ITT A VÉGE !!! INTERJÚT ADOTT CSILLA, KŐKEMÉNY DOLGOKAT MONDOTT, EZT NEM GONDOLTA SENKI JUNIORRÓL!

Hirdetés
ITT A VÉGE !!! INTERJÚT ADOTT CSILLA, KŐKEMÉNY DOLGOKAT MONDOTT, EZT NEM GONDOLTA SENKI JUNIORRÓL!
Hirdetés

INTERJÚT ADOTT CSILLA, KŐKEMÉNY DOLGOKAT MONDOTT, EZT NEM GONDOLTA SENKI JUNIORRÓL

Csillának a gyász mellett most attól is rettegnie kell, hogy a nagyobbik fiát is elveszíti.-írja a nlc.hu

/„Nincs arra szó, amit ilyenkor egy anya érez, ezt nem lehet megfogalmazni\./

Hirdetés
Főleg, hogy ott voltam, végignéztem a kisfiam halálát. A kezeim között halt meg, senkinek nem kívánom ezt az érzést” – mondta megtörten a Borsnak Csilla, aki egykori párjának is üzent: „Ne papírokat adjon be a bíróságra, és ne a mocskolódással legyen elfoglalva! A gyerekeink érdekét tartsa szem előtt, a tisztességes temetést, és Lacika jövőjét!”

Hogyan érintette, hogy Junior elvitte öntől a nagyobbik fiukat, Lacikát?

Idejött este a gyerekért, azt mondta, visszahozzák, amint a rendőrség engem kihallgatott, majd közölték, hogy nem adják vissza, nála lesz egészen addig, amíg le nem zárul a nyomozás.

Hirdetés
Odaadtam a gyerek nyugalma érdekében. Most pedig ott tartunk, hogy papírokat ad be, ideiglenes meg végleges elhelyezésről, az én mentális zavaraimra hivatkozva. Nincsenek mentális zavaraim. Próbálok Lacikáért továbbélni, mindent megtenni érte. A végsőkig kitartok, nem akarom a másik kisfiamat is elveszíteni! Mindent el fogok követni, hogy a gyerekem mellettem legyen, mert nem vagyok rossz anya. Nem mocskolódást akarok, a fiamat szeretném!-írta a  Bors.hu

 

Itt a teljes cikk!

 

Ezt írta Csilla nemrégiben :

Hirdetés

  

„Kérdezem én, mint anya, aki látta meghalni a gyermekét?! Kérdezem én, mint szülő, tőled L. L. Junior! Kérdezem én, mint érző ember, aki egy ilyen tragédia után nem ismer szavakat, mert nincs. Hol voltál? Hol voltál az utóbbi 4 évben? Csak Lacika miatt veszek levegőt. Én nem a vádaskodásban és pusztításban, a nyilvánosságban élem a gyászom, hanem a lelkem és teljes valómban. Milyen ember, apa, szülő vagy te, hogy még azt sem hagyod, hogy gyászoljak, hogy fájjon, hogy megélhessem a kínok kínját békében, harcra kényszerítesz a fiamért?! Elvitted. Oda adtam, ahogyan mindig, mert a gyerekeket néztem, hogy nekik mi a jó, amióta csak megszülettek.

Hirdetés
És te nem engeded, hogy velem legyen? Mentális és pszichés zavar?

Ha abban a csodában lett volna részed, amiben nekem volt anyaként, nem is élnél, mert gyenge vagy. Az utolsó lélegzetemig küzdeni fogok a gyerekemért, mert nem lehet egy olyan emberé, aki 6 évig semmit nem tudott a fiairól és sosem tudta mi az a szeretet, mert nem volt ott, mert egy ágyban és egy pénztárcában találta meg az élet értelmét… Nem tudod mit érzek, mert nem voltál ott.

Hirdetés
A fiadat utoljára a műtétje napján láttad 10 percre, amin szintén nem voltál ott, ahol velem foglalkoztál és nyomtad az undort, utána pedig egy órán keresztül vigasztaltam, mert te sírva hagytad ott…

Sírt érted, hogy hiányzol neki… Ahogy egész életükben tették! A te döntésed volt! Ahogy az is, hogy megszületett és megfogtad a bőröndöd és otthagytad az egy hetes és 2 éves fiaid. Minden egyes ember a környezetünkben, a bölcsődében, az óvodában, a fejlesztéseken, az orvosoknál, a nevelési tanácsadókban, a szomszédok tanúsítani fogják, hogy téged nem láttak egyszer sem, vagy csak nagyon ritkán, ha épp az időd engedte.

Hirdetés
Én az utolsó percig az ő szeretetükben és boldogságukban úsztam! És szeretett fiam emlékére esküszöm, hogy megküzdök a fiamért, Lacikáért. GYÁSZOLOK!!!!!!

Ezért nem nyilatkozom, mert ÉN megélem minden percét, nem a közösségi oldalakat nézem, nem olvasom a cikkeket és nem azzal foglalkozom, hogy lehetetlenítsek el embereket és pusztítsak, kérek mindenkit és téged is L. L. Junior TARTSD TISZTELETBEN A GYERMEKÜNK TISZTA EMLÉKÉT!” –írta a közösségi oldalán a gyászoló anya.

2019. szeptember 14. (szombat), 08:15

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 22:07
Hirdetés

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

Havi 300 ezer forintos nyugdíjnál csaknem 60 ezer forint lenne a különbség 2027-ben, ha az éves emelésbe az infláció...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 21:16

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Barátságról beszélgettek, jelentés készült belőle: így került Lévai Anikó neve egy ügynökaktábaLévai Anikó egy fiatal...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 20:33

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Az elmúlt évek aszályaiért nem tehető felelőssé az Országos Jégkármérséklő Rendszer, és a rendelkezésre álló adatok azt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 19:31

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rétvári Bence november 6-án újabb közös imára hívott Budapestre. A november 10-re meghirdetett keresztút után Böjte...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:48

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:23

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Azurák Csaba veszi át Rónai Egon helyét az Egyenes Beszédben2026. november 5-én az ATV bejelentette, hogy Azurák Csaba...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 17:54

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Megjött Moszkva válasza Magyar Péterék tervére!

Az orosz nagykövet a gázszerződésre figyelmeztet, az EU már kijelölte a határidőtPénzügyi következményekre...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 16:18

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Három ülésnapos kitiltást rendelt el Forsthoffer Ágnes, Pócs János jogorvoslatot kérForsthoffer Ágnes házelnök 2026....

Hirdetés
Hirdetés