Itt az első fotó!Rubint Réka megműttette a melleit – fotók

Hirdetés
Itt az első fotó!Rubint Réka megműttette a melleit – fotók
Hirdetés

Itt az első fotó!Rubint Réka megműttette a melleit – fotók.

Schobert Norbi felesége 10 év után újra megműttette a melleit.

A szülések után Rubint Réka úgy döntött, megcsináltatja a melleit. /Egy mérhetetlenük precíz és profi plasztikai sebészt választott, dr\./

Hirdetés
Krasznai Zsoltot, akivel már 17 éve ismerik egymást. A műtét után Réka sokaktól megkapta a ”műnő” jelzőt, mert vállalta az implantátumot.

„Vállaltam, mert ez is èn vagyok. Nincs ebben semmi különös. A mell egy épp olyan testrész, amit èletmòddal nem vagy kevésbé lehet korrigálni, növelni vagy szebbè tenni”

- írta a közösségi oldalán Réka.

Hirdetés

10 év után eljött az ideje, hogy kicseréltesse az implantátumot, ami már meg is történt. A fitneszlady a kórházi ágyból posztolt néhány képet, és természetese férje is ott volt vele.

„A koràbbi implantátummal nem volt semmifèle problèmám, az eltelt idő miatt volt időszerű a csere”

Hirdetés

Réka azért mostanra időzítette a műtétet, mert elmondása szerint két edzés és tábor között most tudott időt szakítani arra, hogy betartsa az előírt pihenési időt.

2021. december 09. (csütörtök), 14:37

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 20:27
Hirdetés

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

ENSZ-főtitkár helyett diplomáciai mumus? Egészen másra használhatták Orbán nevétDiplomáciai mumus szerepét is...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 17:31

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Súlyos bírság lehet a szeméttel fűtés vége: ezeket tilos a kályhába dobniMűanyag palack, lakkozott fa vagy régi...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 16:34

Gyömrőn szöget rejtettek a Halloweenre adott édességbe!

Gyömrőn szöget rejtettek a Halloweenre adott édességbe!

Szöget talált egy kislány a halloweeni édességben Gyömrőn, nyomoz a rendőrségA halloweeni édességek alapos...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 16:10

Szerbiában nem húzzák az időt: Őrizetbe vették Vučić emberét, súlyos ügy áll a háttérben

Szerbiában nem húzzák az időt: Őrizetbe vették Vučić emberét, súlyos ügy áll a háttérben

Őrizetbe vették a szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét: kínzás gyanúja is felmerültŐrizetbe vették 2026. november 1-jén...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 14:59

Folytatódnak a letartóztatások: ezúttal Győrben kerültek bilincsbe kulcsfigurák!

Folytatódnak a letartóztatások: ezúttal Győrben kerültek bilincsbe kulcsfigurák!

Két embert letartóztattak Győrben a 15,6 milliárdos lélegeztetőgép-üzlet ügyébenElrendelte két gyanúsított...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 14:23

Meghozta a döntését az ügyészség Hankó Balázs ügyében: ez lesz, ha tetszik, ha nem!

Meghozta a döntését az ügyészség Hankó Balázs ügyében: ez lesz, ha tetszik, ha nem!

Saját fodrászát kérte a börtönbe Hankó Balázs – a büntetés-végrehajtás szerint erre nincs lehetőségHankó Balázs volt...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 12:53

Már járnak az ellenőrök: súlyos bírság lehet a vége, ha ezt találják otthon nálad!

Már járnak az ellenőrök: súlyos bírság lehet a vége, ha ezt találják otthon nálad!

300 ezer forintos bírságtétel: ezeket az anyagokat tilos a kályhába dobniMűanyag palack, lakkozott fa vagy régi...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 09:25

Nógrádi György egy mondattal padlóra küldte Orbán Viktort, még a műsorvezető is meglepődött!

Nógrádi György egy mondattal padlóra küldte Orbán Viktort, még a műsorvezető is meglepődött!

Nógrádi nem köntörfalazott: szerinte Orbánnak nincs reális esélye az ENSZ élére kerülniOrbán Viktor esetleges...

Hirdetés
Hirdetés