Holnap viszik át a kislányunkat a Hospice osztályra Salgótarjánba.. oda meghalni viszik a gyerekeket..

Hirdetés
Holnap viszik át a kislányunkat a Hospice osztályra Salgótarjánba.. oda meghalni viszik a gyerekeket..
Hirdetés

"Csak most olvastam bele a rengeteg üzenetbe, amit kapok folyamatosan. /Volt aki írta, miért nem próbáljuk meg külföldön, mert neki is azt mondták itthon ugyan ebben a kórházban, mint nekünk, kint mégis tudtak segíteni rajta\./

Hirdetés
A kép amit kiraktam nem véletlen.Három hete könyörögtem, hogy adjanak Renikének vért, mert rossz a vérképe, nagyon gyenge és a vizet ami benne van így nem lehet lecsapolni, csak jó vérképpel, de hiába mondtam, kértem,  azt mondták nem lehetséges. 

Eljöttünk nagy nehezen ide a Honvéd kórház onkológiájára, mert azt ígérték, hogy javítanak az állapotán, hogy utána el tudják kezdeni a kísérleti kezelést.

Hirdetés
El telt 3 hét és ezalatt kapott vízhajtót, pár fajta infúziót és morfiumot. Először 4óránként,majd 2óránként. Most 3hét után elküldtek innen minket, holnap viszik Salgótarjánba a hospice osztályra, ahol meghalni viszik a betegeket. Érdekes módon most hirtelen mégis tudtak vért adni, mondván, hogy kibírja az utazást és legyen valamilyen vérképe. Amíg tartott a kemoterápia nagyon kedves volt mindenki, most idegenekké váltak.
Hirdetés
El telt másfél év és mondhatni hiába, mert nem szóltak időben, hogy nem tudnak segíteni és menjünk máshová esetleg. Mi végig bíztunk, de nem kellett volna. 

Renike betegsége: embrionális rhabdomiosarcoma, ami az arcából indult, amit megműtöttek,és még további 5helyről vették ki a daganatot. 2sorozat kemoterápia ami 1alkalom kb.2x6 óra 2napon át. Majd a max.sugárkezelés 35 alkalom.

Hirdetés
A Pet CT vizsgálat után az eredmény, áttétek mindenhol, visszanőttek az eltávolított daganatok az arcába is, áttétek a csontokban a gerincben, a hátán a fején, számtalan helyen. Ez Januárban derült ki és csak vártunk az orvosokra. Most március vége van. Több mint 3hete nem bír felkelni csak fekszik. Legutóbb közel 9liter vizet csapoltak le a hasából, ami újra termelődött és ez óriási teher, mellette ott van a csontfájdalom, amin csak a morfium segít.
Hirdetés
Sokan kérték, hogy mondjak valamit az állapotáról. Jelenleg ez az állapota. 

A Professzor asszony annyit mondott, nem érti miért ilyen erős a szíve, a tüdeje és nem érti, hogy ennyi morfiumtól miért van észnél, tudatánál maximálisan. Ő vele ellentétben én értem. Azért mert élni akar. Más már elment volna, de Renike élni akar! 

Most már tudja mindenki, hogy mi a betegsége, nincs szép szavak mögé rejtve.

Hirdetés
Az előző posztomban segítséget kértem, imát, jó szavakat, most azt kérem, ha valaki ezeknek a tényeknek tudatában tud valami orvost, gyógymódot, bármilyen kezelést, akkor írjon, keressen! A helyzetünk drasztikus és fogytán van az idő is. Nem akarom sajnáltatni magunkat, sosem volt szándékomban, most sem az a célom, de volt aki írt, hogy mégis lehet még valamilyen megoldás és hátha van még valaki, aki tud segíteni.
Hirdetés
Három hete itt fekszik és én itt vagyok vele,mert minden nap amikor elviszem a kicsiket oviba, azonnal indulok ide Pestre hozzá és estig vele maradok, mert látom a boldogságot az örömöt és a reményt a szemében és a mosolyában. 

Nagyon szépen köszönjük Mindenkinek, aki írt és gondolt Renikére. Hálás vagyok.

Csak még annyit, hogy próbáltunk szinte mindent, Varga gyógygomba,cbd, asea, léböjt, stb, de ezek nem tudtak segíteni.

Ossz@tok meg kérlek, hadd jusson el ahhoz, aki tudna segíteni! 

Köszönöm."

2022. március 30. (szerda), 21:38

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. június 17. (kedd), 06:25
Hirdetés

Meghalt Ambrus Imre

Meghalt Ambrus Imre

Gyászol az Újpest: Elhunyt a klub legendás szertárosa, Ambrus Imre, azaz "Pipi bácsi"Mély fájdalommal tudatta az Újpest...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 05:14

Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére !ÓRÁKON BELÜL nyakunkon szélvihar jégesővel, akár 80km/h-s károkozó széllel és 1-2 cm-es jégdarabokkal - Ezekre a megyékre adták ki a riasztást. Zárj be minden ablakot! Ekkor érkezik a vihar

Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére !ÓRÁKON BELÜL nyakunkon szélvihar jégesővel, akár 80km/h-s károkozó széllel és 1-2 cm-es jégdarabokkal - Ezekre a megyékre adták ki a riasztást. Zárj be minden ablakot! Ekkor érkezik a vihar

Zivatarokkal, szélviharral és jégesővel jöhet a hétfő – Így alakul az időjárás 2025. június 16-ánA HungaroMet Nonprofit...

Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 04:54

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Hazai Éva, a Hazai Attila Irodalmi Díj alapítója – Egy korszak zárult le csendben, méltósággal2025. június...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 17:25

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

A saját szememmel láttam, ahogy kiviszik a gyermeket a vízből…" – megrázó beszámolók a helyszínrőlEgy neve...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap)

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Figyelem, autósok! Balesetek, torlódások és útlezárások nehezítik a közlekedést – Ezekre a szakaszokra különösen...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:43

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️ Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:26

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️A vasárnap még nyugodtan indul, de a csendes...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:26

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Hirdetés
Hirdetés