Hobó a rocker, aki élet-halál között lebeg? Sorra mondják le 2 hete az előadásait

Hirdetés
Hobó a rocker, aki élet-halál között lebeg? Sorra mondják le 2 hete az előadásait
Hirdetés

Két héttel ezelőtt jelentették be, hogy betegség miatt elmarad Földes László Hobo egy vidéki József Attila-estje. A rajongók aggódnak érte.

/A Bors kiszúrta, hogy a Kossuth\-díjas bluesénekes azóta is sorra fújja le az előre meghirdetett előadásait\./

Hirdetés
Pénteken és szombaton például a Nemzeti Színház színpadán, százak előtt lépett volna fel, mégis az utolsó pillanatban bejelentették: törlésre került a program.

Korát meghazudtoló három órás, teltházas életmű koncertet adott 2019.

Hirdetés
március 30-án Földes László, Hobo a Hobo Blues Band frontembere a fővárosi Papp László Arénában.

Megkerestük a színházat, ahol érdeklődésünkre megerősítették, valóban betegség miatt marad el Földes László Hobo estje, de többet nem kívánnak nyilatkozni a témában.

A rejtélyes betegség miatt sorozatosan elmaradó műsorok kapcsán több tucat rajongó kezdett aggódni Földes Lászlóért.

„Mielőbbi jobbulást kívánok Hobónak, sajnos a mai ikladi Ady-előadása is elmaradt…” – írta valaki, majd jött a következő üzenet: – „Mielőbbi jobbulást és jó egészséget kívánok.

Hirdetés
”

De vajon mi történhetett? Mindenhol csupán betegségre hivatkoznak, azonban további részleteket nem árultak el róla. Lapunk elérte Hobo koncertszervezőjét, Szabó Attilát, aki röviden nyilatkozott a zenészlegenda állapotáról.

„Nemrég beszéltem Földes Lászlóval, nincs kórházban. Mi is találkoztunk Ókovács Szilveszter nyilatkozatával, de nem Hobo az a rockikon, akire az igazgató utalt a Hír TV-ben” – mondta röviden, magától felidézve azt, hogy Kóbor János kapcsán Ókovács egy nyilatkozatában elmondta: ő tud egy másik „ugyanolyan korú rock­ikonról” is, aki nem oltatta be magát, és most élet és halál között van.

Hirdetés
Hogy pontosan kiről van szó, azt nem árulta el.

A koncertszervező válasza szerint tehát nem Hobóról van szó. Azonban továbbra sem tudjuk, hogy mi lehet az a rejtélyes betegség, ami miatt az év hátralévő részére valószínűleg nem áll színpadra Földes László. A művésznek lapunk munkatársai is mielőbbi gyógyulást kívánnak.

2021. november 20. (szombat), 19:04

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 20:27
Hirdetés

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

ENSZ-főtitkár helyett diplomáciai mumus? Egészen másra használhatták Orbán nevétDiplomáciai mumus szerepét is...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 17:31

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Súlyos bírság lehet a szeméttel fűtés vége: ezeket tilos a kályhába dobniMűanyag palack, lakkozott fa vagy régi...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 16:34

Gyömrőn szöget rejtettek a Halloweenre adott édességbe!

Gyömrőn szöget rejtettek a Halloweenre adott édességbe!

Szöget talált egy kislány a halloweeni édességben Gyömrőn, nyomoz a rendőrségA halloweeni édességek alapos...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 16:10

Szerbiában nem húzzák az időt: Őrizetbe vették Vučić emberét, súlyos ügy áll a háttérben

Szerbiában nem húzzák az időt: Őrizetbe vették Vučić emberét, súlyos ügy áll a háttérben

Őrizetbe vették a szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét: kínzás gyanúja is felmerültŐrizetbe vették 2026. november 1-jén...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 14:59

Folytatódnak a letartóztatások: ezúttal Győrben kerültek bilincsbe kulcsfigurák!

Folytatódnak a letartóztatások: ezúttal Győrben kerültek bilincsbe kulcsfigurák!

Két embert letartóztattak Győrben a 15,6 milliárdos lélegeztetőgép-üzlet ügyébenElrendelte két gyanúsított...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 14:23

Meghozta a döntését az ügyészség Hankó Balázs ügyében: ez lesz, ha tetszik, ha nem!

Meghozta a döntését az ügyészség Hankó Balázs ügyében: ez lesz, ha tetszik, ha nem!

Saját fodrászát kérte a börtönbe Hankó Balázs – a büntetés-végrehajtás szerint erre nincs lehetőségHankó Balázs volt...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 12:53

Már járnak az ellenőrök: súlyos bírság lehet a vége, ha ezt találják otthon nálad!

Már járnak az ellenőrök: súlyos bírság lehet a vége, ha ezt találják otthon nálad!

300 ezer forintos bírságtétel: ezeket az anyagokat tilos a kályhába dobniMűanyag palack, lakkozott fa vagy régi...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 09:25

Nógrádi György egy mondattal padlóra küldte Orbán Viktort, még a műsorvezető is meglepődött!

Nógrádi György egy mondattal padlóra küldte Orbán Viktort, még a műsorvezető is meglepődött!

Nógrádi nem köntörfalazott: szerinte Orbánnak nincs reális esélye az ENSZ élére kerülniOrbán Viktor esetleges...

Hirdetés
Hirdetés