Ilyen még nem volt a Szerencsekerékben – Kasza Tibi a kamerák előtt tette mindezt

Hirdetés
Ilyen még nem volt a Szerencsekerékben – Kasza Tibi a kamerák előtt tette mindezt
Hirdetés

Ilyen még nem volt a Szerencsekerékben – Kasza Tibi a kamerák előtt tette mindezt

Kiakadt a műsorban, nem volt elégedett a „Szerencselány” teljesítményével.

/Kasza Tibi nem volt elégedett Sydney van den Bosch teljesítményével\./

Hirdetés
Még a kislányát is szóba hozta, pedig nagyon védi a magánéletét, ilyet nem sokszor tesz. Olyan indulatok jöttek elő belőle, hogy nem fogta vissza magát!

A Szerencsekerék című kvízműsor egy pontján ugyanis Sydney van den Bosch szavakat tátog az egyik versenyzőnek, aki zajszűrős fülhallgatóval felszerelkezve, csak szájról olvasási tehetségében bízhat.

Hirdetés

A szóban forgó versenyző, Juraj nem járt sok sikerrel, csupán egyetlen szót tudott pontosan leolvasni Sydney ajkairól, aki többek között az arckezelés, tortadísz, díszterem, várárok, csavarhúzó és örökzöld szavakat mondta ki, erősen artikulálva. Csak utóbbit találta el a férfi.

A sikertelen pillanatok után Sydney kétségbe esetten kérdezte Tibit:„Ugye nem velem van a baj?”

Tibi azonban nem volt elnéző vele, még le is torkolta őt:

Hirdetés

“A kislányom megmondta, hogy nem jól csinálod! Csalódást okozol a kislányomnak! Ez a játék régen rendben volt!” – őrjöngött a műsorvezető, aki alighanem Darai Andreával közös nagyobbik lányukra, a négyéves Lora Bellára célozhatott. Másik lányuk, Liza Panna ugyanis csupán a napokban ünnepli az első születésnapját.

2023. június 12. (hétfő), 17:37

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 14:20
Hirdetés

Kedves barátaim, ismerőseim! Összeszorult szívvel, kimondhatatlan fájdalommal kell megosztanom veletek a legszörnyűbb hírt: szeretett feleségem, Andrea, és két drága kisgyermekem tegnap tragikus körülmények között elhunytak. Elveszítettem mindent, amiért eddig éltem… ?

Tragédia: Autóban találták meg az édesanyát és ikergyermekeitKedves mindenki, kedves ismerősök…Mély fájdalommal...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 13:17

Óriási baleset az autópályán! Közel 5 km-es a torlódás.....,30 PERC az átjutási idő.

Óriási baleset az autópályán! Közel 5 km-es a torlódás.....,30 PERC az átjutási idő.

 ? Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. augusztus 18., 14:48Hétfő délután több jelentős...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 07:53

? Most jelentették be: Hárommillió forintot kaphatnak a nyugdíjasok

? Most jelentették be: Hárommillió forintot kaphatnak a nyugdíjasok

Hárommilliós ajándék a nyugdíjasoknak: állami támogatás jár lakásfelújításra!Újabb kört nyitott a kormány a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 07:04

Kiváló új gyógyhely hazánkban! A bőrbetegségekre, rossz vérkeringésre, ízületi fájdalmakra, csontritkulásra, köszvényre, és gyulladásokra csodaszer! Ide menjen gyógyulni!

Kiváló új gyógyhely hazánkban! A bőrbetegségekre, rossz vérkeringésre, ízületi fájdalmakra, csontritkulásra, köszvényre, és gyulladásokra csodaszer! Ide menjen gyógyulni!

? Új gyógyhely született Magyarországon! – Demjén, a csodák völgye, ahol a betegségek elolvadnak, mint a hó a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 06:31

Meghalt Dr. Spitzmüller Zsolt

Meghalt Dr. Spitzmüller Zsolt

Mély megrendüléssel búcsúznak Dr. Spitzmüller Zsolttól az egri egyetemen Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 05:26

Halálos vonatbaleset Magyarországon - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Halálos vonatbaleset Magyarországon - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

? Halálos baleset miatt akadozik a balatoni vonatközlekedés – több járat is kimaradhatVasárnap hajnalban tragikus...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 17. (vasárnap), 19:24

Óriási baleset az autópályán! Közel 5 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Óriási baleset az autópályán! Közel 5 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Balesetek, torlódások és lezárások az utakon – komoly fennakadások vasárnap este! ??2025. augusztus 17.,...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 17. (vasárnap), 18:41

10 napot nyaraltunk a Balatonon, 2 gyermek és 2 felnőtt. Megeszi a kalapját, ha megtudja mennyit költöttünk összesen!

10 napot nyaraltunk a Balatonon, 2 gyermek és 2 felnőtt. Megeszi a kalapját, ha megtudja mennyit költöttünk összesen!

? Balatoni nyaralás: Egy négyfős családnak idén akár az egymillió forintot is elérheti a pihenés! A magyar tenger már...

Hirdetés
Hirdetés