ISMÉT JÖN A KIJÁRÁSI KORLÁTOZÁS ÉS VÁSÁRLÁSI IDŐSÁV!

Hirdetés
ISMÉT JÖN A KIJÁRÁSI KORLÁTOZÁS ÉS VÁSÁRLÁSI IDŐSÁV!
Hirdetés

JÖN A kötelező maszkviselés és a súlyos LÉTSZÁMKORLÁTOZÁS Magyarországon! Bevásárlóközpontok, zárt terek, tömegközlekedés - MINDENHOL VÁLTOZÁS JÖN!

.

/Hosszú stagnálás után most hét helyen is emelkedést mutatott a koronavírus koncentrációja a szennyvízben\./

Hirdetés
A virológus szerint hamarosan elér minket a következő hullám.

- Hét helyszínen is emelkedést mutatott a koronavírus koncentrációja a szennyvízben, ami azt jelenti, hogy innentől kezdve folyamatos emelkedés várható - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Rusvai Miklós virológus, aki elárulta, hogy ezek alapján

IDÉN NEM OKTÓBERBEN, HANEM SOKKAL HAMARABB, TALÁN MÁR SZEPTEMBERBEN, VAGY AUGUSZTUS VÉGÉN BEROBBANHAT A KORONAVÍRUS JÁRVÁNY KÖVETKEZŐ HULLÁMA.

Hirdetés

Mint azt a lapnak elmondta, vélhetően augusztus végén már észlelhető lesz az emelkedés, de az igazi növekedést majd a szabadságolási időszakok vége és az iskolakezdés hozhatja el.

- A vakcina arra jó, hogy kivédje a súlyos betegséget és az elhalálozást, éppen ezért nekünk is tudni kell különbséget tenni a fertőzöttek számának növekedése, valamint a súlyos betegek és a kórházban lévők számának növekedése között – emelte ki.

Rusvai szerint hamarosan emelkednek az esetszámok © TV2

Hozzátette azt is, hogy vélhetően szépen, lassan visszatér a maszkviselési korlátozás is, először tömegközelkedésen, majd a zárt helyeken, leghamarabb például a bevásárlóközpontokban.

- A következő lépés nagy valószínűséggel az oltottsági igazolvány visszavezetése lenne a zárt téri eseményeken és sporteseményeken, ami jó is lenne, amikor már szükséges lesz, a legutolsó intézkedés pedig bizonyos események tekintetében a létszámkorlátozás lehet – vélekedett.

2021. szeptember 05. (vasárnap), 13:03

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 08:19
Hirdetés

Hatalmas Botrány a Parlamentben: Toroczkaiék ismét kitettek magukért! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Hatalmas Botrány a Parlamentben: Toroczkaiék ismét kitettek magukért! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Újabb kínos jelenet a parlamentben: Toroczkaiék ismét belesétáltak a csapdábaÜlve maradtak a megemlékezés...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 07:31

Élő adásban omlott össze Nótár Mary -videó

Élő adásban omlott össze Nótár Mary -videó

Élő adásban omlott össze Nótár Mary: „Mintha lekapcsolták volna a villanyt a fejemben”A színpadon tört rá a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 07:01

Óriási FORDULAT: Magyar Péter hirtelen jó hírt jelentett be! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Óriási FORDULAT: Magyar Péter hirtelen jó hírt jelentett be! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Fordulat Pakson: Magyar Péter bejelentette, hétfő este újraindul az egyik turbina!Fontos bejelentést tett Magyar...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 06:25

Kitört a botrány: azonnali lemondásra szólították fel a Mi Hazánk képviselőit!

Kitört a botrány: azonnali lemondásra szólították fel a Mi Hazánk képviselőit!

Betelt a pohár: a teljes Mi Hazánk-frakció távozását követelik a parlamenti botrány utánVélemény – 2026. augusztus...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 06:01

Meghalt Velkey Gábor

Meghalt Velkey Gábor

Megrázó tragédia a versenyen: hiába küzdöttek érte, meghalt Velkey Gábor2026. augusztus 11.Úszás közben lett rosszul63...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 05:35

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragédia a triatlonversenyen: úszás közben lett rosszul, meghalt a volt országgyűlési képviselő2026. augusztus 11.A...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 21:07

Súlyos döntés született: milliós bírságot kapott az Orbán család Hatvanpuszta miatt

Súlyos döntés született: milliós bírságot kapott az Orbán család Hatvanpuszta miatt

Súlyos döntés született: milliós bírságot kapott az Orbán család Hatvanpuszta miattMilliós büntetés az engedély nélküli...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 19:27

Magyar Péter leleplezte Orbán szerbiai mulatozásának részleteit! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Magyar Péter leleplezte Orbán szerbiai mulatozásának részleteit! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Magyar Péter idézte fel Orbán Viktor szerbiai kiruccanását. A TISZA elnöke Bóka János önkényről szóló felszólalására...

Hirdetés
Hirdetés