ISTENT CSAK BETEG EMBER JÁTSZIK!

Hirdetés
ISTENT CSAK BETEG EMBER JÁTSZIK!
Hirdetés

Orbán Viktor januárban a várba költözik. Ez a hír.

Ebben nagyjából minden benne van. Egy ország rendszerváltás utáni minden nyomorúsága, szürreális átváltozása. Minden!

/És sokan, nagyon fognak utálni azért amit most írok, de rég túl vagyok már azon, hogy érdekeljen\./

Hirdetés

Tegyük picit félre a politikust. Egy pillanatig ne foglalkozzunk azzal sem, hogy kirabolta-e, vagy nem, a rábízott országot, az országban élő embereket (szerintem igen). Lépjünk át azon is, ha nem szívesen teszem, akkor is, hogy mi lehetett volna ebből az országból az elmúlt években, és a végén mi nem lett, ha a támogatásként kapott tízezermilliárdok nem néhány ostoba fajankó zsebébe kötnek ki, hanem tudássá, tehetséggé, fejlődésé, egészséggé, a jövőnkké válik.

Hirdetés
(De ne lépjünk át rajta! Ne felejtsük el!)

Nézzük csak az embert. EGY embert. Aki jelenleg is akkora dolgozószobában „lakik”, mint egy focipálya. De neki ez kevés, ezért beköltözik a Várba. A Várba, ahol az új iroda, és a kapcsolt létesítmények építési költsége megközelíti a 14 milliárd forintot! Ebből nagyjából képet kaphatunk az új iroda monumentalitásából! De most nem is az ár a fontos (de az is!), hanem maga az igény, ami az egészet mozgatja.

Hirdetés
A kézzel szőtt, százmilliós szőnyegek, az aranytapéták a falon, a felcsúti stadion méretű miniszterelnöki iroda. Ezek mind azt jelzik, hogy az emberrel, azzal a pszichével, aki mindezt megálmodta, majd meg is építteti magának, azzal nagy baj van!Csak érdekességként: A világ politikai-katonai vezetői, Putyin, és Trump, pedig ők sem arról híresek, hogy szerény aszkétaéletet élnek, feleakkora, negyedakkora irodában dolgoznak, mint Orbán jelenlegi irodája.
Hirdetés
Ráadásul azt is örökölték már az elődöktől. De ettől még ők a világ urai, és akkor is ők maradnak, ha Orbán a várba költözik!Mert nem az iroda mérete határozza meg a benne pöffeszkedő politikus minőségét, hatalmát! NEM!Mert nem normális dolog, hogy a kormányülésen senki le nem ülhet addig, míg a miniszterelnök le nem ül. NEM!Mert normális ember, még ha politikus, akkor sem dönti el önhatalmúlag, hogy a magyarságunkat honnan származtatjuk, hogy ki a magyar, és ki nem lehet az, hogy ki a migráns, és ki nem! NEM!Mert ép ésszel nem építtet mániákusan senki MAGÁNAK, tucatnyi üresen kongó stadiont, disznóólak között kanyargó szellem-kisvasutat, még akkor sem, ha az a valaki a legnagyobb hatalommal rendelkező politikus az országban.
Hirdetés
NEM!Nem vagyok orvos, nem vagyok pszichológus. Egy vidéki senki vagyok. Így természetesen amit leírok az nem állítás, csupán sejtés, vélemény, de mégis!DE MÉGIS! Így csak egy őrült viselkedik! Olyan valaki, akinek orvosi segítség kell! Mert istent csak beteg ember játszik.
Hirdetés

ISTENT CSAK BETEG EMBER JÁTSZIK!

Olyan, aki már gyerekkorában is abban élte ki vágyait, hogy legyek szárnyát tépkedte, békákat belezett ki!Mit akar bizonyítani? Mi az, amiért egy ország kínjával kell fizetnie? Mi az a defekt, legyen az szélességi, magassági, tehetségbeli komplexus, ami mozgatja az őrületét?Mi kell még, hogy rádöbbenjünk, mert ő soha nem fog, hogy ennek véget kell vetni?MI KELL?Forrás:Varga Zoltán írása

Hirdetés

Forrás: olkt.hu

2019. január 09. (szerda), 18:16

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 22. (hétfő), 19:41
Hirdetés

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Chris Rea Hetvennégy éves korában, rövid betegség után, békében elhunyt Chris Rea, a Driving Home for Christmas...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 22. (hétfő), 18:21

Fejes Tamás belépett a lányos apák táborába – gratulálunk és sok boldog percet kívánunk!

Fejes Tamás belépett a lányos apák táborába – gratulálunk és sok boldog percet kívánunk!

Fejes Tamás belépett a lányos apák táborába – gratulálunk és sok boldog percet kívánunk!Másfél hónap telt el azóta,...

Mindenegyben blog
2025. december 22. (hétfő), 08:56

Berobbant Magyarországon az újabb járvány: közel 40 ezren fordultak orvoshoz

Berobbant Magyarországon az újabb járvány: közel 40 ezren fordultak orvoshoz

Berobbant Magyarországon az újabb járvány: közel 40 ezren fordultak orvoshoz Magyarországon hivatalosan is megkezdődött...

Mindenegyben blog
2025. december 22. (hétfő), 08:09

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. december 22., 08:44

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. december 22., 08:44

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. december 22., 08:44A hétfő reggeli órákban több olyan...

Mindenegyben blog
2025. december 22. (hétfő), 07:21

Istenes Bence győzött élete első profi ökölvívó-mérkőzésén

Istenes Bence győzött élete első profi ökölvívó-mérkőzésén

Istenes Bence profi bokszoló lett – és rögtön győzelemmel mutatkozott beAz elmúlt években a Sztárbox újraélesztésével a...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap)

MOST TÖRTÉNIK! Senki nem hitte, hogy EZT megmeri lépni! - Magyar Péter megtette Orbán Viktorral: ?Részletek lent a hozzászólásoknál!

MOST TÖRTÉNIK! Senki nem hitte, hogy EZT megmeri lépni! - Magyar Péter megtette Orbán Viktorral: ?Részletek lent a hozzászólásoknál!

MOST TÖRTÉNIK! Senki nem hitte, hogy EZT meg meri lépni! – Magyar Péter megtette Orbán ViktorralA balatonfüredi...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap), 19:19

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Kemenes Fanni, a magyar színház és film meghatározó jelmeztervezőjeSzomorú veszteség érte a magyar kulturális...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap), 17:29

Senki nem vitte haza a nénit a jászvásári kórházból – kilenc élő gyermeke közül egyik sem vállalta

Senki nem vitte haza a nénit a jászvásári kórházból – kilenc élő gyermeke közül egyik sem vállalta

Senki nem vitte haza a nénit a jászvásári kórházból – kilenc élő gyermeke közül egyik sem vállaltaA romániai...

Hirdetés
Hirdetés