ITT A HIDEGZUHANY A NYAKUNKBA! MEGVAN A DÁTUM! : ETTŐL a naptól itt megint újra KÖTELEZŐ LESZ A MASZKVISELÉS MAGYARORSZÁGON,HA TETSZIK HA NEM !
Hirdetés
Hirdetés
2022 még úgy fest nem az az év, amikor elfelejthetjük a covidot és a maszkokat.
/Tanév kezdete óta változtak az iskolai járványügyi szabályok az Eduline tájékoztatása szerint, amiről az igazgatók kaptak levélben értesítést\./
Hirdetés
Az új covidszabályok a következőek: ha egy diák vagy tanár „gyanús tüneteket” mutat, antigén gyorstesztet vagy PCR-tesztet kell végezni, a koronavírus-fertőzöttre pedig hétnapos karantén vár. Ha a karantén negyedik napján már nincs láza, és a légúti tünetek is megszűntek, antigén gyorstesztet végeztethet, ami ha negatív, az ötödik napon már bemehet az iskolába.
Hirdetés
Lényeges változá viszont, hogy a koronavírus-fertőzöttekkel „szoros kapcsolatba” került diákok és tanárok is bejárhatnak az iskolákba, ha tünetmentesek – vagyis nem fordulhat elő, hogy egész osztályok kerülnek karanténba egy-egy fertőzött tanár vagy tanuló miatt.
Ilyenkor azonban öt napig kötelező maszkot viselniük, az órákon is.
Ez azt jelenti, hogy már azoknak a kontaktszemélyeknek (például egy beteg diák osztálytársainak) sem kell karanténba vonulniuk, akiknek nincs védettségi igazolványuk. Az utoljára áprilisban módosított szabályok még arról szóltak, hogy akik nem oltatták be magukat, azokra ilyen esetben öt nap kényszerszünet várt.
Az új szabályok miatt a hét elején több általános és középiskola kérte arra a szülőket, hogy a gyerekeknél mindig legyen maszk, így azonnal reagálni tudnak arra, ha kiderül, hogy az osztályból valaki megfertőződött.
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Sokkoló drágulás jöhet: akár 4000 forintba is kerülhet egy doboz cigaretta Magyarországon ??Nincs jó hírük a...
Mindenegyben blog 2025. július 25. (péntek), 19:01
Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHAR
Meghalt Varga Lajos, az egyik legismertebb magyar férfi manökenAz ország legismertebb férfi modellje volt, de élete...
Mindenegyben blog 2025. július 25. (péntek), 12:50
A ’70-es és ’80-as években egy színésznő elég volt ahhoz, hogy egész családok a képernyő elé szegeződjenek – nemcsak a tehetsége, hanem a lenyűgöző kisugárzása miatt is ??. Mindenki látni akarta a filmeket, amikben feltűnt, mert tudták: ő varázslatot visz a jelenetekbe ?✨. ? És ami igazán elképesztő: az idő csak még különlegesebbé tette. Nézd meg, hogyan alakult az élete, és mivel foglalkozik ma – garantáltan meglepődsz! ??