Idén ősztől Új támogatást kapnak a családok. Minden hónapban rendszeresen 8 ezer forint értékű ételcsomagot kapnak az 1,2,3,4,5 gyermekes családok!

Hirdetés
Idén ősztől Új támogatást kapnak a családok. Minden hónapban rendszeresen 8 ezer forint értékű ételcsomagot kapnak az 1,2,3,4,5 gyermekes családok!
Hirdetés

Idén ősztől Új támogatást kapnak a családok. Minden hónapban rendszeresen 8 ezer forint értékű ételcsomagot kapnak az 1,2,3,4,5 gyermekes családok!

/Ételcsomagot kapnak egy európai uniós támogatású program segítségével havonta a Szabolcs\-Szatmár\-Bereg, Hajdú\-Bihar és Borsod\-Abaúj\-Zemplén megyében élő, háromévesnél fiatalabb hátrányos helyzetű gyermekek – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának \(Emmi\) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, Vásárosnaményban\./

Hirdetés

 

Czibere Károly az egymilliárd forint keretösszegű program első csomagosztásán elmondta, az egyelőre három megyében elinduló, az év végig tartó mintaprogram körülbelül 12 ezer olyan, három évnél fiatalabb gyermeket érint, aki rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül és nem jár bölcsődébe.

Ők és a családtagjaik minden hónapban egy nyolcezer forint értékű ételcsomagot kapnak, amely például jó minőségű konzerveket, bébiételt és tésztaféléket tartalmaz – közölte Czibere Károly, hozzátéve, a csomagokat szakemberek osztják ki a rászorulók számára.

Hirdetés

Az egész országra kiterjed év végén

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által koordinált programot 2017 végétől várhatóan az egész országra kiterjesztik majd.

Az intézményes és a szünidei gyermekétkeztetés jelentős bővítése mellett ez a program is hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarországon egyetlen hátrányos helyzetű családban se kelljen attól tartani, hogy a gyermek élelem vagy meleg étel nélkül marad – fogalmazott az államtitkár.

Czibere Károly hangsúlyozta, uniós forrásból 34 milliárd forint áll rendelkezésre a rászoruló embereket segítő programra, ennek az első eleme volt a tavaly decemberben kezdődött, 4 milliárd forintos keretösszegű, a  hajléktalanok meleg ételhez jutását segítő projekt.

Hirdetés

A következő lépés a hátrányos helyzetű családokban nevelkedő gyermekek segítése lesz, ennek érdekében a kormány az elmúlt években jelentősen bővítette a gyermekétkeztetés rendszerét.

Hat év alatt szinte minden gyerek ingyen étkezik a bölcsődében és az óvodában, emellett a nyári szünetben is igényelhetik a rászoruló gyermekek szülei az ingyenes étkeztetést – jelezte az államtitkár. Közölte, a 2010-es 29 milliárd forinttal szemben jövőre 79 milliárd forintot fordít a kormány a gyermekétkeztetésre, vagyis háromszorosára emelte az e célra szánt költségvetési forrást a kabinet.

Hirdetés

 

Az uniós programba főként azok a rászoruló gyermekek kerülhetnek be, akik családja nem tud élni az intézményes gyermekétkeztetési rendszerben lévő lehetőségekkel – tette hozzá Czibere Károly. Filep Sándor, Vásárosnamény Fidesz-KDNP-s polgármestere az eseményen elmondta, keddtől összesen 83 ételcsomagot osztanak ki a kistérségben élő rászoruló családok számára.

A beregi város önkormányzata és a kistérségi társulás a már működő gyerekesély-iroda mellett a nemrégiben felépült bölcsődével is segíti a kistérségben élő gyermekes családokat.

Hirdetés

Forrás : hirado.hu

2017. október 02. (hétfő), 11:44

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 03. (vasárnap), 09:06
Hirdetés

Curtis tiszta vizet öntött a pohárba: ezért nem tér vissza a Megasztár zsűrijébe

Curtis tiszta vizet öntött a pohárba: ezért nem tér vissza a Megasztár zsűrijébe

Sokan találgatták, mi állhat annak hátterében, hogy Curtis nem ül vissza a Megasztár 2026-os évadának zsűriszékébe. A...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 03. (vasárnap), 08:42

Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.Ő a súlyos baleset áldozata:

Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.Ő a súlyos baleset áldozata:

Ő a súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.Megdöbbentő tragédia Kolozsváron:...

Mindenegyben blog
2026. május 03. (vasárnap), 07:40

Holtan találták a magyar politikust

Holtan találták a magyar politikust

Most jött a tragédia híre! Holtan találták a magyar politikustMásfél hónapig reménykedtek benne, hogy élve...

Mindenegyben blog
2026. május 03. (vasárnap), 06:43

Apokaliptikus képek érkeztek a Balatonról, az Aranypart kiszáradt

Apokaliptikus képek érkeztek a Balatonról, az Aranypart kiszáradt

Apokaliptikus képek érkeztek a Balatonról, az Aranypart kiszáradtMár május elején nyár végi látvány fogadja a Balaton...

Mindenegyben blog
2026. május 03. (vasárnap), 06:05

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Takács Csaba, az RMDSZ egykori meghatározó alakjaMeghalt Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség...

Mindenegyben blog
2026. május 03. (vasárnap), 05:50

A mikrofon bátorsága – 90 éves Szilágyi János

A mikrofon bátorsága – 90 éves Szilágyi János

Budapesten született 1936. május 3-án Szilágyi János, a magyar rádiózás és televíziózás egyik legsajátosabb hangú...

Mindenegyben blog
2026. május 02. (szombat), 20:11

Szentesi Éva nekiment Rubint Rékának:

Szentesi Éva nekiment Rubint Rékának:

Szentesi Éva nekiment Rubint Rékának: „Téves információkat terjeszteni ráktémában pedig bűn”A Schobert-házaspár videója...

Mindenegyben blog
2026. május 02. (szombat), 18:40

Megszólalt Gábor, akinek az utcán műtötték meg a szívét

Megszólalt Gábor, akinek az utcán műtötték meg a szívét

Megszólalt Gábor, akinek az utcán műtötték meg a szívét: „Meg akartam halni, de már százszor megbántam”Egy pillanat,...

Hirdetés
Hirdetés