Hetekig halott gazdájához bújva élt Zsazsa kutya egy újpesti lakásban

Hirdetés
Hetekig halott gazdájához bújva élt Zsazsa kutya egy újpesti lakásban
Hirdetés

Szörnyű tragédián ment keresztül az a kiskutya, aki heteken át halott gazdája mellett élt.

 

Már hetekkel korábbal elhunyhatott annak az újpesti lakásnak a tulajdonosa, amit a rendőrök szerdán feltörtek. /A rendőrök és az állatvédők legnagyobb döbbenetére az oszlásnak indult test mellől még akkor sem akart tágítani az elhunyt kutyája, amikor megpróbálták onnan elvinni – írja a hvg\./

Hirdetés
hu

Zsazsa, a kistestű kutyát az Állatmentő Liga munkatársai vették gondjaikba. „A rendőrség jutott be a lakásba, miután riasztották őket, hiszen már kívülről érezhető nyomai voltak annak, hogy bent egy holttest lehet.

Hirdetés
 A kutya még akkor sem tágított a gazditól, egyre csak bújt a több hete halott gazdájához” – mondta az oldalnak Pataki Gábor, a szervezet vezetője.

Pataki elmondta, mindenkit megrázott az eset. A test már annyira oszlásnak indult, hogy az állatvédőknek a ruhájukat ki kellett dobniuk, az autójukat pedig ki kellett fertőtleníteniük. A kutya pedig annyira szörnyű állapotban volt, hogy még orvosi vizsgálata is csak azután volt lehetséges, hogy egy kutyakozmetikus rendbe tette.

„Nagyon gyenge volt, és teljesen kiszáradt, melegítő párnával és infúziókkal vették kezelésbe” – mondta a vezető.

„Hatalmas drukkot kérünk ennek a 9 éves kislánynak, mert nagyon nincs jól” – írták első posztjukban az állatvédők.

Hirdetés

Zsazsa azóta már jobban van, élni akar:

2018. január 07. (vasárnap), 19:51

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 13:04
Hirdetés

1 PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 8km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 8 kilométeres.

1 PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 8km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 8 kilométeres.

 Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események A nyár utolsó hétvégéjén, a megnövekedett forgalom és a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 11:31

Vihar halálos áldozatai!Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban

Vihar halálos áldozatai!Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban

Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban A péntek esti pusztító vihar több megyében és a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 07:15

Szem nem marad szárazon! Mi is könnyek között olvassuk! Szandi jelentette be a friss hírt

Szem nem marad szárazon! Mi is könnyek között olvassuk! Szandi jelentette be a friss hírt

Szandi szívhez szóló vallomással köszöntötte férjét: „Ő a legjobb pasi a világon!” ❤️?Szandi a napokban közösségi...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 05:51

Elfogták! Őrizetben a megölt csecsemő anyja – új vallomással sokkolta a rendőröket

Elfogták! Őrizetben a megölt csecsemő anyja – új vallomással sokkolta a rendőröket

Őrizetben a megölt csecsemő anyja, új történettel állt előÚjabb fordulatot vett a Tolna vármegyében történt tragikus...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 22. (péntek), 19:05

Most érkezett a hír! Jön a 14. havi nyugdíj!

Most érkezett a hír! Jön a 14. havi nyugdíj!

Most érkezett a hír! Jöhet a 14. havi nyugdíj!  A kormány ismét egy komoly, az idősebb korosztályt érintő döntés...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 22. (péntek), 18:26

Napok vannak hátra: most jött a szívszorító hír Bodrogi Gyuláról

Napok vannak hátra: most jött a szívszorító hír Bodrogi Gyuláról

Most jött a hír Bodrogi Gyuláról A Nemzet Színésze ismét bizonyította, hogy az élet legnehezebb pillanataiban is a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 22. (péntek)

A gyönyörű, életerős lány letaglózó hirtelenséggel elhunyt. Halálát olyasmi okozta, amit szinte mindenki csinál

A gyönyörű, életerős lány letaglózó hirtelenséggel elhunyt. Halálát olyasmi okozta, amit szinte mindenki csinál

A 14 éves lány halála  – két energiaital után összeomlott a szíveEgy átlagos napból tragédia lettAnais Fournier...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 22. (péntek), 13:31

A gonosz megtestesítője !Lefejezte, majd feldarabolta a barátnőjét egy postás

A gonosz megtestesítője !Lefejezte, majd feldarabolta a barátnőjét egy postás

A gonosz megtestesítője” – postás barátnője fejét vágta le és feldarabolta a testétEgy skót bíróságon „a gonosz...

Hirdetés
Hirdetés