Hisztizett a kisbaba, az édesapja direkt fejre ejtette, a pici belehalt a kórházban a sérüléseibe

Hirdetés
Hisztizett a kisbaba, az édesapja direkt fejre ejtette, a pici belehalt a kórházban a sérüléseibe
Hirdetés

Nem csak az apa tette rémisztő, de az is, hogy mivel magyarázta...

Múlt pénteken tartóztatták le azt a 35 éves férfit, aki szánt szándékkal dobta le saját, öt hónapos gyermekét. /A csecsemő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem élte túl apja kegyetlenségét\./

Hirdetés

Az amerikai Woodburyben élő Matthew Hoisser még április 24-én este vigyázott kisfiára, Gusra. A csöppség anyja másnap reggel még nem vett észre semmit, délelőtt azonban a bölcsődéből már a mentőket hívták.

Hirdetés
Amire a kis Gust kórházba vitték, már gépekre kellett tenni. Pár nappal később elhunyt.

 Matthew Hoisser többször is bántalmazhatta saját gyermekétMatthew Hoisser többször is bántalmazhatta saját gyermekétMegvakult és megsüketült

A törvényszéki orvosszakértő megállapította: Gus halálát az okozta, hogy fejjel a padlóra ejtették vagy dobták. A sérülése olyan súlyos volt, hogy akkor is örökre béna, süket és vak maradt volna, ha nem hal bele.

Hirdetés

A hatóságok ráadásul azt is megállapították, hogy a csecsemő pár héttel korábban is szerzett egy hasonló fejsérülést.

Az apa elképesztő kijelentéssel magyarázta tettét: azt hangoztatta, hogy Gus nagyon nyűgös, sírós és nehezen kezelhető csecsemő volt - ezért dobta le fejjel lefelé azon a végzetes napon. A korábbi sérülésről pedig azt mondta: akkor ütötte be a fejét a padlóba, amikor a pelenkáját cserélve - írja a TwinCities oldala.

Hirdetés

Matthew Hoisser ügyében 350 ezer dollár óvadékot állapított meg a bíróság, valamint kötelezték arra, hogy nem találkozhat 10 hetes terhes feleségével. Ezen kitétel ellen egyébként Hoisser védője erősen küzdött, mondván, Nicole Hoisser mindenben támogatja a férjét. Az ügyész azonban azzal érvelt: “ha egy öt hónapos csecsemővel azt tette, amit, akkor a feleségével és a meg nem született gyermekével is megteheti ugyanezt”.

Hoisser tárgyalása augusztus 19-én folytatódik.

Hirdetés
Ha bűnösnek találják, akár 40 év szabadságvesztésre is ítélhetik.

2019. augusztus 15. (csütörtök), 09:17

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 19:53
Hirdetés

Egy országot megrázó tragédia

Egy országot megrázó tragédia

 Egy országot megrázó tragédiaKoós Boglárka halálhíre ősszel sokkolta a közvéleményt, különösen a színházi világot,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 16:22

DÖBBENETES FORDULAT! ?? Hajléktalanként találtak rá az egykori gyereksztárra Kaliforniában... ? A 2000-es évek egyik legnépszerűbb ifjúsági sorozatának szereplője felismerhetetlen állapotban bolyong az utcán, miközben egy járókelő kamerája mindent rögzített! ? A felvétel futótűzként terjed a neten, és az egész világot sokkolta! ? ? A videót és a teljes történetet az első hozzászólásban találod! ?

Döbbenetes fordulat: hajléktalanként bukkantak rá az egykori gyereksztárra, Tylor Chase-reSokakat megrázott a hír,...

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 11:31

itt a vége !Gáspár Győzőtől búcsúzunk

itt a vége !Gáspár Győzőtől búcsúzunk

 Gáspár Győzőtől búcsúzunk – legalábbis karácsonyraGáspár Győzőnél idén betelt a pohár, pontosabban a hógömb: a showman...

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 09:44

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

Havazik Magyarországon! Már 10 cm hó esett

10 centis hótakaró fedte be a Soproni-hegységet – végre igazi fehér karácsony érkezett! ?❄️ A mediterrán ciklon igazi...

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 08:23

Nem semmi látvány: extrém dekoltázst villantva mutatta meg bomba alakját Gáspár Evelin

Nem semmi látvány: extrém dekoltázst villantva mutatta meg bomba alakját Gáspár Evelin

Nem semmi látvány: extrém dekoltázst villantva mutatta meg bomba alakját Gáspár Evelin Igazi önbizalom-fröccsel...

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 07:37

Halálos baleset! Egy rendőrt és egy tűzoltót gázoltak halálra az M1-esen, miután egymással ütköztek és kiszálltak az autóból

Halálos baleset! Egy rendőrt és egy tűzoltót gázoltak halálra az M1-esen, miután egymással ütköztek és kiszálltak az autóból

Kettős tragédia az M1-esen: a családja szeme láttára gázoltak halálra egy háromgyerekes rendőrt és egy román...

Mindenegyben blog
2025. december 26. (péntek), 07:06

Borzalom a rácalmási temetőben: szenteste napján végezni akar magával egy 54 éves férfi, a TEK is a helyszínre ment

Borzalom a rácalmási temetőben: szenteste napján végezni akar magával egy 54 éves férfi, a TEK is a helyszínre ment

Rácalmás: szenteste drámai pillanatai a temetőbenSzenteste napján megrázó jelenetek játszódtak le Rácalmás temetőjében,...

Mindenegyben blog
2025. december 25. (csütörtök), 16:32

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásból

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásból

Borzalmas tragédia: meghalt a 27 éves nagyváradi fotóriporter, lezuhant egy hetedik emeleti lakásbólMély gyász borult...

Hirdetés
Hirdetés