Hollandiában épült meg a világ első műanyaghulladékból készült bicikliútja

Hirdetés
Hollandiában épült meg a világ első műanyaghulladékból készült bicikliútja
Hollandiában épült meg a világ első műanyaghulladékból készült bicikliútja
Hirdetés

A hollandiai Zwolle lakosai próbálhatták ki először a világ első műanyagszemétből épített bicikliútját. /A 130 ezer fős városban átadott különleges bicikliút csaknem 30 méter hosszú, ehhez az útszakaszhoz több mint 200 ezer műanyagpohárnak megfelelő műanyagszemetet használtak fel\./

Hirdetés
A szakemberek szerint az új technikával készült út háromszor tartósabb, mint a hagyományos.

Az út mentén szenzorok találhatóak, amik azt figyelik, hogyan reagál az út terhelés alatt, ellenőrzik a hőmérsékletét, és azt is, hogy hányan haladnak át rajta.

Hirdetés
A készítők szerint ez az első “okos bicikliút” a világon.

“Ez az első nagy lépés az újrafelhasznált műanyagszemétből létrehozott, fenntartható jövő felé vezető úton” – mondta Anna Koudstaal, az út egyik tervezője..

A holland kormány elkötelezett abban, hogy 2030-ig 50%-al csökkentse a nyersanyagok használatát, valamint az újrahasznosítás felgyorsítását is szeretnék elérni. Máris keresik a helyét a következő műanyagból készült bicikliútnak, több város is azonnal jelezte, hogy örömmel helyet adna neki.

Hirdetés

Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának jelentése szerint évente nyolcmillió tonna műanyag hulladék kerül az óceánokba, megtizedelve ezzel a tengerben élő állatok számát.

Hirdetés

Forrás: bidista.com

2020. január 24. (péntek), 08:52

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:50
Hirdetés

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: csak a biztonsági öv miatt állították volna meg, de 15 körözés volt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:29

Amit Orbán Viktor az Andrássy úton átélt, arra senki sem volt felkészülve!

Amit Orbán Viktor az Andrássy úton átélt, arra senki sem volt felkészülve!

Orbán Viktor emberek közé ment – nem hiszed el, hol sétálgatott, és mi történt körülötte! Szokatlan jelenetek...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 14:26

Magyar Péter nem kegyelmezett: Rétvári Bencének egyszerre két vezetői posztról kellett távoznia!

Magyar Péter nem kegyelmezett: Rétvári Bencének egyszerre két vezetői posztról kellett távoznia!

Magyar Péter meghúzta a váratlant: Rétvári Bencét egyszerre két vezetői posztjáról is felmentette!Két fontos...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 12:14

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről: sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből!Fontos változások jöhetnek 2027...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 09:33

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szakács István régi nyilatkozata egészen más oldalát mutatja Szakács Istvánt a közösségi médiában elsősorban politikai...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:50

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Postán érkezhet a szűrési meghívó: három fontos vizsgálat, amely sokakat érint Méhnyakszűrés: hároméves időköz szerepel...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:33

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár nem tért haza – ezeken a képeken még előttük állt az életTizenkilenc gyermeket és két tanár...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:56

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Orbán vagy Kádár? Magyar Péter csípős választ adott Toroczkai államférfizéséreToroczkai László Orbán Viktor után Kádár...

Hirdetés
Hirdetés