Hétfőn az édesapja élesztette újra a 3 napos csecsemőt, nagy küzdelem folyt a kisbaba életéért
Hirdetés
Hirdetés
Szerencsére a kicsi már jól van, sikerült állapotát stabilizálni. Az apa remekül csinálta, ugyanis a csecsemő légzése hamarosan visszatért, s végül stabil állapotban szállíthatták kórházba.
Borzasztó rémálomba csöppentek
/Hétfőn vihette haza először újszülött gyermekét a kórházból az a székesfehérvári házaspár, akik délután már minden szülő legrosszabb álmát élték át – írja közleményében az Országos Mentőszolgálat\./
Hirdetés
Nem vett levegőt
Mint írják, a mindössze három napos csecsemő etetés után hirtelen fuldokolni kezdett, ezért a rémült édesapa rögtön mentőt hívott, majd a telefonos utasítások szerint megvizsgálta gyermekét.
Hirdetés
A csöppség azonban ekkor már nem lélegzett.
Jól csinálta az újraélesztést
Emiatt a mentésirányító azonnal több egységet, köztük mentőorvosi kocsit is riasztott a helyszínre, miközben az újraélesztés lépéseire instruálta a szülőket. Bár az apuka borzasztóan megijedt, az utasításokat pontosan követve küzdött a csecsemő életéért, ami néhány perc múlva sikerre vezetett és a kicsi légzése visszatért.
Stabil állapotban került kórházba
Ekkor már azonban megérkeztek a mentősök, akik emelt szinten folytatták tovább az ellátást, majd végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a gyermeket.
Hirdetés
A mellékelt fotó szerint a kicsi jól van és nem szorul további ellátásra.
2023. február 28. (kedd), 22:04
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Mindenegyben blog 2025. július 13. (vasárnap), 08:38
Hirdetés
Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>>
Zivatarokkal, jégesővel és felhőszakadással indul a vasárnap – Figyelmeztető előrejelzést adott ki a HungaroMetViharos...
Mindenegyben blog 2025. július 12. (szombat), 15:52
PERCEINK VANNAK HÁTRA: BRUTÁLIS FELHŐSZAKADÁS ÉRKEZIK,: 11 megyére riasztás jött – Aki itt él, zárjon be mindent, hatalmas vihar érkezik, mutatjuk mikor!
? Fiatal labdarúgóját gyászolja a Szanyi SE – Kocsis Olivér tragikus balesetben hunyt el az M1-esenMegdöbbentő hír...
Mindenegyben blog 2025. július 11. (péntek), 17:41
Egy anya segített egy egyedülálló apának a boltban… de amikor meglátta, mit visel a kislány – megdermedt. Ez a karkötő a saját halott gyermeke sírjába került öt éve! ? Az igazság, amit feltárt, örökre megváltoztatta az életét…