Romlik a helyzet a szomszédban
Kivételt képeznek ez alól azok a külföldi állampolgárok, akik rendelkeznek ingatlannal vagy mezőgazdasági földdel Szlovéniában, valamint a 15 évnél fiatalabbak, akik szüleik vagy nevelőik kíséretében érkeznek az országba.
Janez Poklukar egészségügyi miniszter bejelentette: hétfőn összeül a kormány koronavírus-járvánnyal foglalkozó tanácsa, hogy megvitassa, szükség van-e újabb szigorításokra.
A tárcavezető jelezte: az elmúlt héten nőtt a koronavírussal újonnan megfertőződöttek száma, amit a behurcolt eseteknek tulajdonítanak. Több fertőzöttet regisztráltak azon érettségiző diákok között, akik spanyolországi kirándulásokról tértek haza.
Szlovéniában az elmúlt három hétben több mint száz esetben igazolták a gyorsabban terjedő delta- és delta plusz variánst is, ami a pozitív minták 41 százalékát tette ki. A delta plusz mutációt a június 21-27. között vizsgált pozitív minták között azonosították.
Vasárnapra 25 új fertőzöttet szűrtek ki, ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 257 ezret.
A valamivel több mint kétmillió lelket számláló Szlovéniában eddig 847 611-en kaptak védőoltást, közülük 739 619-en már a második adagon is túl vannak. Ez az oltásra jogosult lakosság 40, illetve 35 százaléka.
A szlovénokkal kötöttünk kétoldalú megállapodást
2021. 05. 01-től Magyarország állampolgárai és a vele együtt utazó, 15.
EZ AZT JELENTI TEHÁT, HOGY AZ OLTOTT MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK UTAZHATNAK A SZOMSZÉDBA, OLTÁS NÉLKÜL VISZONT NEM AJÁNLATOS ÚTNAK INDULNI.
Ez minden bizonnyal fontos azoknak, akik a szomszédos országba terveztek nyaralást, vagy éppen átutaznának és Szlovénia felől közelítették volna meg például a horvát tengerpartot.
Akik átutazóként terveztek Szlovénián keresztül menni Horvátország tengerpartjarira (Isztria félszigetére például erre visznek az útvonaltervezők), és nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, azoknak most új utat kell keresniük. Mert bár a horvátok negatív teszttel is beengedik az utazókat, a védettségi igazolvánnyal nem rendelkezők már elakadhatnak a szlovén határon, elméletileg.
Mi folyik a horvátoknál?
A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 58 új fertőzöttet azonosítottak, így a járvány kezdete óta meghaladta a 360 ezret az új koronavírussal megfertőződöttek száma. A vírus okozta betegség (Covid-19) szövődményeiben senki nem halt meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8227 maradt. Kórházban 106 beteget ápolnak, közülük nyolcan vannak lélegeztetőgépen.
A valamivel több mint négymilliós Horvátországban eddig 1 550 632-en kaptak védőoltást, közülük 1 263 602-en már a második adagot is.
Horvátországban a közegészségügyi hatóságok szerint csökkent az oltakozási hajlandóság, a lakosságnak mindössze valamivel több 38 százaléka kapta meg valamelyik vakcina legalább első dózisát.
Szlovéniához hasonlóan Horvátországban is gyorsan terjed a vírus delta variánsa, horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) adatai szerint a pozitív minták ötven százalékát teszi ki.