Persze, nem Magyarországon. Kötelező 11 osztály elvégzésétől tenné függővé a gépjárművezetői jogosítvány kibocsátását ezentúl a román kormány. A halálos kimenetelű balesetek jelentős csökkenését várják a szigorítástól. Úgy vélik, hogy csak olyanoknak szabad részt venni a közlekedésben, akik képesek a közlekedési szabályok megértésére – írja a propeller, a profit./ro román gazdasági hírportál információira hivatkozta\./
Hirdetés
A csütörtökön ismertetett tervezet célja - más közlekedésbiztonsági intézkedésekkel – az európai uniós irányelvnek megfelelően felére csökkentsék a halálos közúti balesetek számát Romániában az elkövetkező három évben.
Hirdetés
Romániában az oktatási törvény szerint jelenleg az iskola előtti úgynevezett felkészítő osztály, illetve az elemi iskola nyolc osztályának és a középiskola első két osztályának elvégzése kötelező. Az iskolakötelezettség azonban 18 év felett megszűnik.
A bukaresti kormány tervezete alapján csak olyanok jelentkezhetnének ezentúl járművezetői vizsgára, akik nemcsak betöltötték a 18.
Hirdetés
életévüket, de el is végezték a kötelező 11 osztályt. Így akarják garantálni, hogy aki autót vezet, az rendelkezzen a közlekedési szabályok megértéséhez és elsajátításához szükséges értelmi képességekkel.
ROMÁNIA VEZETI AZ EU-BAN A HALÁLOS BALESETEK STATISZTIKÁJÁT
Romániában négyszer többen halnak meg az utakon, mint például Nagy-Britanniában, az áldozatok többsége 18-24 év közötti fiatal. Az okok között szerepel a korszerűtlen román úthálózat és közlekedési szabályok figyelmen kívül hagyása.
Hirdetés
2016. november 13. (vasárnap), 09:30
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.