Húsevő rákok támadtak meg egy horgászt a Balatonban -

Hirdetés
Húsevő rákok támadtak meg egy horgászt a Balatonban -
Hirdetés

Terjedelmes cikkben számolt be a 444 egyik újságírója arról, hogy augusztus elején balatoni horgászás közben két alkalommal is szúró-égető-viszkető érzést tapasztalt, miközben a tóban állva próbált halakat fogni. Mint kiderült, a férfit húsevő rákok harapták meg.

/A lap szerzője ugyanis a második horgászatot már sötétben, késő éjjel fejezte be, és amikor végzett, a fejlámpája fényében azt látta, hogy a jobb combja tele van pár milliméter nagyságú bolharákokkal, amelyek a bőréhez tapadtak\./

Hirdetés
 Másnapra a lábát sebhelyek borították, ám kíváncsiságból harmadszor is ugyanott horgászott és egy idő után megint jöttek a harapások.

A kalandja nyomán felkereste a Balatoni Limnológiai Kutatóintézetet, ahol Gál Blanka, a téma szakértő kutatója elárulta: a Balatonban eredendően egyetlen bolharákfaj, a tüskés bolharák élt, ám az elmúlt évtizedekben több inváziós bolharákfaj került a Balatonba, amelyek kiszorították az őslakót.

Köztük a legagresszívebben terjedő a nálunk több évtizede megtelepedett Dikerogammarus villosus, a kétpúpos bolharák, amit angolul Killer Shrimpnek, vagyis Gyilkos Garnélának becéznek, bár nem garnélaféle, csak hasonlít rá. Ez a faj elvileg más, hozzá hasonló méretű vízi lényeket támad meg, és Gál idáig még nem hallott olyan esetről, hogy kétpúpos bolharák „emberre támadt” volna, de a vele folytatott beszélgetés alapján annyi biztosnak tűnt, hogy amik a horgászt összecsipkedték, vagyis inkább megrágcsáltak, azok kizárásos alapon valamilyen bolharákfaj egyedei lehettek.

Hirdetés

A Dikerogammarus villosus / Fotó: Wikipédia

Hirdetés

Végül a horgász-újságíró – hogy a végére járjon a történetnek – ismét visszament ugyanarra a helyre horgászni, ahol sikerült is begyűjtenie 4 női és 3 hím D. villosus egyedet, amiket a kutató rendelkezésére bocsátott.

Gál a 444-nek elmondta, ezek a lények nem az emberi vérre utaznak, inkább a bőr szöveteit próbálják elfogyasztani, ám a cikk szerzője szerint „mielőtt bárki elájulna, avagy menekülni kezdene a szabadstrandról, olyan aprócska lényekről és annál is pirinyóbb szájszervekről van szó, hogy ezek az emberevők sosem lesznek a Balaton pirányái”. Az úszó, játszó, mozgó emberre ráadásul nem is tapadnak rá, csak igen hosszú egy helyben állás után szoktak próbálkozni.

2021. augusztus 31. (kedd), 09:17

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 19:24
Hirdetés

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Azonnal menesztették Ókovács Szilvesztert: 4,8 milliós fizetés, különprémiumok és súlyos kifogások az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:20

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Újabb fordulat Matolcsy Ádám ügyében: már a rendőrség fejvadászai is kereshetik a volt jegybankelnök fiátÚjabb komoly...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 17:32

Óriási Botrány a Parlamentben: Brutálisan Elszabadultak az Indulatok!

Óriási Botrány a Parlamentben: Brutálisan Elszabadultak az Indulatok!

Ne tegezzél! – Elszabadultak az indulatok a Parlamentben, három képviselő is nekiment Magyar PéternekÉles szóváltások,...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 16:19

Óriási politikai öngól: a Fidesz most Magyar Péter dolgát könnyítette meg!

Óriási politikai öngól: a Fidesz most Magyar Péter dolgát könnyítette meg!

Támadásból ingyenreklám: két elemző szerint is Magyar Péternek kedvezett Takács bírálataMagyar Pétert bírálta október...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 12:06

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is  .....Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:29

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Idén már nem tér vissza Bochkor Gábor ATV-s műsora: januárban egyeztetnek a folytatásrólÚj #Bochkor-adásokra 2026-ban...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:04

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Lélegeztetőgép-ügy: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak leA koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 07:17

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indultA Fidesz a...

Hirdetés
Hirdetés