Eltemették Lídiát, aki feláldozta a saját életét a kisbabájáért
Hirdetés
Hirdetés
Eltemették az anyukát, aki feláldozta az életét, hogy megmentse a kisbabáját
.
A fiatal nő egy kamion elől ösztönszerűen lökte el a babakocsit, amelyben a kicsi ült.
/Lučaniban eltemették a 32 éves Lidija Rajovićot, aki tragikusan életét vesztette egy közlekedési balesetben, amely péntek délután történt a nyugat\-szerbiai kisváros központjában\./
Hirdetés
A fiatal anyukát többszázan kísértük utolsó útjára a lučani temetőben – tudatja a novosti.rs.
Emlékeztetőül: Pénteken 13 óra 30 körül a 32 éves nő babakocsit tolt hat hónapos kisbabájával együtt.
Hirdetés
Egy pillanatban a babakocsi kereke kitört, az anyuka pedig a stop táblánál álló kamion elől ösztönszerűen lökte el a babakocsit, amelyben a kicsi ült, hogy megvédje őt. Ő azonban megbotlott és az elinduló kamion hátsó kereke alá került.
A jogászvégzettségű Lidija Rajovićot már nem tudták megmenteni, a helyszínen belehalt sérüléseibe. A szemtanúk elmondása szerint Lidija fejét a felismerhetetlenségig szétroncsolta a kamion kereke.
Hirdetés
A gyermek nem sérült meg. Az egész másodpercek alatt játszódott le, a szerbiai médiumok szerint Lidija anyukája végignézte a tragédiát, aminek láttára sivítani kezdett.
A helybeliek elmondása szerint a nő családja jó hírben áll a településen, édesapja az FK Mladost Lučani labdarúgója volt. Lidija kiváló nevelést kapott szüleitől, az iskolában kiemelkedő tanuló volt, a jogi kar elvégzése után Belgrádban maradt, elhelyezkedett és férjhez ment.
Hirdetés
Pár nappal a tragédia előtt hazalátogatott szüleihez.
2023. február 28. (kedd), 21:39
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Mindenegyben blog 2025. július 12. (szombat), 15:52
Hirdetés
PERCEINK VANNAK HÁTRA: BRUTÁLIS FELHŐSZAKADÁS ÉRKEZIK,: 11 megyére riasztás jött – Aki itt él, zárjon be mindent, hatalmas vihar érkezik, mutatjuk mikor!
? Fiatal labdarúgóját gyászolja a Szanyi SE – Kocsis Olivér tragikus balesetben hunyt el az M1-esenMegdöbbentő hír...
Mindenegyben blog 2025. július 11. (péntek), 17:41
Egy anya segített egy egyedülálló apának a boltban… de amikor meglátta, mit visel a kislány – megdermedt. Ez a karkötő a saját halott gyermeke sírjába került öt éve! ? Az igazság, amit feltárt, örökre megváltoztatta az életét…