Hoppá! 2020. OKTÓBER 1-től EZ A NEM VÁRT SZIGORÍTÁS IS ÉLETBE LÉP Magyarországon >>>>

Hirdetés
Hoppá! 2020. OKTÓBER 1-től EZ A NEM VÁRT SZIGORÍTÁS IS ÉLETBE LÉP Magyarországon >>>>
Hirdetés

A járványhelyzet sajnos napról napra rosszabb, így október 1-től sajnos elengedhetetlennél vált egy újabb szigorítás bevezetése.

A kormánynak nem az a célja, hogy büntessen, de a járványügyi szabályokat szigorúan be kell tartatni – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

2020. OKTÓBER 1-től EZ A NEM VÁRT SZIGORÍTÁS IS ÉLETBE LÉP Magyarországon >>>>

A kormányszóvivő hangsúlyozta, a tavaszi helyzethez képest most nem fogják újra lezárni az országot – ezzel egyébként a nemzeti konzultáció alapján az emberek is egyetértenek -, de ahol elő van valami írva, azt szigorúan be kell tartatni./Ezen rendelkezések között megemlítette, hogy a boltokban és a tömegközlekedési járműveken maszkot kell hordani, nem szabad látogatni a kórházakat és a szociális intézményeket\./

Hirdetés
A konzultációból az is kiderült, hogy az emberek nem szeretnék, ha a munkahelyük veszélybe kerülne, és azt sem, ha az iskolák bezárnának.
Hirdetés
Ezért célzottan kezelik majd a fertőzés felbukkanását az oktatási intézményekben, ennek része, hogy október 1-től csak úgy léphetnek be az iskolába a diákok, ha előtte megmérik a testhőmérsékletüket – mondta.Szentkirályi Alexandra felhívta a figyelmet, már eddig is több ezer milliárd forintba került a járványügyi védekezés, de ennek is köszönhetően a vírus nem tudott akkora pusztítást okozni, mint máshol.
Hirdetés
Emlékeztetett, júliusban 4,7 százalékos volt a munkanélküliség, ami az Európai Unióban 7,7 százalék volt.Az eddigi intézkedések mellett a kormány további gazdaságvédelmi eszközök bevezetésén dolgozik, amelyek azt szolgálják, hogy további munkahelyeket védjenek meg, és újabbakat teremtsenek – emelte ki.

MTI 2020. szeptember 14.

2020. szeptember 15. (kedd), 20:02

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Na, erre ki számított?Ezt a politikai pozíciót kapná Ursula von der Leyen Magyarországon?

Ursula von der Leyen magyar államfőként? Fontos részlet árnyalja a meghökkentő felvetést

Ursula von der...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 22:07
Hirdetés

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

Havi 300 ezer forintos nyugdíjnál csaknem 60 ezer forint lenne a különbség 2027-ben, ha az éves emelésbe az infláció...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 21:16

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Barátságról beszélgettek, jelentés készült belőle: így került Lévai Anikó neve egy ügynökaktábaLévai Anikó egy fiatal...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 20:33

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Az elmúlt évek aszályaiért nem tehető felelőssé az Országos Jégkármérséklő Rendszer, és a rendelkezésre álló adatok azt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 19:31

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rétvári Bence november 6-án újabb közös imára hívott Budapestre. A november 10-re meghirdetett keresztút után Böjte...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:48

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:23

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Azurák Csaba veszi át Rónai Egon helyét az Egyenes Beszédben2026. november 5-én az ATV bejelentette, hogy Azurák Csaba...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 17:54

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Az orosz nagykövet a gázszerződésre figyelmeztet, az EU már kijelölte a határidőtPénzügyi következményekre...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 16:18

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Három ülésnapos kitiltást rendelt el Forsthoffer Ágnes, Pócs János jogorvoslatot kérForsthoffer Ágnes házelnök 2026....

Hirdetés
Hirdetés