Hoppá!!! Erről tudtál? ITT IS MÁR KÖTELEZŐVÉ TETTÉK A DOLGOZÓK OLTÁSÁT, HA TETSZIK,HA NEM !Akinek nem tetszik azt kirúgják >>

Hirdetés
Hoppá!!! Erről tudtál? ITT IS MÁR KÖTELEZŐVÉ TETTÉK A DOLGOZÓK OLTÁSÁT, HA TETSZIK,HA NEM !Akinek nem tetszik azt kirúgják >>
Hirdetés

Hoppá!!! Erről tudott? ITT MÁR KÖTELEZŐVÉ TETTÉK A DOLGOZÓK OLTÁSÁT, HA TETSZIK,HA NEM !Akinek nem tetszik azt kirúgják >>.

/Orvosok, ápolók és az összes többi egészségügyben dolgozó számára kötelezővé vált a koronavírus elleni védőoltásban való részvétel, amelynek elutasítását szankciókkal bünteti egy új olasz jogszabály \- jelentette a sajtó szerdán\./

Hirdetés

Az egészségügyi dolgozók kötelező védőoltásáról szóló törvényt az alsóház 311 igen, 47 nem szavazattal és 2 tartózkodással fogadta el. A jogszabály szövegét a felsőház korábban már megszavazta. Az intézkedés egyelőre december 31-ig érvényes, vagyis az országos oltási program előre látható határidejéig.

Hirdetés

A SARS-CoV-2 vírus elleni védőoltás kötelezettsége az orvosokat, ápolókat és minden más egészségügyben dolgozót érint, közöttük a háziorvosokat, gyógyszerészeket, valamint az idősotthonok személyzetét is.

A védőoltást elutasítókat szankciókkal sújthatják: más munkakörbe helyezhetik át őket, akár alacsonyabb beosztásba is. A kórházban dolgozókat például eltávolítják a betegek közelében végzett munkából, de ha nincsen más megoldás, felfüggeszthetik őket állásukból bérmegvonással együtt.

Hirdetés

Sajtóinformációk szerint az olasz egészségügyi dolgozók több mint öt százaléka, vagyis mintegy 84 ezren nem részesültek még első dózisban sem, de egyes tartományokban az arány sokkal magasabb. Friuli - Venezia Giulia régióban az egészségügyisek több mint 17 százaléka nem oltatta még be magát, és a tartomány június elsejétől úgynevezett fehér zóna lesz, ahol egyedül a szájmaszkviselés és a távolságtartás marad érvényben korlátozásként.

Hirdetés

A fotó illusztráció.FORRÁS: SHUTTERSTOCK

A törvény ezzel egy időben mentesítette a büntetőjogi felelőség alól a vakcinát beadó egészségügyi dolgozókat abban az esetben, ha a védőoltás káros vagy akár halálos következményekhez vezet. Nem terheli felelőség őket azzal a feltétellel, hogy a védőoltás beadását az egészségügyi minisztérium útmutatása szerint végzik.

Hirdetés
Büntetőjogi következmény csak akkor áll fenn, ha a vakcinát beadó súlyos mulasztást végez.

Pierpaolo Sileri egészségügyi államtitkár leszögezte, hogy nem szerepel napirenden a lakosság kötelező oltása. Az egészségügyi hatóságok viszont mindenkit folyamatosan oltásra szólítanak fel, hangoztatva, hogy június második felétől Olaszországban is bevezetik a digitális oltási igazolvány, mely nélkül például nem lehet majd idősotthonokba látogatni.Szerda reggeli adatok szerint 31,8 millió olasz kapott eddig védőoltást, közöttük 10,6 millióan már a második dózist is - írta az MTI.

Hirdetés
 

2021. június 04. (péntek), 21:08

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. január 18. (vasárnap), 13:37
Hirdetés

Mos először szólalt meg szerelme, Szigligeti Ivett Dudás Miklós haláláról

Mos először szólalt meg szerelme, Szigligeti Ivett Dudás Miklós haláláról

Örökké a szívünkben élsz Apa, Szerelmem, Mikike! – bejelentették, mikor temetik a rejtélyes körülmények között meghalt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. január 18. (vasárnap), 09:26

Amit ez az 5 mosolygó rendőr tett ma a nagymamámmal, az szóért kiált

Amit ez az 5 mosolygó rendőr tett ma a nagymamámmal, az szóért kiált

Emberség a hidegben Görbeházán ❄️Szívmelengető segítségnyújtás történt Görbeházán, ahol a téli hideg közepette egy 79...

Mindenegyben blog
2026. január 18. (vasárnap), 09:09

Meghalt Kunkli Anna

Meghalt Kunkli Anna

Elhunyt Kunkli AnnaMély megrendüléssel értesült Debrecen közössége Kunkli Anna haláláról, aki a város kulturális és...

Mindenegyben blog
2026. január 18. (vasárnap), 07:20

Rendkívüli figyelem! Rengeteg Magyarnak Törlik a TAJ-kártyáját!

Rendkívüli figyelem! Rengeteg Magyarnak Törlik a TAJ-kártyáját!

Már kézbe sem lehet venni ezután, megszűnik a TAJ-kártya Csendben, de annál nagyobb horderejű változásról döntött a...

Mindenegyben blog
2026. január 17. (szombat), 22:33

Bejelentették.Jöhet az új Nők 43+ nyugdíjkorhatár! Így változhat a kedvezményes nyugdíjba vonulás!

Bejelentették.Jöhet az új Nők 43+ nyugdíjkorhatár! Így változhat a kedvezményes nyugdíjba vonulás!

Jöhet az új Nők 43+ nyugdíjkorhatár? – Így változhat a kedvezményes nyugdíjba vonulásNők 40 helyett Nők 43? Az utóbbi...

Mindenegyben blog
2026. január 17. (szombat), 22:08

Hatalmas változást hoz a VASÁRNAP!VASÁRNAPI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hatalmas változást hoz a VASÁRNAP!VASÁRNAPI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

♈ KOSA vasárnapod nyugodtan indul, és ez jó alapot ad arra, hogy a pároddal vagy egy közelebbi ismerősöddel végre...

Mindenegyben blog
2026. január 17. (szombat), 18:04

Döntött a kormány – Kormány új törvényt hozott! 2026 januártól ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Döntött a kormány – Kormány új törvényt hozott! 2026 januártól ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Döntött a kormány – 2026-tól bevezetik Magyarországon, ezzel mindenki jól jár!2026 elejétől jelentős változás lép...

Mindenegyben blog
2026. január 17. (szombat), 16:57

Meglepte a kormány a nyugdíjasokat!

Meglepte a kormány a nyugdíjasokat!

Meglepte a kormány a nyugdíjasokat! 2026 februárja sok nyugdíjas számára egészen másképp indul, mint a korábbi években,...

Hirdetés
Hirdetés