Hetente egyszer ezt csinálom a nővérem vőlegényével. Szörnyű, de muszáj csinálnunk

Hirdetés
Hetente egyszer ezt csinálom a nővérem vőlegényével. Szörnyű, de muszáj csinálnunk
Hirdetés

Jóllehet még szinte kislány voltam, tizenhat éves kamasz, mégis már akkor arra gondoltam, hogy ez a fiú sokkal jobban illene hozzám.

Aztán éveken keresztül nem történt semmi. /Én csak mostanában kezdtem el randizgatni, ők meg egyre közelebb kerültek egymáshoz\./

Hirdetés
Egyszer azonban minden megváltozott. Sírva mentem fel Eszter lakására, egy éppen aktuális csalódásom miatt zokogtam. A nővérem helyett Bálint nyitott ajtót.

Egy forró tea mellett meséltem el félresikerült randevúmat történetét.

Hirdetés
Bálint odalépett hozzám, és barátságosan megölelt. Zavarba jöttem, de minél szorosabban fogtam, annál szenvedélyesebben éreztem, hogy valójában ennek a fiúnak a csókjára vágyom. És megtörtént. Néhány perccel később zavartan rebbentünk szét, amikor meghallottuk nővérem lépteit a körfolyosón.

Nagyon szégyelltem magam, ez többet nem fordulhat elő – mondtam magamnak.

Hirdetés
Mégis rendszeressé váltak találkozásaink, keddenként Eszter angolra járt, én meg felajánlottam, hogy ilyenkor én gondoskodom a vacsorájukról. Bálinttal valamilyen leküzdhetetlen testi vágy láncolt minket egymáshoz. Mindketten éreztük, hogy helytelen, amit teszünk. Soha egyetlen percig nem voltunk felhőtlenül boldogok, mégsem tudtunk ellenállni a kísértésnek.

Idővel megpróbáltunk elszakadni egymástól. Én elkezdtem komolyan járni valakivel, Bálint eljegyezte Esztert.

Hirdetés
Aztán egy napon csöngettek. Bálint volt az. Tőle tudtam meg, hogy felbontották az eljegyzést és szakítottak. Mindketten úgy érezték: így lesz a legjobb. Ezután felállt, hogy elköszönjön. Búcsú helyett azonban vadul csókolózni kezdtünk, és Bálint már szedte is le rólam a ruháimat. Aznap este, először és utoljára, szerelmeskedtünk. Szomorúan csuktam be utána az ajtót.
Hirdetés
Tudtam, hogy soha többé nem látom viszont és hogy ez így van jól...

2020. augusztus 12. (szerda), 11:41

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 18:14
Hirdetés

20 évre visszamenőleg vizsgálhatják át a politikusok és családtagjaik vagyonát

20 évre visszamenőleg vizsgálhatják át a politikusok és családtagjaik vagyonát

POLITIKAI FÖLDINDULÁS: 20 évre visszamenőleg vizsgálhatják át a politikusok és családtagjaik vagyonátHárommilliárdos...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 17:01

Orbán Viktor kemény vádat fogalmazott meg Tusnádfürdőn: „Ez bűncselekmény” – súlyos következményeket jósolt a Tiszának

Orbán Viktor kemény vádat fogalmazott meg Tusnádfürdőn: „Ez bűncselekmény” – súlyos következményeket jósolt a Tiszának

Orbán Viktor kemény vádat fogalmazott meg Tusnádfürdőn: „Ez bűncselekmény” – súlyos következményeket jósolt a...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 16:17

Tarjányi Péter olyat vett észre Orbán Viktor tusványosi beszédében, amelyet más nem í

Tarjányi Péter olyat vett észre Orbán Viktor tusványosi beszédében, amelyet más nem í

Tarjányi Péter kiszúrta Orbán Viktor beszédének legárulkodóbb részét – Ezen múlhat a volt kormányfő politikai...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat)

Megáll az ész: elképesztő húzásra vetemedett a bukott miniszterelnök – elszabadultak az indulatok! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Megáll az ész: elképesztő húzásra vetemedett a bukott miniszterelnök – elszabadultak az indulatok! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Orbán Viktor szerepet cserélt: most azokért a fékekért harcol, amelyeket korábban „blablának” nevezettHirtelen fontossá...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 14:22

Orbán Viktort óriási meglepetés érte amikor megtudta Magyar Péterről az igazságot!

Orbán Viktort óriási meglepetés érte amikor megtudta Magyar Péterről az igazságot!

Orbán erre nem számított: Magyar Péter nem elfoglalta, hanem bontani kezdte a NER-t Magyar Péter nem beköltözött Orbán...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 12:06

Magyar Péterék egy NER-es üzletembert raktak kulcspozícióba – Hadházy Ákos kiakadt

Magyar Péterék egy NER-es üzletembert raktak kulcspozícióba – Hadházy Ákos kiakadt

Hadházy Ákos kiakadt, amiért Magyar Péterék egy NER-es üzletembert raktak kulcspozícióbaNem először fogalmaz meg súlyos...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 11:09

Fordulat: Magyar Péterék Alaptörvény-módosítása az Alkotmánybíróság elé kerül

Fordulat: Magyar Péterék Alaptörvény-módosítása az Alkotmánybíróság elé kerül

Fordulat: az Alkotmánybíróság elé kerül Magyar Péterék Alaptörvény-módosításaAz Alkotmánybírósághoz fordult a Fidesz és...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 11:02

Vezetőszártól retteg a Fidesz: az elnökség kétharmadát is elvihetik fél éven belül

Vezetőszártól retteg a Fidesz: az elnökség kétharmadát is elvihetik fél éven belül

Vezetőszártól retteg a Fidesz: az elnökség kétharmadát is elvihetik fél éven belülSúlyos forgatókönyvről beszéltek a...

Hirdetés
Hirdetés