Hetente egyszer ezt csinálom a nővérem vőlegényével. Szörnyű, de muszáj csinálnunk

Jóllehet még szinte kislány voltam, tizenhat éves kamasz, mégis már akkor arra gondoltam, hogy ez a fiú sokkal jobban illene hozzám.

Aztán éveken keresztül nem történt semmi. /Én csak mostanában kezdtem el randizgatni, ők meg egyre közelebb kerültek egymáshoz\./

Egyszer azonban minden megváltozott. Sírva mentem fel Eszter lakására, egy éppen aktuális csalódásom miatt zokogtam. A nővérem helyett Bálint nyitott ajtót.

Egy forró tea mellett meséltem el félresikerült randevúmat történetét.

Bálint odalépett hozzám, és barátságosan megölelt. Zavarba jöttem, de minél szorosabban fogtam, annál szenvedélyesebben éreztem, hogy valójában ennek a fiúnak a csókjára vágyom. És megtörtént. Néhány perccel később zavartan rebbentünk szét, amikor meghallottuk nővérem lépteit a körfolyosón.

Nagyon szégyelltem magam, ez többet nem fordulhat elő – mondtam magamnak.

Mégis rendszeressé váltak találkozásaink, keddenként Eszter angolra járt, én meg felajánlottam, hogy ilyenkor én gondoskodom a vacsorájukról. Bálinttal valamilyen leküzdhetetlen testi vágy láncolt minket egymáshoz. Mindketten éreztük, hogy helytelen, amit teszünk. Soha egyetlen percig nem voltunk felhőtlenül boldogok, mégsem tudtunk ellenállni a kísértésnek.

Idővel megpróbáltunk elszakadni egymástól. Én elkezdtem komolyan járni valakivel, Bálint eljegyezte Esztert.

Aztán egy napon csöngettek. Bálint volt az. Tőle tudtam meg, hogy felbontották az eljegyzést és szakítottak. Mindketten úgy érezték: így lesz a legjobb. Ezután felállt, hogy elköszönjön. Búcsú helyett azonban vadul csókolózni kezdtünk, és Bálint már szedte is le rólam a ruháimat. Aznap este, először és utoljára, szerelmeskedtünk. Szomorúan csuktam be utána az ajtót. Tudtam, hogy soha többé nem látom viszont és hogy ez így van jól...

2020. augusztus 12. (szerda), 11:41