Itt az első videó Rácz Jenő és Gyuricza Dóra álomesküvőjéről.

Hirdetés
Itt az első videó Rácz Jenő és Gyuricza Dóra álomesküvőjéről.
Hirdetés

Rácz Jenő és Gyuricza Dóra július utolsó napján hivatalosan is összekötötték az életüket.

/Két és fél év ismeretség után a Konyhafőnök szigorú séfjének bekötötték a fejét, Rácz Jenő és Gyuricza Dóra pedig a nagy nap óta is az esküvő hatása alatt vannak\./

Hirdetés
A Fókusznak adott beszámolójukban most részletesen beszámoltak az eseményekről, így például azt is megtudhattuk, hogy több hagyományos szokást megtartottak, ilyen volt például az is, hogy az esküvő előtti estét külön töltötték.

JENŐ ÉS DÓRA MÁR BOLDOG HÁZASOK / FOTÓ: FÓKUSZ

Hirdetés
„Ragaszkodtunk hozzá, hogy tényleg az oltár előtt találkozzunk egymással.

Hirdetés

Ez még egy extra izgatottságot és egy kis romantikát csempészet még extrábban abba a pillanatba amikor megláttuk egymást” – magyarázta Dóra, akitől Jenő vette át a szót.

„Totálisan katarzis érzés, de a jó értelemben. Az volt a durva, hogy már cikinek éreztem magam, mert jött be a Dóri, őt már nem láttam annyira elérzékenyülve, mint amennyire én voltam, és mondom, hát, ez halál ciki, én már itt bömbölök lassan, miközben senki más nem bömböl, csak én. Nem tudtam már magammal mit kezdeni, nagyon megható volt a pillanat” – vallotta be őszintén a boldog férj.

2021. augusztus 15. (vasárnap), 08:39

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 19:24
Hirdetés

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Azonnal menesztették Ókovács Szilvesztert: 4,8 milliós fizetés, különprémiumok és súlyos kifogások az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:20

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Újabb fordulat Matolcsy Ádám ügyében: már a rendőrség fejvadászai is kereshetik a volt jegybankelnök fiátÚjabb komoly...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 17:32

Óriási Botrány a Parlamentben: Brutálisan Elszabadultak az Indulatok!

Óriási Botrány a Parlamentben: Brutálisan Elszabadultak az Indulatok!

Ne tegezzél! – Elszabadultak az indulatok a Parlamentben, három képviselő is nekiment Magyar PéternekÉles szóváltások,...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 16:19

Óriási politikai öngól: a Fidesz most Magyar Péter dolgát könnyítette meg!

Óriási politikai öngól: a Fidesz most Magyar Péter dolgát könnyítette meg!

Támadásból ingyenreklám: két elemző szerint is Magyar Péternek kedvezett Takács bírálataMagyar Pétert bírálta október...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 12:06

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is  .....Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:29

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Idén már nem tér vissza Bochkor Gábor ATV-s műsora: januárban egyeztetnek a folytatásrólÚj #Bochkor-adásokra 2026-ban...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:04

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Lélegeztetőgép-ügy: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak leA koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 07:17

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indultA Fidesz a...

Hirdetés
Hirdetés