HÁZASOK FIGYELEM!!! 120 ezer forint jár MOST, ha férj és feleség vagytok! AJÁNDÉK A KORMÁNYTÓL

Hirdetés
HÁZASOK FIGYELEM!!! 120 ezer forint jár MOST, ha férj és feleség vagytok! AJÁNDÉK A KORMÁNYTÓL
Hirdetés

/Több mint négyszer annyi első házas vette igénybe a havi ötezer forintos állami támogatást, mint 2015\-ben, az Európai Unióban egyedülálló adókedvezmény bevezetésének évében \- tájékoztatott Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára\./

Hirdetés

Az első házasok kedvezménye, amellyel Magyarország Európában egyedülálló módon segíti már a kezdetektől a családalapítást, beváltotta a hozzáfűzött eredményeket - jelentette ki Tállai András.

Az adatokból az derül ki, hogy LEGALÁBB MINDEN MÁSODIK NEMRÉG ÖSSZEHÁZASODOTT PÁRNAK VAN GYEREKE, tekintettel arra, hogy a gyerekek után járó családi kedvezményt is igénybe veszik. Ez az arány még jobb is lehet, hiszen a két kedvezményt egyszerre érvényesítő 45 ezer első házas kisgyerekes szülő mellett sokan vannak, akik felosztják egymás között a két kedvezményt: egyikük az első házast, másikuk a családi kedvezményt veszi igénybe; és ők nem is szerepelnek a statisztikában - jegyezte meg.

Hirdetés

Képünk illusztrációFORRÁS: ANURAG1112/PIXABAY

Közel százezren.

Az szja-bevallások adatai alapján 2019-BEN TÖBB MINT 93 EZER ELSŐ HÁZAS IGÉNYELTE AZ ADÓBAN KIFEJEZVE HAVI ÖTEZER FORINTOS KEDVEZMÉNYT, ezzel ez érintettek összességében 3,4 milliárd forinthoz jutottak. Ehhez képest az első évben, vagyis 2015-ben 22 ezren éltek a lehetőséggel, ami akkor összességében félmilliárd forintnyi kedvezményt jelentett - összegezett az államtitkár.

Hirdetés

Az adórendszer védi a családokat.

Tállai András szerint az adórendszer számos eleme védi a családok anyagi helyzetét, óvja vagyonuk biztonságát. Aki ma dolgozik, annak uniószerte az egyik legalacsonyabb, csupán 15 százaléknyi személyi jövedelemadóval kell számolnia - kezdte az államtitkár, majd azzal folytatta, hogy az első házasságukat megkötők - mintegy állami nászajándékként - összesen százhúszezer forint adókedvezményre szereznek jogot két év alatt.

Hirdetés

A szülők havonta egy gyerek után tízezer, kettő után összesen negyvenezer, három vagy több gyereknél gyerekenként 33 ezer forint havi kedvezményt érvényesíthetnek. A négy- vagy többgyerekes anyáknak szja-mentességet garantál a jogszabály - részletezte az államtitkár.

2021. augusztus 11. (szerda), 08:16

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 19:24
Hirdetés

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Azonnal menesztették Ókovács Szilvesztert: 4,8 milliós fizetés, különprémiumok és súlyos kifogások az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:20

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Újabb fordulat Matolcsy Ádám ügyében: már a rendőrség fejvadászai is kereshetik a volt jegybankelnök fiátÚjabb komoly...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 17:32

Óriási Botrány a Parlamentben: Brutálisan Elszabadultak az Indulatok!

Óriási Botrány a Parlamentben: Brutálisan Elszabadultak az Indulatok!

Ne tegezzél! – Elszabadultak az indulatok a Parlamentben, három képviselő is nekiment Magyar PéternekÉles szóváltások,...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 16:19

Óriási politikai öngól: a Fidesz most Magyar Péter dolgát könnyítette meg!

Óriási politikai öngól: a Fidesz most Magyar Péter dolgát könnyítette meg!

Támadásból ingyenreklám: két elemző szerint is Magyar Péternek kedvezett Takács bírálataMagyar Pétert bírálta október...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 12:06

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is  .....Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:29

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Idén már nem tér vissza Bochkor Gábor ATV-s műsora: januárban egyeztetnek a folytatásrólÚj #Bochkor-adásokra 2026-ban...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:04

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Lélegeztetőgép-ügy: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak leA koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 07:17

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indultA Fidesz a...

Hirdetés
Hirdetés