zi Labor legendás zenészeTragikus hírt jelentettek beMély gyászba borult a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:25

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:20

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Hirdetés
Hirdetés